hajnesz írta:
Ellenben a "nagy RAFINHÁRÓL" azért szólnék pár szót, mert amekkora divat itt őt isteníteni, ahhoz képest még semmit(tényleg semmit) nem tett le az asztalra. Labdaátvétele ugyanolyan látványos,mint a tesónak, de hogy még egy értelmes labdát nem adott,az is biztos. És ezt nem lehet arra fogni,hogy fiatal,stb. Ebben a szezonban már játszhatott: Jobbszélsőként(akkor kvázi azért volt rossz,mert nem az a posztja),aztán ini posztján(hát akkor azért türhető volt,de az se az ő posztja),most pedig Xavi helyén. Arra leszek kiváncsi,hogy most mi lesz a kifogás.
Na mert aztán ma mi volt vele a probléma..?

Hogy 2-szer elvették tőle? Még jó, hogy Messiéket nem szerelték 10-ből 5-ször legalább..
A kiemelt rész meg.. Nem tudom láttad-e a hosszabbításban azt a lasztit amit a beinduló Sandronak tett be, szerintem elég nagy zsuga volt - ezen kívül 2-3 hasonlóan nagy passz volt egész meccsen -, de mivel nem lett gól, úgy látszik az nem számít. Előző meccsén is volt 2 nagy kiugratása - amiből nem lett semmi, de nem rajta múlt -, az előszezonban Munirnak is adott egy pöpec kis gólpasszt még egyik meccsen. SR két év alatt nem adott ennyit, mint ő ezen a 3 találkozón..
Amúgy: MAtS-ot akarom mostantól a kapuba, árad belőle a magabiztosság komolyan. A védése a végén elég szép volt, a fejese a 16-osnál meg nagyon kellett. Ezen kívül lábbal is elég magabiztos. Remélem következő meccsen ő kezd!
Samper még aki kiemelhető volt ma, nagy spíler lehet a kölyökből, néha olyan necces szituban tolt be olyan cseleket, hogy csak lestem. Mellé fut, ütközik. Jó lesz ő, kicsit Busi stílus, de inkább csak helyezkedésben meg előre játékban, védekezésben sokkal "küzdősebb", ütközik rengeteget,csúszik mászik. Tetszett ma nagyon, remélem kupában is látni fogjuk még.
Xavi és SR nagyon nem jó együtt, remélem soha többé nem kell őket látnom egyszerre a kezdőbe.. Tavaly a legrosszabb meccseink voltak hasonlóak.
Douglast meg sajnálom, szerencsétlen gyerek a kupában is csak csere lesz szerintem..
