La Masia - Barça fiatalok

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2015.10.11. 21:25:02

Grimaldo: "Luis Enrique has never said anything to me. I do not have anything to say to him."
Chino írta:Úgy néz ki Tarin megint kezdő lesz. Örülök, hogy egyből stabil kezdővé növi ki magát nagyon tehetséges a srác, remélem látjuk majd a felnőtteknél is.
Alena idén még biztos nem kerül fel a B-be, talán majd jövőre, de azt is csak akkor lenne érdemes, ha rendszeres játéklehetőséghez jutna.
Az ő fejlődése szempontjából nagyon fontos a folyamatos játék. Az első csapattól még nagyon messze van, szóval kár lenne még elkiabálni vagy komoly konzekvenciát leszűrni, mindenesetre a korosztályából kiemelkedik. Nem véletlenül játszik már 15 éves kora óta a spanyol U17-ben.
Tarínnak én is nagyon örülök, számítottam rá, hogy jó lesz, de azzal azért meglepett, hogy rögtön a szezon legelején kulcsemberré vált, jelen állás szerint Dongou mellett ő az egyetlen mezőnyjátékos, aki az eddig összes bajnokit végigjátszotta.

Alena pedig Kaptoum visszatérésével talán tényleg nem fog olyan sok lehetőséghez jutni idén, de ez nem is baj, nem rossz forgatókönyv az sem, hogy az idei szezont még a Juvenil A-ban tölti, alapemberként, néha-néha felugorva a B-hez, aztán "csak" jövő nyáron kerül fel végleg Gerard Lópezékhez. Nekem is nagy kedvencem egyébként a srác, sok-sok szép dolgot lehetett már látni tőle.

Alakulgat amúgy a gárda, a kezdeti botladozások után ma sikerült begyűjteni a három pontot a bajnokságot jól kezdő Alcoyano ellen, és ugyan a góllövéssel és a dominanciával akadnak még gondok, de legalább úgy tűnik, hogy a védelem kezd összeállni a Godswill/Palencia-Costa-Tarín-Grimaldo négyessel, utóbbi négy bajnokiján egyáltalán nem kapott gólt a csapat. Mondjuk ebben nagy szerepe van Ortolának is, az kétségtelen.

Gerard López tovább kísérletezget Samperrel a középső középpályás poszton (egész jól megy a srácnak egyelőre), bár Lucho tette volna ugyanezt az előszezon folyamán... :(
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8791
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2015.10.10. 19:52:35

Gareth Tello írta:Végre egy jó hír, Kaptoum felépült az előszezon során elszenvedett sérüléséből és ott van az Alcoyano elleni keretben. 8) Most nyilván csak csereként játszik majd, ha játszik egyáltalán, de kicsit később örülnék, ha állandósulna a kezdőben a Kaptoum-Samper páros, kiegészítve akár Babunskival, akár Enguenével, esetleg kis idő múlva Aleñával.

Squad (vs Alcoyano): Ortolá, Andreu Cases, Godswill, Palencia, Costa, Tarín, Grimaldo, Samper, Ros, Gumbau, Kaptoum, Enguene, Cámara, Aitor, Rolón, Dongou.
Úgy néz ki Tarin megint kezdő lesz. Örülök, hogy egyből stabil kezdővé növi ki magát nagyon tehetséges a srác, remélem látjuk majd a felnőtteknél is.
Alena idén még biztos nem kerül fel a B-be, talán majd jövőre, de azt is csak akkor lenne érdemes, ha rendszeres játéklehetőséghez jutna.
Az ő fejlődése szempontjából nagyon fontos a folyamatos játék. Az első csapattól még nagyon messze van, szóval kár lenne még elkiabálni vagy komoly konzekvenciát leszűrni, mindenesetre a korosztályából kiemelkedik. Nem véletlenül játszik már 15 éves kora óta a spanyol U17-ben.
Forca Barca!!!!
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2015.10.10. 14:12:41

Végre egy jó hír, Kaptoum felépült az előszezon során elszenvedett sérüléséből és ott van az Alcoyano elleni keretben. 8) Most nyilván csak csereként játszik majd, ha játszik egyáltalán, de kicsit később örülnék, ha állandósulna a kezdőben a Kaptoum-Samper páros, kiegészítve akár Babunskival, akár Enguenével, esetleg kis idő múlva Aleñával.

Squad (vs Alcoyano): Ortolá, Andreu Cases, Godswill, Palencia, Costa, Tarín, Grimaldo, Samper, Ros, Gumbau, Kaptoum, Enguene, Cámara, Aitor, Rolón, Dongou.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2015.10.08. 11:34:36

Döntsük el, hogy miről vitázunk. A Barcaban az A csapat menedzsere kizárólag a saját csapata eredményéért felelős. Neki azt kell eldönteni, hogy melyik fiatalt teszi a csapatba, ülteti a kispadra, hívja el az edzéseire. Az utánpótlás egész kérdésköre másvalakinek a felelőssége. Neki kell látni, hogy milyen szerepet kapnak a fiatalok a csapatnál, kik edzik őket és hogyan menedzselik. Ha ütköznek az elképzelései a vezetőedzőjével, akkor próbáljon kiegyezni vele, ha nem megy, forduljon az elnökséghez. Tehát LE-t semmiért se tartom ma felelősnek a fiatalokkal kapcsolatban, a vezetés munkáját azonban nem látom.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8791
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2015.10.08. 09:21:38

Sok kölcsönadással nekem az a problémám, hogy az aktuális csapat nem fogja őt úgy "használni", mint egy saját játékost. Kirívó tehetségnek kell lenni, hogy tényleg ott legyen a tűzközelben. Inkább épít az edzők túlnyomó része a sajátjaira és csak ímmel-ámmal egy olyanra aki a következő szezonban már ott sem lesz.
Lehet azt mondani, hogy nagyon részrehajló vagyok, de szerintem Denis, a tudásához képest több percet kaphatott volna. Nyilván nem tudjuk Emery pontosan miért játszatta kevesebbet, de szerintem bőven benne lehet. Főleg úgy, hogy már igényt sem tartott rá és ment tovább, pedig ahogy én látom ennek a Sevillanak nem olyan veretes a középpályája, hogy ne férne oda Suarez, logikusan a 32 éves Krohn-Dehli mellett/mögött lehetett volna játszatni.
De végül is mindegy csak mmegjegyeztem mint a kölcsönadások nagy hátrányát. Ritka az olyan eset, mint Halilovic-é, bár ő azért egy Sporting nagyot nyer vele, de Rafinha-nak is sokat számított, hogy LE volt az edzője.
A brazilon kívül nem is nagyon tudnék most mondani az elmúlt jó pár év során olyat akinek bejött a kölcsön.
Forca Barca!!!!
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2015.10.08. 07:43:00

