Offtopic
Számomra eléggé vegyes ez a verses kihívás. Persze ezerszer jobb, mint az IBC - azzal sem lenne gond, csak már régen más a rendeltetése, mit az elején.
Szóval versek - Facebook:
- egyrészt jó dolog, mert az emberek olvasnak, ami manapság nem menő
- másrészt nem gondolom, hogy ez sok emberben nyomot fog hagyni. Kb. úgy képzelem el, hogy a nagy többség most rákeres egy versre, még néhányat elolvas az adatlapján, de azzal annyi. Nem megy be a könyves üzletbe holnap egy Ady kötetért, de még Pion legújabb kötetét sem tölti le ncore-ról. Persze lehet azt mondani, hogy "de legalább elolvas néhány verset", de nekem ez kevés, ha hozzáveszem, hogy folyamatosan ezzel találkozok Facebookon, és azért ismerem az ismerőseimet annyira, hogy tudjam, nem Arany verset mormolva alszanak el (persze túlzás ez a megfogalmazás, de remélem átjön mire gondolok).
- szóval engem is kihívtak kb. négyen, de nem fogadtam el. Mert egyrészt verset nagyon keveset olvasok - inkább a slamszövegek világában vagyok otthon, és amúgy is próza párti vagyok - és pont ezért valamilyen szinten képmutatásnak tartottam volna, ha én is megosztok egy verset
- de nem szólok semmit, ha pl. három hét múlva legalább 3-4 olyan ismerősöm lesz, aki néha megoszt egy-egy verset, de ez előtte nem volt rá jellemző.

Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Verses játék a facebook-on témához: http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/ ... yunk_vagy/" target="_blank

Állítólag ehhez a vershez az ihletet egy elég rendkívüli élmény szolgáltatta.palesz77 írta: https://www.youtube.com/watch?v=U7sEnH6I9Gw
A költőt a révész lánya tette "boldoggá" orálisan míg átértek a túlpartra..Kíváncsi lennék vajon igaz-e?
Én valószínűleg ezt a verset választanám:
Pilinszky János -Négysoros
"Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.'
Egyszerűen tökéletes. Egyébként ennek is érdekes a története.

- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Engem még nem, de ismerősöm ezt rakta ki:messideco írta:Hívtak meg már a verses játékra a facebookon? Mit választottatok?
Én: Vörösmarty - A merengőhöz.
https://www.youtube.com/watch?v=ciko71Zg-cY
https://www.youtube.com/watch?v=U7sEnH6I9Gw

Nekem ez a kedvenc versem. Amúgy én se ismerek sok verset - pedig a verselemzést mindig szerettem irodalmon, csak magamtól sose olvasok -, de Ady és Babits versein kívül ez fogott meg legjobban, számomra ez a legszebb szerelmes vers, amit valaha is olvastam.
Az a sok gyönyörű mez
Csak hát hordani szinte sose szoktam a mezeimet, csak meccsnézéshez, utcán csak egy Real elleni győzelem után vagy hasonló miatt. Gyűjteni nem gyűjtöm őket, de ha vennék Barca mezt, az a 2004-es hazai lenne Messi 30-al a hátán.
Verses "challenge-re" még nem hívtak ki, nem is hinném hogy meg fog történni, de nem is bánom, ugyanis én nem igazán szeretem a verseket. Szeretek olvasni, meg sokat is olvasok, de a versek nem tudtak megfogni.
Ellentétben pár dalszöveggel, amiket simán el tudnék képzelni a könyvekben, és akkor a megtanulásukkal se lenne probléma
Egyik ilyen Cseh Tamás - Csönded vagyok című dala, amelyet még régen általános iskolában hallottam először, de unhatatlan, főleg hogy a 30y is feldolgozta, ami szintén minőségi lett.

