palesz77 írta:
Mert mi a probléma azzal amit ír? Hogy nem Messis napszemüvegen keresztül nézi a dolgokat, és a hibáit ugyanúgy kiemeli, mint mások minden egyes jó megoldását? Néha szerintem is már túlzásokba esik mondjuk, de attól még az írásának bőven van alapja. Úgyhogy nem tudom miért kell személyeskedni, főleg hogy érveket megint nem írsz mellé..
Engem nem igazán lehet vádolni azzal, hogy Messis napszemüvegen át nézném a dolgokat, mert nem tartozik a kedvenceim közé, de azért az vitathatatlan, hogy idén motiváltabban játszik, mint tavaly. Kevesebb a sétálgatás, részt vesz a letámadásokban. Nyilván nem úgy mint mondjuk 3-4 évvel ezelőtt, de ha azt vesszük, hogy 4x aranylabdás, mindent megnyert klubszinten amit lehet (nem is egyszer) valahol törvényszerű. Iniesta vagy Xavi helyzete más.
Cr amúgy nem jó példa ilyen szempontból. Az az alázat, amit említettek lejjebb, nem a "csapatnak szól". Ő sem hajtja teszi ki meccseken a lelkét, ha nem megy neki hisztizik, az az alázat, inkább annak szól, hogy azért tesz mindent, hogy jobb és jobb legyen.
Bob észrevételével félig egyetértek. Anno tényleg volt egy Ronaldonk, akitől talán még jobban függött a csapat és igen amikor elment utána is volt Barca, VISZONT abban az időben nem úgy nézett ki a foci, hogy volt két játékos, utána a többi. Igazad volt jött egy Rivaldo (aki spec. a személyes kedvencem és tudta pótolni. Nem mellesleg ő is konfrontálódott az edzőjével, sokszor amiatt, mert nem azon a poszton játszott ahol akart.
Az alább említett cikkről annyit, hogy ez törvényszerű és természetes a sajtó felől. Ha egy nagycsapat háza táján gubancok vannak és nem is megy úgy nekik, mint korábban, mindenbe belekötnek, minden apró dologból negatív szenzációt kreálnak, olyat belelátnak amik nincsenek. (lásd, messi követi Courtois meg Felipe Luis instagramját -> a Chelsaebe igazol. Az nem érdekel senkit, hogy Mou lenyilatkozta, hogy nem akarják Messit, az nem szenzáció)
Jó példa erre a tegnapi Messi gólöröm. Arról mondjuk nem szól a fáma, hogy Neymar góljánál például ő volt az első aki a brazil ölébe ugrott.
Ugyanezen átesett már a real is nem olyan rég, most pedig 3 meccset vesztettek zsinórban, mégsem kezdi ki őket úgy a média. Miért. Bajnokságot vezetik, BL-kupa címvédők, nagyon jól meneteltek a bajnokságban, a Bl-ben szintén. Ha nekünk lenne most zsinórban 3 ilyen meccsünk már a keresztvizet lehúznák rólunk.
Ez nem egy összeesküvés elmélet vagy paranoia, amit a kedves négybetűs prófétánk szónokól, hanem egy tendencia, ha egy eddig világverő csapat körül nincs minden rendben és már az eredmények se jönnek úgy.
De eltértem a tárgytól. Az az igazság, hogy ezeket a dolgokat, hogy Messi kezdettől fogva orrol LE-re, az öltözőben egymással kiabáltak, Messi diktátorkodiknem nagyon tudják mivel alátámasztani. A játékostársaktól nem hallani ilyet (nyilván érthető is valahol) vagy azoktól akik tűzközelben vannak, Cesc nyilatkozata sem arról árulkodik, hogy az argentin ilyeneket csinált volna, pedig neki minden oka meg lenne rá.
Nem azt akarom mondani, hogy nem történhettek hasonlók, de helyén kell kezelni ezeket.
Amúgy meg ha választani kellene hogy Messi vagy Neymar igazoljon el én mindenképp az utóbbit tartanám meg. Idén megmutatta, hogy hátára tudja venni a csapatot, Messi nélkül is, és tőle is lehet várni azt, hogy eldönt meccseket. A jövő szerintem benne van, az hogy nem Masia-s jelenleg szerintem érdektelen.