Chino írta:Grimaldoval kapcsolatban viszont szerintem nem egy földtől elrugaszkodott gondolat, hogy ki legyen próbálva, mert azt látjuk, hogy Matyi miket művel a helyén. És nem kezdőnek gondolta senki, sőt, vissza is lehet engedni a B-be, csak a lehetőséget megadni egy nagyon tehetséges fiatalnak, mert nevezhetjük akár hiányposztnak is a csere balhátvédet. Főleg, hogy nyáron Adriano is lép, Matyi még idősebb lesz, és nem akkor kéne "hidegen" hozzányúlni, hanem lenne már valamennyi tapasztalata.
Ennyiről lenne szó részemről. Amúgy ettől meg, hogy "hidegen" nyúlunk majd hozzá nem kell tartani, mert ingyen elengedjük nyáron. Én speciel ezen akadtam ki, a Samper ügy is több mint érdekes számomra, de ha kölcsönadjuk, vagy visszavásárlásival továbbdobjuk az Arsnealnak, az egy egész jó üzlet lesz, ezt írtam is lejjebb. Viszont ez.. Nulla lehetőséggel megy a levesbe, nekem ez nem tetszik - főleg, hogy látható milyen cserebalhátvédjeink vannak jelenleg.
hajnesz írta:pl.palesz-alacsony termetü,technikás játékosok(lehetőleg brazil,és legyen a neve Coutinho :D )
Olasz és Verratti, Coutinho még nincs kész egy Barcára szerintem, majd a jövőben.. :D A Halilovic-Messi dolog meg ez után már biztos vagyok benne, hogy el se olvasod figyelmesen a hsz-eim.. :? :D
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8791
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2015.10.08. 03:51:45

Bob_Marley írta: Nem megbántva, de így ennek semmi értelme. Vagy megsértődsz, vagy arrogánsan mindenki hülye. Így nem lehet vitatkozni. :D
Én is láttam már B meccset, nem annyit mint ti, ezt én le is írtam, de a beszélgetés már teljesen más mederben folyt. Fiatalok általános beépítése, csapat struktúra ki miért hívhatnak fel stb. Ne haragudj, de századjára is letudom írni, hogy nézd meg hány saját nevelés van a csapatban, plusz ide-oda kölcsönadva (ez a vezetés racionálisabban bánik ezekkel a dolgokkal, lsd visszavásárlást is alkalmaz és nem tologatja maga előtt a játékosokat) és akkor ezek után akkor mégis mi a bullshit? Elmondom, ez a "picsogás" xy iránt. Bocsánat a hangnemért, de így tényleg nem lehet egyről a kettőre jutni, ha ilyen módon próbál valaki vitázni, hogy márpedig nekem van igazam, aki szerint nem az vagy hülye vagy gonosz és hagyjatok....De akkor tényleg azt tudom mondani, hogy tessék fogni magunkat és menjetek tüntetni a székházhoz......

A felsorolt példák, meg azért nem teljesen jók, mert most még több türelem kell az ifik felé és nem lehet rögtön mély vízbe dobni őket, te voltál a legnagyobb kardoskodó hogy hú milyen szutyok a játék. Na most ha meg nem szerzünk pontot akkor meg az a baj, a lényeg hogy baj legyen. D: És nem úgy működik ilyen teher mellett meg nyomás mellett, hogy 20 éves kölyköket játszatunk meg próbálgatunk. Lehet, de akkor mások kell legyenek a célok. Most bajnoki cím az elvárás és türelmesnek kell lennie a fiataloknak is. Xaviékat belehetett dobni, vagy Pep egy újjáépülő csapatba is betehette, mert előtte nem nyertünk x bajnokságot és nem "harapták volna le a fejét". Most ha iksz van, akkor körbe lehet nézni mi folyik itt a fórumon....

Nincs harag, remélem vica versa sincs, de kicsit felbosszantottál. :D
Én nem fogom fel ilyen szélsőségesen a dolgot és szerintem nincs is két ilyen ellentétes tábor, legalábbios jó lenne, de egy fórum azért (is) van, hogy vice versa el lehessen mondani a véleményeket.
Azok a saját nevelések akiket írsz, a gerinc mind több éve került fel. Az Sr-Bartra-Rafinha tengelyről még nem nagyon lehet beszélni, mert hiába vannak fent jó ideje látványosan el vannak hanyagolva. (talán Rafit kivéve) SR is csak most Alves hiányában tudott többet játszani.
És teljesen igazad van, abban, hogy eredménykényszer van, és nem lehet azt csinálni mint anno mondjuk Xavival, ha nem Messi az illető.
Csak akkor ne magyarázzuk be, hogy azért nincsenek fiatalok, mert már gyenge a felhozatal vagy LE jobban tudja, nem készek fejben stb. Ennek ellenére sokszor megkérdőjelezhetőek a döntései a fiatalokkal kapcsolatban. Bartra is egy érdekes dolog. Amikor lehetőséget kapott kiváló meccset hozott le, nem csak kiscsapatok ellen játszott, Puyol is őt emelte ki, mégis például Matyi játszik helyette (de akár Masch is indokolható lenne), aki gyengébbnél gyengébb teljesítményt nyújt. Lehet, hogy én gondolom rosszul, de LE ígérhetett neki valamit, mert hiába volt mellőzve, azt nyilatkozta, hogy beszélt LE-vel és utána hosszabbított. Ha egy negyedik-ötödik számú szerepet szánt neki kétlem hogy marad.

A Samperes vitába én nem akarok belefolyni, de nem véletlen, hogy többen vinni akarják, de ezt hagyjuk szerintem.

Grimaldoval kapcsolatban viszont szerintem nem egy földtől elrugaszkodott gondolat, hogy ki legyen próbálva, mert azt látjuk, hogy Matyi miket művel a helyén. És nem kezdőnek gondolta senki, sőt, vissza is lehet engedni a B-be, csak a lehetőséget megadni egy nagyon tehetséges fiatalnak, mert nevezhetjük akár hiányposztnak is a csere balhátvédet. Főleg, hogy nyáron Adriano is lép, Matyi még idősebb lesz, és nem akkor kéne "hidegen" hozzányúlni, hanem lenne már valamennyi tapasztalata.

