Végeredmény: Girona – Barcelona 4-2

Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.

A Girona elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Girona elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. [FCB]

Végeredmény: Barcelona – Valencia 4-2

A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.

A Valencia elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Valencia elleni bajnoki mérkőzésre. Frenkie de Jong, Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]

Végeredmény: Real Madrid – Barcelona 3-2

❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből ❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége

A Real Madrid elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]

Nincsen megállás, jön a Clásico!

Lesz közös meccsnézés is, amelyre várunk mindenkit sok szeretettel! [📷:Instagram/mpsport_design]

Végeredmény: Barcelona – PSG 1-4 (4-6)

Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...

A PSG elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]

Végeredmény: Cádiz – Barcelona 0-1

A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban. 

A Cádiz elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Cádiz elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Gavi és Baldé sérülés, Lewandowski, Cancelo és Iñigo Martínez pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]

Végeredmény: PSG – Barcelona 2-3

A Barça megszakította a PSG november eleje óta tartó, 27 meccses veretlenségi szériáját és egygólos előny tudatában várhatja a jövő keddi barcelonai visszavágót. A találkozó első 15 percében a párizsiak irányították a játékot, majd ezután az a Barça kezdett el kezdeményezni, amely Raphinha góljával végül vezetést szerzett az első félidő vége előtt. A katalánoknak a szünet előtt számos lehetőségük volt a gólszerzésre, de újabb találat már nem jött, ellenben egy rémálomszerű kezdés a második játékrészben igen: Xaviék fejben még az öltözőben voltak, a PSG Dembélé és Vitinha révén pedig három perc alatt két gólt rámolt be. Bajban voltak a gránátvörös-kékek, majd Xavi beállította Pedrit, aki az első megmozdulásából pazar gólpasszt adott Raphinhának. A brazil duplázott, aki az első góljait jegyezte a BL-ben. Nem sokkal később csereként pályára lépett a mai napon 28. születésnapját ünneplő Christensen is, aki már ha pályán volt, gólt is fejelt Gündoğan szöglete után - ezzel beállítva a végeredményt.

A PSG elleni keret

Íme, a Barcelona utazó kerete Párizsba, ahol Xaviék szerdán este a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén lépnek pályára. Frenkie de Jong és Pedri is a csapattal tart az orvosi engedélyre várva, míg az a Gavi is, aki szimplán csak a támogatását és a klub iránti elkötelezettséget szerette volna kifejezni ezzel a szép gesztussal. [FCB]

Végeredmény: Barcelona – Las Palmas 1-0

A Barça győzelemmel tért vissza a válogatott szünetet követően, a hamarosan következő kulcsfontosságú időszak (PSG elleni BL-negyeddöntő és a Clásico) előtt a Las Palmast győzték le a katalánok. A találkozó főszereplője egyértelműen Raphinha volt, aki szerzett egy les miatt meg nem adott gólt, elszenvedett egy olyan szabálytalanságot, amely piros lapot ért, majd a csereként beálló João Félix pazar átadása után Escandell kapujába fejelt, ez pedig végül három bajnoki pontot ért. Így nem meglepő módon a brazil lett a mezőny legjobbja is. Folytatás április 10-én, szerdán Párizsban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. 

A Las Palmas elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Las Palmas elleni bajnoki mérkőzésre. Gavi, Baldé, Frenkie de Jong, Pedri és Christensen sérülés miatt maradt ki, Ferran Torres viszont visszatért. [FCB]

Minden lépéssel egyre közelebb…

Csak négy csapat kapuját nem tudta bevenni a lengyel a Ligában

Már megint Félix!

Fermín a legeredményesebb középpályás a csapatban