Szerintem (sajnos) 90%-ban ugy mukodik ez, hogy akit meghivnak, az beir egy koltot google-ba es az elso verset bemasolja. Persze lehet kivetel, az a maradek 10%.messideco írta:Hívtak meg már a verses játékra a facebookon? Mit választottatok?
Én: Vörösmarty - A merengőhöz.
https://www.youtube.com/watch?v=ciko71Zg-cY
Hívtak meg már a verses játékra a facebookon? Mit választottatok?
Én: Vörösmarty - A merengőhöz.
https://www.youtube.com/watch?v=ciko71Zg-cY
Én: Vörösmarty - A merengőhöz.
https://www.youtube.com/watch?v=ciko71Zg-cY
Szép kis gyűjteményCCJoco írta:Sziasztok!
Sürgősen eladó mezek
FC Barcelona 2005-06 hazai [Messi 19] L
FC Barcelona 2006-07 hazai [Messi 19] L
FC Barcelona 2006-07 idegenbeli [Messi 19] L
FC Barcelona 2007-08 hazai [Messi 19] XL
FC Barcelona 2007-08 idegen [Messi 19] XL
FC Barcelona 2008-09 hazai [Messi 10] L
FC Barcelona 2008-09 idegenbeli [Messi 10] L
FC Barcelona 2009-10 idegenbeli [Messi 10] XL
FC Barcelona 20010-11 idegenbeli [üres] XL
FC Barcelona 2011-12 hazai [üres] L
FC Barcelona 2011-12 idegenbeli [üres] L
FC Barcelona 2012-13 hazai [üres] L
FC Barcelona 2013-14 hazai [Messi 10] L
Argentin válogatott 2006 hazai [Messi 19] XL
Argentin válogatott 2006 idegenbeli [Messi 19] XL
Argentin válogatott 2008 idegenbeli [üres] L
Argentin válogatott 2010 hazai [üres] L
Argentin válogatott 2010 idegenbeli [üres] L
Argentin válogatott 2011 idegenbeli [Messi 10] XL
http://goo.gl/C3Qt4e" target="_blank
http://goo.gl/afQfjK" target="_blank
5000 Ft/db + posta ktsg, vagy személyes átvétel Budapest
Kérésre küldök e-mailben részletesebb képeket.
Írj: tcs.joco@freemail.hu

FOOTBALL AND HANDBALL

TITO ETERN

TITO ETERN
Sziasztok!

Valamin már összekaptak azóta. Hát ilyenek ezek.Unicef írta:Én úgy tudtam nagy barátok, ezt nem szívatásból csinálta?hank1ee írta:http://instagram.com/p/r9y3DQMLyI/?modal=true
Hát ezt nem bírom![]()
50 cent felajánlotta Floyd Mayweathernek, hogy 750 ezer dollárt adományoz egy alapítványnak, amit ő választhat ki, ha fel tud olvasni egy teljes oldalt egy Harry Potter könyvből. Sírok...

"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc

Én úgy tudtam nagy barátok, ezt nem szívatásból csinálta?hank1ee írta:http://instagram.com/p/r9y3DQMLyI/?modal=true
Hát ezt nem bírom![]()
50 cent felajánlotta Floyd Mayweathernek, hogy 750 ezer dollárt adományoz egy alapítványnak, amit ő választhat ki, ha fel tud olvasni egy teljes oldalt egy Harry Potter könyvből. Sírok...

-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
http://koznaplo.blog.hu/2014/08/24/a_ko ... 5_ostipusa" target="_blank
Nem azért, mert olyan érdekes vagy húdejó cikk lenne. Hanem azért, mert itt is megtalálhatóak a cikkben említettek.

http://instagram.com/p/r9y3DQMLyI/?modal=true" target="_blank
Hát ezt nem bírom
50 cent felajánlotta Floyd Mayweathernek, hogy 750 ezer dollárt adományoz egy alapítványnak, amit ő választhat ki, ha fel tud olvasni egy teljes oldalt egy Harry Potter könyvből. Sírok...
Hát ezt nem bírom

50 cent felajánlotta Floyd Mayweathernek, hogy 750 ezer dollárt adományoz egy alapítványnak, amit ő választhat ki, ha fel tud olvasni egy teljes oldalt egy Harry Potter könyvből. Sírok...