Én nem akarok éles vitát generálni, ez csak az én véleményem, talán van benne ami akár helyeselhető is lehet.
Forca Barca!!!!
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.10.08. 01:47:20

mahitoo írta:
Megint más a véleményünk, de megint csak a Barcának akarunk jót, és a nagy rész nem is ellened szólt, de ha van egy normális "próbáljuk ki őket" vélemény, és erre jönnek a "ti nem értetek hozzá" kommentek, akkor had reagáljunk már rá. Sokan a játékosok nevét sem ismerik, és osztják azokat, akik meg több meccsüket látták, mint páran az A csapat meccseit.
Ezt most azért ragadom ki, mert ez egy nagy félreértés. Itt többen is elmondták, hogy akár Grimaldo-t akár mást láttak páran játszani többször, de attól még vannak példák hogy buktak már meg nagy tehetségnek beállított focisták, plusz te is elírod, hogy a barca edzők csak jobban értenek hozzá mint mi. Akkor megkérdezem, hogy mégis mi a fészkes francról is beszélgetünk? Vannak fiataljaink, akiket amúgy fel is hozunk és amúgy jól szerepelnek az ifjúsági bajnokságokban, s az első csapatnak is jól megy. Akkor tényleg megkérdezném mégis mi a probléma? Az hogy nem Jóskát hívják fel? Maradjunk az eredeti axiómánknál, hogy az edzőink jobban tudják, innentől kezdve akkor szerintem helyben is vagyunk. Fiatalokat beépítünk, elírtam a neveket és a folyamatot, sikeresek vagyunk. Volt lejjebb, hogy mi lesz majd öt év múlva, ez jogos gondolat, akkor lenne bennem félsz ha negatív irányt vennének a dolgok. De miután ifiket hozunk fel, Halilovicok tolják az első ligában és közben Lucho SR+Rafinha embereknek már ki-beugró szerepkört szán vagy legalábbis próbál, hát nem látom azokat a gonosz felhőket. És ezredjére is eltudom írni, ha annyira rosszul mennének a dolgok, akkor nem lenne ennyi saját nevelésű játékosunk.

Nagyon de nagyon halkan megjegyzem, hogy drága Laporta csinált egy brandet a Több mint egy klub szlogennek, amihez hozzáfűzött egy olyan felépített imázst, hogy mi valamiféle kiváltságos csapat vagyunk ami nyilván hogy egy hamis kép és a Mes que un club kifejezés nem erre utal. Valamint hogy ehhez hozzátartozik, hogy itt minden évben jönnek majd folyamat fiatalok és majd lesznek új Xavik. Ezek zárójeles megjegyzések, de picit érzek ilyet is emögött, hogy túlzásokba esnek páran. Több mint 20 éve szurkolok a csapatnak, voltak saját nevelésű játékosok, de mellette voltak idegenlégiósok. Sőt volt időszak mikor meg volt határozva az idegenlégiósok száma és mégsem 8 katalán és 3 idegenlégiós volt a kezdő. Vettünk embert Mallorca-ról, Sociedadból, Bilaboból....A csapatban mindig volt 3-4 kezdő katalán focista és a cserék közt is pár. Most pedig a meghatározó játékosok hazaiak, s a padon plusz kölcsönben is tele vagyunk hazaiakkal, de ez sem elég. :D Erre mondom, hogy téves kép, mert így is összetehetjük a kezünket, hogy ennyi saját nevelésű focistánk van. És nem szabad a ló túloldalára esni és folyamat követelni a következőt.
Kép
Kép
Kép
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1571
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2015.10.08. 01:22:45

mahitoo írta:Senki nem volt veled inkorrekt, mert senki sem mondta, hogy a csikóknak fix kezdőpozíciót kéne adni. Itt mindenki azt írta, hogy kapják meg a lehetőséget. Nem mi mentünk el az arrogáns, és hülyének néző irányba. Utoljára írom le, szeretnénk, ha pár fiatal LEHETŐSÉGET kapna. Ennyi. Egész végig ennyi volt.

Szakmai dolgok. Nézd, ha az említett fiataloktól te is láttál volna kb 50 meccset, akkor lehetne szakmázni. Talán akkor sem, mert sem én, se te, se GT, se senki nem olyan hozzáértő, mint a Barca csapatánál akárki. De mivel ez egy fórum, egymás véleményét ütköztetjük, csak míg itt sokan sok meccset láttak, sokan sajnos 2-t, vagy semennyit. Így nehéz vitába szállni, mert én sem okoskodok a francia bajnokság miatt, csak mert a játékosok nagy részét ismerem, de alig látok meccseket.

Megint más a véleményünk, de megint csak a Barcának akarunk jót, és a nagy rész nem is ellened szólt, de ha van egy normális "próbáljuk ki őket" vélemény, és erre jönnek a "ti nem értetek hozzá" kommentek, akkor had reagáljunk már rá. Sokan a játékosok nevét sem ismerik, és osztják azokat, akik meg több meccsüket látták, mint páran az A csapat meccseit.

Peace

Látom, hogy eltűnt, mert össze-vissza vannak az idézetek, meg a te hozzászólásaid. :D Amit még most olvastam. Persze, hogy idő kell nekik. Senki sem várja a fiúkat a kezdőbe. De nem lesz annyi időnk, mint Bartránal, mert ő kb ilyen leosztással is innen menne nyugdíjba. Szépen, lassan, fokozatosan kellene őket beépíteni, ez egyértelmű. Csak most a szép, lassú az sajnos a nagyjából sehogy. De ezt sosem engedném csak az edző döntésének, mert ő marad pár évet, a játéosok meg akár sokkal tovább. De sajnos a vezetőségünk is inkább adó ügyekben jeleskedik, mint a futballban.
Én voltam az egyik aki kirobbantotta ezt a vitát. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy én nem külön emberekről beszéltem, hanem a beépítési folyamatról, ezért nem fontos, hogy én hány meccset láttam a B-ből,és te hányat. Azt is leírtam már, hogy azzal sincs gond, hogy valakinek más a véleménye, az utóbbi években nagyjából mindenkiről kialakult egy képem, hogy ki milyen játékosokat preferál(pl.palesz-alacsony termetü,technikás játékosok(lehetőleg brazil,és legyen a neve Coutinho :D )). Nekem igazából azzal volt a bajom, hogy minden egyes meccs után,ahol valamelyik középhátvéd rosszul teljesít, jön a Bartrázás, ha Gumbau beáll,vagy a padon ül,akkor a Samperozás, most újabban, mikor Adrianonak/Mathieunak rosszul megy, akkor a Grimaldozás. Mindenkinek van véleménye, elfogadom. De ne akarjunk már összehasonlítani egy tejfölösszájú fiatalt egy több 100 mérkőzést lejátszó "veteránnal", mert nem lehet.
Most a Ter Stegenes eset jut eszembe. Tavaly lehozott egy majdnem hibátlan szezon,fiatalként, a fórum 80+%-a követelte a kezdőbe, majd mikor elkezdett bakizni, akkor jöttek a hsz-ek, hogy hát még fiatal, meg "nincs szerencséje", valamint a kedvencem, hogy a bakik miatt mégtöbbet kellene kezdetni, hogy szerezzen tapasztalatot. Kérdezem én: Egy bajnokok Ligája győztes csapatnak van ideje?

