mahitoo írta:Ha a ti logikátokat követjük, akkor csak 25 felett igazolhatunk majd játékost, és csak klasszist. A fiatalokat dobjuk a kukába, mert vannak jobbak, és rutinosabbak. Egy: ez nem a Barcelona lenne. Kettő: erre akkor sem lesz pénzünk hosszú távon.
Ami azt illeti, bőven lenne erre is pénz. Inkább csak a modern Barca szurkolók vannak annyira "elkényeztetve" a sok saját neveléssel. Még Rijkaard alatt is kevés volt a saját nevelés a csapatban, főleg eleinte. Kezdőben volt Valdes, Puyol és Xavi. Iniesta, Oleguer, Motta, Gabi...nem feltétlen a kezdőbe voltak szánva. Utána jött a nagy roham, amikor rövid időn belül a kezdőbe került Busquets, Ini, Pique, Pedro, Messi.
Nagyon szerencsés helyzet volt, ez tény, de nem azért lettek beépítve a fiatalok, mert mindenáron azt akarta a vezetőség, hogy saját nevelésű kezdő legyen, inkább csak úgy alakult. Mind zsenik voltak és egyszerűen jobban működött velük a csapat, mint mással.
Pedro kiszorította Henryt.
Messi csak a gyenge fizikuma miatt nem volt kezdő Giuly kárára.
Busquets megosztotta a játékidőt Touréval, míg belejött.
Piquevell is jobb volt a védelem egyből, mint nélküle.
Ini is csak azért esett át tanulási időszakon, mert gyenge volt a fizikuma, nem bírt egy egész meccset.
Közös vonás, hogy a játékosok azért kerültek be, mert velük JOBB lett a játék. Bartráról ez nem mondható el, hiszen még a legelvakultabb rajongói is egyetértenek abban, hogy csak a 4. legjobb védőnk(azzal együtt, hogy 4 nagyon jó védőnk van középre). A Barca sosem azért épített be játékosokat, mert azok saját nevelések, hanem azért, mert jók voltak.
Az utóbbi pár év inkább kivétel volt, mint szabály. A Barca esélyt ad a fiataloknak, sokat rájuk fordít, de nem erőlteti a dolgot. Itt a siker a lényeg elsősorban. Nem összekeverendő a Bilbaoval, akik alighanem gazdagabb klub lennének jelenleg, mint a Vale vagy az Atma, ha a fő cél nem egy baszk válogatott létrehozása lenne.
UI: a jelenlegi fociban minden jel arra utal, hogy nem érdemes túl hosszú távra tervezni. Régebben pl 5 éves szerződéseket adtak mindenkinek a klubnál, most gyakori a 3-4 éves szerződés is.