"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Azért szerintem ez inkább annak köszönhető, hogy nagyon sok spanyol ajkú (ráadásul a harmadik legtöbben beszélt nyelv a világon) fiatal van Angliában. A spanyol gazdasági helyzetnek köszönhetően rengetegen próbálnak szerencsét más országokban, s Anglia egy divatos úti cél. Ronaldo miatt nem növekszik a portugál nyel iránt való érdeklődés?ZBarca írta:A spanyol megelőzte a németet (és már majdnem a franciát is) az idegen nyelvek rangsorában, melyet az angol oktatásban választanak a tanulók. A 'Telegraph' cikke szerint a jelenség a "Messi effektusnak" köszönhető.

Asszem mindenféleképpen ezt kellene tenned!LG írta: Egyébként én Lipcsei Peti miatt szeretném több nyelven megtanulni a portugál nyelven.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Unicef 2014.08.23. 09:47:05-kor.
- L.Messi 10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2372
- Csatlakozott: 2010.07.03. 22:08:22
- Tartózkodási hely: Kaposvár
Nézd, asszem mindenféleképpen jól járnál a többnyelvű portugállal.LG írta:Egyébként én Lipcsei Peti miatt szeretném több nyelven megtanulni a portugál nyelven.

Lehet, hogy vannak néhányan, akik Messi miatt kezdenek spanyolul, de nem hinném, hogy tömegesen lennének ilyenek (meg akkor már inkább magyarul tanulnának Xanyi miatt). Szerintem inkább azért vonzó az emberek számára, mert egzotikus nyelvnek gondolják, + egyre több spanyol ajkú ember van a Földön, gondolom érvényesülni is jó lehet vele.nagyiibarca írta:Én is erre gondoltam rögtön, de ez elég valószínűtlen.ZBarca írta: Hát szerintem ez azt jelenti, hogy Messinek valamennyire befolyása van az emberek felett.(Pl.: miatta vesznek olyan cipőt/pólót amilyet.) Aztán lehet, hogy hülyeség amit írtam, de én ezt tartom a legvalószínűbbnek.
Egyébként én Lipcsei Peti miatt szeretném több nyelven megtanulni a portugál nyelven.
- nagyiibarca
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 439
- Csatlakozott: 2012.08.28. 13:38:29
- Tartózkodási hely: Magyarország.
Én is erre gondoltam rögtön, de ez elég valószínűtlen.ZBarca írta: Hát szerintem ez azt jelenti, hogy Messinek valamennyire befolyása van az emberek felett.(Pl.: miatta vesznek olyan cipőt/pólót amilyet.) Aztán lehet, hogy hülyeség amit írtam, de én ezt tartom a legvalószínűbbnek.

"Apuval készítettünk egy ilyen szalmazsákot, egy ember méretűt oszt aszt köllöt, azon gyakorúltam."-Almási Kristóf
Hát szerintem ez azt jelenti, hogy Messinek valamennyire befolyása van az emberek felett.nagyiibarca írta:És kifejtenéd, hogy mi ez a Messi effektus?ZBarca írta:A spanyol megelőzte a németet (és már majdnem a franciát is) az idegen nyelvek rangsorában, melyet az angol oktatásban választanak a tanulók. A 'Telegraph' cikke szerint a jelenség a "Messi effektusnak" köszönhető.

- nagyiibarca
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 439
- Csatlakozott: 2012.08.28. 13:38:29
- Tartózkodási hely: Magyarország.
És kifejtenéd, hogy mi ez a Messi effektus?ZBarca írta:A spanyol megelőzte a németet (és már majdnem a franciát is) az idegen nyelvek rangsorában, melyet az angol oktatásban választanak a tanulók. A 'Telegraph' cikke szerint a jelenség a "Messi effektusnak" köszönhető.

"Apuval készítettünk egy ilyen szalmazsákot, egy ember méretűt oszt aszt köllöt, azon gyakorúltam."-Almási Kristóf
A spanyol megelőzte a németet (és már majdnem a franciát is) az idegen nyelvek rangsorában, melyet az angol oktatásban választanak a tanulók. A 'Telegraph' cikke szerint a jelenség a "Messi effektusnak" köszönhető.