Mielőtt valaki megvádolna, nem azért hoztam fel ezt a példát, hogy megint vitatkozzunk, hogy ki a kezdő kapus, hanem csak érzékeltetni akartam, hogy az egyik pályázó a posztra fiatal, a másik meg egy tapasztalt játékos.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.10.08. 01:10:27

Beleírtam pár dolgot, de ennél sokkal bővebben kifolyt fejtve...

Továbbra is két dolog. Sok fiatal van a keretben és többen kölcsönben stb. Ha nem lassú folyamatról beszélnénk, akkor SR már kezdő kéne legyen xy már kezdő kéne legyen. És lejjebb írtam Xaviék sem így kezdtek hanem bizony nagyon apránként. SR is példa, hogy annyira nem bíznak a fiatalokban hogy szegény a fórum 100-szor elüldözte volna már, ennyit arról hogy nem érdekli vezetőinket a fiatalok sorsa.

Itt továbbra is a gócpontot abban látom, hogy nem xy kerül fel és nem kap lehetőséget, de fog majd kapni ha kiérdemli ebben biztos vagyok. 20 éves taknyos emberekről beszélünk könyörgöm, s amit sokszor szóba kerül pont hogy a csapat most olyan struktúrában van, hogy a beépítési időszak tovább kell tartson, mert csak is kész játékosokkal lehet versenyképesnek lenni. Míg Xaviék 23 évesen ott voltak a mostaniak 25-26 éves korig is lehet hogy "kénytelenek" várni. Samper stb esetében pedig bőven benne van, hogy úgy látják nem állnak készen a feladatra. Nyilván felhoznak x játékost, de őt meg nem mert pikkelnek rá. Nyilván. D: Akkor lenne értelme ennek az egész pufogásnak ha nem lennének ellen példák, de mivel vannak, hogy hozzuk fel a fiatal játékosokat így innentől irreleváns nálam. Mert csak az jöhet szóba, hogy nem tudja használni az első csapat, hiába hozol fel valakit ha nem tudsz vele mit kezdeni. Tudom Samper jól tolta a Bl-ben, na és? Akkor miért nem hozzák fel? pikkelnek rá? Valószínű....

Szélsőséges véleményen vagy, úgy gondolom, mert itt nem csak hogy minél hamarabb tegyük be (nem biztos, hogy konkrétan te írtad ezt, de más már sugallta ezt) de hogy hozzuk ezt is meg azt is. Így ezt nem lehet, idő kell, türelem kell és egyensúly kell. Én legalábbis így gondolom és az élet ezerszer bizonyította hogy így működik a fiatalok beépítése, vannak persze kivételes példák is, de egy utat mindig végig kell járni és ez hol rövidebb hol hosszabb. Most hosszabb.

De mindig azt mondom, hogy akkor várom a megoldást. :D Mert ez a lehetőség adás is olyan, hogy amúgy rotálni kell, amúgy pihentetni kell, amúgy formában kell tartani embereket és nem véletlen van 25 fős keret és nem 40 fős keret. Kicsit vicces, de amúgy pont a példák és a kölcsönben lévő játékosok is mutatják, hogy annyira gázban vagyunk Masia terén, hogy amúgy annyi játékosunk van, hogy nem tudunk velük mit kezdeni. :D És akkor hozzájön, hogy az első keret tagjait játszatni kell, mert formába kell legyenek (fiatalokra nem lehet még hosszútávon alapozni, hiába hozod fel xy-t és kezdésnek rögtön bedobod) de azért miért nem adnak lehetőséget xy-nak vagy a másiknak. Adnak, mert ha nem adnának, akkor nem lennének nálunk a játéktulajdonuk.

És azzal zárnám, hogy a legfontosabb a TÜRELEM, mert máshogy nem megy a fiatalok beépítése. Megragadni a bő keretben, kupában kapni meccseket, majd a szűkített keretet elérni, majd csereként beállva 10-15 meccs. Majd fokozaton több, 1000 játékperc elérése stb. Tizenkettedik ember szerepkör, ki-be ugró kezdő játékos, csere. Fontos kezdő játékos, alapember, csk.....És még ez is olyan, hogy így elírva oly egyszerűnek hangzik és ez egy rögös út és ezer dolog közbeszólhat.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bob_Marley 2015.10.08. 01:28:50-kor.
Kép
Kép
Kép
Avatar
mahitoo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1198
Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest

2015.10.08. 00:50:53

Senki nem volt veled inkorrekt, mert senki sem mondta, hogy a csikóknak fix kezdőpozíciót kéne adni. Itt mindenki azt írta, hogy kapják meg a lehetőséget. Nem mi mentünk el az arrogáns, és hülyének néző irányba. Utoljára írom le, szeretnénk, ha pár fiatal LEHETŐSÉGET kapna. Ennyi. Egész végig ennyi volt.

Szakmai dolgok. Nézd, ha az említett fiataloktól te is láttál volna kb 50 meccset, akkor lehetne szakmázni. Talán akkor sem, mert sem én, se te, se GT, se senki nem olyan hozzáértő, mint a Barca csapatánál akárki. De mivel ez egy fórum, egymás véleményét ütköztetjük, csak míg itt sokan sok meccset láttak, sokan sajnos 2-t, vagy semennyit. Így nehéz vitába szállni, mert én sem okoskodok a francia bajnokság miatt, csak mert a játékosok nagy részét ismerem, de alig látok meccseket.

Megint más a véleményünk, de megint csak a Barcának akarunk jót, és a nagy rész nem is ellened szólt, de ha van egy normális "próbáljuk ki őket" vélemény, és erre jönnek a "ti nem értetek hozzá" kommentek, akkor had reagáljunk már rá. Sokan a játékosok nevét sem ismerik, és osztják azokat, akik meg több meccsüket látták, mint páran az A csapat meccseit.

Peace

Látom, hogy eltűnt, mert össze-vissza vannak az idézetek, meg a te hozzászólásaid. :D Amit még most olvastam. Persze, hogy idő kell nekik. Senki sem várja a fiúkat a kezdőbe. De nem lesz annyi időnk, mint Bartránal, mert ő kb ilyen leosztással is innen menne nyugdíjba. Szépen, lassan, fokozatosan kellene őket beépíteni, ez egyértelmű. Csak most a szép, lassú az sajnos a nagyjából sehogy. De ezt sosem engedném csak az edző döntésének, mert ő marad pár évet, a játéosok meg akár sokkal tovább. De sajnos a vezetőségünk is inkább adó ügyekben jeleskedik, mint a futballban.
"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!" :D
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.10.08. 00:35:03

Aha, értem, nincs idő. Akkor az igazolásaink közül sem maradt volna senki az elmúlt években. Talán Rakitic, meg Masch. Mert a többiek nem úgy kezdték, hogy 40-100 milla között van az értékük.
Egy felnőtt játékost akarunk hasonlítani egy fiatalhoz? Akiket veszünk kész focisták, akikről beszélünk pedig nem azok, nem lehet a kettőt összehasonlítani.
Na most fogom kitiltatni magam. Mert mintha birkákkal kéne veszekedni minden topikban. KI A FAX ÁLLÍTOTTA, hogy Grimaldo, Samper, Adama, Halilovic az új Xavi vagy Puyol?? Te láttad Xavit vagy Puyolt 20 évesen játszani?? Én IGEN, és a közelében sem volt a teljesítményük egy Thiago-hoz képest, de MEGKAPTÁK a lehetőséget, és IKONOK lettek. EZT nem fogjátok fel. És nem is akarjátok.
Az megvan, hogy Xaviék is egy folyamat végén váltak totál alapemberré? Ineista évekig alig játszott majd csak csere volt. Ugyanez igaz a maiakra is, hogy végig kell járni a ranglétrát.
Égessük porig a La Masiat, aztán a felnőtt keret 25. játékosát is vegyük meg 30 milláért. Nektek a gazdasági oldal semmit sem jelent, láttam már az okos, "nem az én pénzemet költik" hozzászólásokat, aztán majd 10 év múlva lehet pislogni, mikor a Real-nak, valamint az orosz-arab csapatoknak még vannak klasszisaik, nekünk meg senki.
Gazdasági oldalakat én mindig felszoktam hozni és annyira kicsinálják a Masia-t, hopgy jelenleg is 8 ember a csapatban az utánpótlásból jött. Sandro-Munirt egybe veszem. Mellettük Pique, Busquets, Iniesta, Messi, Bartra, Roberto, Rafinha. Ezekből Rafinha, Robert egyértelműen Lucho alatt épülnek be és ott van Bartra is. És annyira szemetek vagyunk, hogy amúgy igényt tartanánk Nolito-ra és amúgy Suarezre is. Te is régi motoros vagy, segítek neked ennyi saját nevelés nem volt se 10 éve se 20 éve.....Ennyire porig rombolják....
És ne gyertek azzal, hogy megint mi (én) esünk túlzásba, mert magát a VITÁT ti generáltátok, itt csak arról volt szó, hogy JELENLEG 2!!!!!!!! B-s játékos megérdemelné a LEHETŐSÉGET. Nem a KEZDŐTAGSÁGOT vagy az ARANYLABDÁT.
Jött egy hír, amire öten ugrottak egyből, ennyit a vitagenerálásról. :D És nem olyanok ugrottak, akik azt írják, hogy türelem kell és nem minden arany ami fénylik.
Mintha különböző csapatoknak drukkolnánk. Az agyam eldobom. Vagy mintha nem tudnátok olvasni. Nagy részetek vagy a Football Manager-en nőtt fel, vagy rohadtul rossz csapatnak drukkol.
Ez a kedvencem, amikor valaki a "jobb szurkoló" vagy csak szimplán megkérdőjelezi, hogy xy kinek szurkol. Mi is a vezetők is Lucho is és még sok más emebr csak a rosszat akarja. Az véletlenül sem fordul meg egyiknek sem a fejében, hogy egy fiatalt hogyan kell beépíteni. Hogyan is fordulhatna meg, mikor nincsenek fiatal játékosaink a csapatban...oh wait......
Bob, ti kezdtétek, ti írtok olyan "tényeket", amiről fogalmatok sincs. Nem is láttad ezeket a kölyköket focizni, aztán mindig jön a VEB által használt szöveg, "ki tudja mit nyújt edzésen". Aki itt edzésen kevés, az el van zavarva már 16 éves korában, ennek is utána kéne olvasni, mert vannak erről cikkek. Ez nem egy "nagy család", mint ahogy szeretné a csapatvezetés, hogy látszódjon, hanem kőkeményen profi utánpótlásnevelés. És ne oktass már ki a stílus miatt légyszíves, nem én kezdtem.
Először is láttam, másodszor pedig leírtam nem egyszer, hogy adok a véleményetekre,d e a túlzott "tolással" meg nem rétek egyet. Esküszöm, hogy itt valami kultikus dolog lett a la Masia....Itt egyesek külön sértésként élik meg ha a kedvencük nem kap lehetőséget. Ha már ujjal mutogatás megy, akkor én meg ezt látom. Én meg leírom századjára is, hogy nem fog érdekelni, hogy Kis Pista vagy Nagy Jóska kerül fel. Az kerüljön fel aki akar és majd lehet belőle valami idővel, de vannak akikből nem lesz és ezt el kell fogadni. Pedro pl feljebb meg lett említve tudod miért volt a kedvencem? Mert a csávó mindig akart és nála sokkal tehetségesebb emberek voltak és eltűntek. Ezt azért írom, mert az hogy szerinted vagy más szerint xy egy tehetséges focista csak egy kiindulópont, van ezer más aspektus amit teljesíteni kell. És igen is bízok az edzőinkben annyira, hogy ők ott vannak mellettük és látjuk, hogy csak kijönnek olyan emberek, akik hasznosak tudnak lenni. ott van Sandro Munir páros. Utóbbi állítom hogy sokkal tehetségesebb, de előbbi meg megfojtaná az anyját egy kanál vízben és egy edző az elsőt fogja választani ha utóbbi nem tud mentálisan fejlődni.



Én voltam arrogáns? Olvasd már el a ti táborotok full lenéző véleményeit, és azt, amiből ez az egész kipattant. Van 2 ügyes kölyök, miért nem kapnak lehetőséget? Kb ennyi. Majd jöttetek ti. Úgy, hogy semmit sem láttatok a kölykökből. Persze Gumbau jó, mert LE úgy gondolja. És adja Isten, hogy beváljon, mert soha egy játékosunk sem volt, akinek nem drukkoltam. De ti? A saját stílussal, hozzáállással kéne foglalkozni. Meg értelmezni azt, amit mi írunk.
Általánosítás, imádom. :D Annyira lenézőek voltunk, hogy próbáltunk érveket, más játékos példákat felhozni és logikusan következtetni. Saját magamról ebszélek jelenleg. Az hogy más miként állt a dolgokhoz, hát azért had ne vállaljak felelősséget.

Másodikra meg már ki se térek, de azt megjegyezném, hogy talán valaki még emlékszik, hogy a cikkek alatt mennyit vitáztam Busquets maitt....Pedro az egyik kedvenc játékosom volt és szinte egyedüliként tartottam ki mellette a végsőkig, ennyire a fiatalok ellen vagyok....
Ezt nem érted, hogy egyáltalán nem a fiatalok ellen vagyok és leírtam már, hogy meglehet nézni hányan vannak is és kopogtatnak is, de maga a beépítési dolgokkal nem rétek egyet. Mert régen és ma is úgy működik, hogy egy folyamat és a végén lehet az igazán jókból meghatározó emberke. A folyamatos tolás meg jaj Istenem miért nem játszik ez meg az, viszont egy szélsőséges vélemény.

ui:
Én továbbra is nyitott vagyok mindig egy jó vitához egy érveket, szakmai dolgokat felvonultatott vitához, beszélgetéshez, de ehhez a másikra való mutogatáshoz nekem nincsen erőm és inkorrekt dolognak tartom. Részemről a dolog lezárva, sajnálom ha valakinek a szemében egy gonosz emberke vagyok. Mindig megpróbálok logikus, racionális réveket felsorakoztatni, de ha nincs partnerem a beszélgetésben akkor én kiszálltam.


IRGALMATLAN sokat írtam és eltűnt....Köszönhetően annak, hogy kattintgattam jobbra-balra, mert olvastam a másodikat is.

Nagyon késő van, holnap kifejtem a dolgokat, de maradjunk annyiban hogy láttam egyet s mást már a csapttól.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bob_Marley 2015.10.08. 00:58:47-kor.
Kép
Kép
Kép
Avatar
mahitoo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1198
Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest

2015.10.07. 23:50:19

Aha, értem, nincs idő. Akkor az igazolásaink közül sem maradt volna senki az elmúlt években. Talán Rakitic, meg Masch. Mert a többiek nem úgy kezdték, hogy 40-100 milla között van az értékük.

Na most fogom kitiltatni magam. Mert mintha birkákkal kéne veszekedni minden topikban. KI A FAX ÁLLÍTOTTA, hogy Grimaldo, Samper, Adama, Halilovic az új Xavi vagy Puyol?? Te láttad Xavit vagy Puyolt 20 évesen játszani?? Én IGEN, és a közelében sem volt a teljesítményük egy Thiago-hoz képest, de MEGKAPTÁK a lehetőséget, és IKONOK lettek. EZT nem fogjátok fel. És nem is akarjátok.

Égessük porig a La Masiat, aztán a felnőtt keret 25. játékosát is vegyük meg 30 milláért. Nektek a gazdasági oldal semmit sem jelent, láttam már az okos, "nem az én pénzemet költik" hozzászólásokat, aztán majd 10 év múlva lehet pislogni, mikor a Real-nak, valamint az orosz-arab csapatoknak még vannak klasszisaik, nekünk meg senki.

És ne gyertek azzal, hogy megint mi (én) esünk túlzásba, mert magát a VITÁT ti generáltátok, itt csak arról volt szó, hogy JELENLEG 2!!!!!!!! B-s játékos megérdemelné a LEHETŐSÉGET. Nem a KEZDŐTAGSÁGOT vagy az ARANYLABDÁT.

Mintha különböző csapatoknak drukkolnánk. Az agyam eldobom. Vagy mintha nem tudnátok olvasni. Nagy részetek vagy a Football Manager-en nőtt fel, vagy rohadtul rossz csapatnak drukkol.

Bob, ti kezdtétek, ti írtok olyan "tényeket", amiről fogalmatok sincs. Nem is láttad ezeket a kölyköket focizni, aztán mindig jön a VEB által használt szöveg, "ki tudja mit nyújt edzésen". Aki itt edzésen kevés, az el van zavarva már 16 éves korában, ennek is utána kéne olvasni, mert vannak erről cikkek. Ez nem egy "nagy család", mint ahogy szeretné a csapatvezetés, hogy látszódjon, hanem kőkeményen profi utánpótlásnevelés. És ne oktass már ki a stílus miatt légyszíves, nem én kezdtem.

Én voltam arrogáns? Olvasd már el a ti táborotok full lenéző véleményeit, és azt, amiből ez az egész kipattant. Van 2 ügyes kölyök, miért nem kapnak lehetőséget? Kb ennyi. Majd jöttetek ti. Úgy, hogy semmit sem láttatok a kölykökből. Persze Gumbau jó, mert LE úgy gondolja. És adja Isten, hogy beváljon, mert soha egy játékosunk sem volt, akinek nem drukkoltam. De ti? A saját stílussal, hozzáállással kéne foglalkozni. Meg értelmezni azt, amit mi írunk.
"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!" :D
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2015.10.07. 23:37:38

Amúgy ez az egész vita a Samper-Gumbau páros miatt robbant ki. Körülbelül évi 250-300 percről beszélgetünk, azt is kiscsapatok ellen 3-0nál csereként, vagy full tétnélküli szezonzáró meccseken kapnák meg. Azon a poszton még legalább 5-6 évig kirobbanthatatlan lesz Busquets, ugyanis ennek a Barcának Messi után ő az agya. Oda még Mascherano vagy Rakitic is totál esélytelen jelentős percekre, nemhogy valamelyik fiatal.

Bob leírta a lényeget. Egy ilyen szintű klubnál nincs idő ilyen szintű kísérletetezésre.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.10.07. 23:37:15

mahitoo írta:Aki itt tanul meg focizni, az sajnos jó eséllyel csak itt tud kiteljesedni, ezt tanulja 5-10 éven keresztül. Vajon Rafinha miért az EGYETLEN, aki visszajött kölcsönből, és játszik is? Ja! Mert LE volt előtte az edzője. A többi kölcsönadott játékosra nyugodtan keresztet vethetünk, akár kiteljesedik (10%), akár nem (90%). Fabre? Megkapta az alapokat, elment angliába, császár lett, és itt mégis nulla volt. Vissza a Chelsea-hez, és megint jól nyomja. Ő tudott váltani, de sajnos erre a Barcelonai karrierje rá is ment. Ha Piquét nem hozzuk vissza, ma valszeg az angol 2-ben játszana. Ha eladjuk Xavit, Iniestát, jó eséllyel sosem kerülnek az aranylabda közelébe. Puyol? Hehe. Ennyire nem lehettek vakok, hogy aki nálunk tanul, az vagy itt fut be, vagy nagyjából sehol. Pedroval mi lett volna? Baktalórántháza? Sokkal-sokkal-sokkal többet profitálunk a saját fiatal játékosainkkal, mint a csilliókért vett "sztárokkal". De nem akarjátok megérteni, és a mi hibánk, hogy 2 év alatt, ESÉLYT szerettünk volna annak a pár valóban érdemes fiatalnak. És még mi vagyunk a makacsok, hülyék, hozzánemértők, miközben a "szeretett" csapatotoknak 2 ifi vagy tarcsi meccsét sem voltatok hajlandóak megézni. Majd miután semmit sem láttatok az adott játékosoktól, még nektek áll feljebb. Nem ártana elgondolkodni.
Nem megbántva, de így ennek semmi értelme. Vagy megsértődsz, vagy arrogánsan mindenki hülye. Így nem lehet vitatkozni. :D
Én is láttam már B meccset, nem annyit mint ti, ezt én le is írtam, de a beszélgetés már teljesen más mederben folyt. Fiatalok általános beépítése, csapat struktúra ki miért hívhatnak fel stb. Ne haragudj, de századjára is letudom írni, hogy nézd meg hány saját nevelés van a csapatban, plusz ide-oda kölcsönadva (ez a vezetés racionálisabban bánik ezekkel a dolgokkal, lsd visszavásárlást is alkalmaz és nem tologatja maga előtt a játékosokat) és akkor ezek után akkor mégis mi a bullshit? Elmondom, ez a "picsogás" xy iránt. Bocsánat a hangnemért, de így tényleg nem lehet egyről a kettőre jutni, ha ilyen módon próbál valaki vitázni, hogy márpedig nekem van igazam, aki szerint nem az vagy hülye vagy gonosz és hagyjatok....De akkor tényleg azt tudom mondani, hogy tessék fogni magunkat és menjetek tüntetni a székházhoz......

A felsorolt példák, meg azért nem teljesen jók, mert most még több türelem kell az ifik felé és nem lehet rögtön mély vízbe dobni őket, te voltál a legnagyobb kardoskodó hogy hú milyen szutyok a játék. Na most ha meg nem szerzünk pontot akkor meg az a baj, a lényeg hogy baj legyen. D: És nem úgy működik ilyen teher mellett meg nyomás mellett, hogy 20 éves kölyköket játszatunk meg próbálgatunk. Lehet, de akkor mások kell legyenek a célok. Most bajnoki cím az elvárás és türelmesnek kell lennie a fiataloknak is. Xaviékat belehetett dobni, vagy Pep egy újjáépülő csapatba is betehette, mert előtte nem nyertünk x bajnokságot és nem "harapták volna le a fejét". Most ha iksz van, akkor körbe lehet nézni mi folyik itt a fórumon....

Nincs harag, remélem vica versa sincs, de kicsit felbosszantottál. :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bob_Marley 2015.10.07. 23:37:45-kor.
Kép
Kép
Kép
MR. TROMORT777

2015.10.07. 23:25:44

Csak azért mert valaki megnéz 20 Barca B meccset, illetve pár yt videót még nem értem, hogy képes jobban megítélni egy egész edzői stábnál, akik napi szinten foglalkoznak ezekkel a fiatalokkal, hogy kinek mennyi esélyt kellene kapnia. Fabre jó példa, elment, feküdt neki az angol foci, vissza jött és nem tudott egy jó átlagnál többet hozni. Hosszútávon semmi plusszt nem adott ezért meg is váltunk Tőle.

Szép dolog, hogy sajátnvelésekre építünk, de a másik oldal meg azt nem látja, hogy nem minden évben új Xavik és Puyolok jönnek ki. Egyszerűen kevés. Montoya-t mennyien nyomták itt, végül semmi. Deulofeu-t mennyien nyomták itt, tehetséges, de még messze nem kész semmire. Adama-t mennyire nyomták itt, még az Astonban sem kezd egyelőre. Bojan mennyire volt nyomva, ahhoz képest csak most kezd magára találni a Stoke-ban. De emlékszem Muniesara is aki tolva volt mint az állat, mert szimpi gyerek volt, de Ő sem robbantott. De ott van Fontás is, Őt is követelték sokan a csapatba. Jó teljesítményt nyújt egy Celtában 25 évesen... De tovább megyek, Giovanni Dos Santos is istenként volt kezelve, most épp amcsiban lazul. De ott van Gai Assulin is. Ígéretek voltak mindannyian, de az kevés. Persze ezek közt van még aki símán beérhet.
Attól mert valaki jó a B-ben az még kevés. Ezt kellene megérteni, meg azt, hogy nincs idő kísérletezgetni. Valaki vagy robbant valamit rögtön, vagy ennyi volt. Aki igazán tehetséges azért nem kell aggódni, mert utat fog magának törni.
Személy szerint nekem szimpatikus Samper, tetszik a stílusa, de én el tudom azt a tényt fogadni, hogy jelenleg nincs rá szükség, illetve még nem elég kész.
Avatar
mahitoo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1198
Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest

2015.10.07. 22:40:03

Aki itt tanul meg focizni, az sajnos jó eséllyel csak itt tud kiteljesedni, ezt tanulja 5-10 éven keresztül. Vajon Rafinha miért az EGYETLEN, aki visszajött kölcsönből, és játszik is? Ja! Mert LE volt előtte az edzője. A többi kölcsönadott játékosra nyugodtan keresztet vethetünk, akár kiteljesedik (10%), akár nem (90%). Fabre? Megkapta az alapokat, elment angliába, császár lett, és itt mégis nulla volt. Vissza a Chelsea-hez, és megint jól nyomja. Ő tudott váltani, de sajnos erre a Barcelonai karrierje rá is ment. Ha Piquét nem hozzuk vissza, ma valszeg az angol 2-ben játszana. Ha eladjuk Xavit, Iniestát, jó eséllyel sosem kerülnek az aranylabda közelébe. Puyol? Hehe. Ennyire nem lehettek vakok, hogy aki nálunk tanul, az vagy itt fut be, vagy nagyjából sehol. Pedroval mi lett volna? Baktalórántháza? Sokkal-sokkal-sokkal többet profitálunk a saját fiatal játékosainkkal, mint a csilliókért vett "sztárokkal". De nem akarjátok megérteni, és a mi hibánk, hogy 2 év alatt, ESÉLYT szerettünk volna annak a pár valóban érdemes fiatalnak. És még mi vagyunk a makacsok, hülyék, hozzánemértők, miközben a "szeretett" csapatotoknak 2 ifi vagy tarcsi meccsét sem voltatok hajlandóak megézni. Majd miután semmit sem láttatok az adott játékosoktól, még nektek áll feljebb. Nem ártana elgondolkodni.
"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!" :D
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.10.07. 22:10:21

Nem azért teszi be, hanem mert Busit pihentetni kell, ennek semmi köze ahhoz, hogy Gumbau tud fejelni, legalábbis szerintem.
Ezt így elfogadom, mert valóban eddig egyszer játszott (Las Palmas elleni 3 perc nem mérvadó) és Busquets helyére jött, de az előszezonban tolták egymás mellett is, de amit írsz logikus és igazat adok neked.
Pont ez az, nyomás alatt Gumbau nagyon könnyen elszórja a labdát. De erre is csak azt tudom mondani, hogy tavaly végigjátszott egy meccset a BL-ben Samper, semmi ilyet nem lehetett nála észrevenni. Nagyon hasonló Busihoz, ő is jól hozza ki a labdát nyomás alatt is.

Na mindegy, úgysem győzzük meg egymást.
Mondjuk speciel a Levante ellen nem volt rossz átadása, viszont nem nyert fejpárbajt, de szerzett két labdát. :D
És egyébként nem olyan rossz mint sokan beállítják, de az tény, hogy nagyon nyers.

Samper meg elvileg kölcsön lesz adva, szóval megint nem igaz, hogy elherdáljuk őket. Tele van a csapat hazai focistákkal és kölcsönben, itt ott visszavásárlással játékosokra. Működik a rendszer, ott vagyunk, hogy Roberto és Rafinha is Lucho alatt kezd beépülni, szóval egyáltalán nem érzem jogosnak a vészharangokat.

Engem nem s az elfogultság zavar, hanem hogy állandóan valaki előkerül és amúgy néha úgy, hogy másik van beállítva rossznak, mintha ezzel emelni lehetne valaki szintjét. Nem hogy elfogadnánk, hogy amúgy a csapatnak megy, a rendszer ki van építve, jönnek a fiatalok és esélyt kapnak. Ez nem jó mert amúgy xy milyen rossz és helyette kellene ez meg az a fiatal. Megkapják az esélyt, de folyamat csapatba kívánni őket nem lehet. Ezt kellene valahogy megérteni, mert mindig ez a sarkalatos pont.
Kép
Kép
Kép
Avatar
hank1ee
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2512
Csatlakozott: 2013.02.27. 03:08:33

2015.10.07. 22:06:37

Gumbaunak a mentalitása győzte meg szerintem a stábot, csak az a baj, hogy a Barcánál nem elég, hogy mindennél jobban akar valaki futballozni, játszani is tudni kéne mellé.
"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"

"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
MR. TROMORT777

2015.10.07. 22:03:19

Személyes sztori. Ifiként nálunk is volt olyan még régen, hogy ki edzhet a felnőtt csapattal és senki nem értette, miért a 3 nagydarab botlábú középhátvéd került fel amikor így is bőven elég védője volt a nagycsapatnak és egy percet sem kaptak jóformán. Aztán egyszer el mondta az edző, hogy azért mert olyan emberekre volt szüksége, akikkel küzdenie kell a csatárainak. Félre értés ne essék, nem azt mondom, hogy Gumbau annyival izmosabb lenne. De ki tudja milyen aspektusokat vesz figyelembe Lucho amikor olyan játékosokat keres akikkel kitölti az edzését. Gumbau is alig játszik, semmivel nincs előrébb. Emellett stílusukból adódóan feleslegesek jelenleg. Busi, Masche és Sergio Roberto is tud vkp-t játszani. Teljesen felesleges lenne Samper mert ugysem tudna játszani. Szerintem többet ér ha B-ben játszik 90 perceket mintha az A-ban 2 perceket se.

Engem a legjobban ebben a témában mindig az az eszeveszett elfogultság zavar, ami egyes embereket jellemez. Nem leszek népszerű, de mindig ugyan az a téma. Csak más a név. A kedvencem Montoya volt.(ha jól tudom épp msot akarják visszaküldeni hozzánk) Látjuk Ő is mennyire sikeres jelenleg. Csak azért mert valaki tud kettőt jól passzolni biztonságosan a Barcában még nem teszi jó játékossá, sőt. Nem elég jó játékosnak lenni. Minden poszton kell az a bizonyos plussz ennél a csapatnál.
Mi van akkor ha fejben nem oké xy? Lehet, hogy tud jó teljesítményt nyújtani kis szinten, de amikor meg oda kerül a nagyok edzésére akkor meg labdát nem tud átvenni. Ezer meg egy ilyen aspektus is van amit nem lehet megítélni B meccsek meg pár yt videó alapján.

Mindig leírom, egy dolog van, eredmény kényszer. Az első csapat a lényeg és látjuk, hogy aki igazán tehetséges az utat tör magának a nagy csapatba.
Samper-nél csak azt nem értem miért nem lett kölcsönbe adva Ő is, egyedül ezt tartom megkérdőjelezhetőnek. De a kölcsön rendszer működik, lásd Rafinha, vagy éppen Suarez is itt lenne már ha nincs a transferban. Ha Samper el lesz adva akkor kell rá szerezni egy opciót és kész.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18367
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2015.10.07. 21:50:56

És beteszi ha rá van szükség míg mondjuk ha Samperre lenne szükség, akkor meg ott van Busquets sokkal jobb kiadásban.
Nem azért teszi be, hanem mert Busit pihentetni kell, ennek semmi köze ahhoz, hogy Gumbau tud fejelni, legalábbis szerintem.
Mentális dolgok, nyomás elviselése ezeket testközelből úgy gondolom jobban fellehet mérni és ez jelenti azt ha valaki nincsen kész az első csapatra.
Pont ez az, nyomás alatt Gumbau nagyon könnyen elszórja a labdát. De erre is csak azt tudom mondani, hogy tavaly végigjátszott egy meccset a BL-ben Samper, semmi ilyet nem lehetett nála észrevenni. Nagyon hasonló Busihoz, ő is jól hozza ki a labdát nyomás alatt is.

Na mindegy, úgysem győzzük meg egymást.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.10.07. 21:44:33

Amúgy most ezt úgy mondod, mintha Gumbauval mást játszanánk, mikor ő játszik, mert más típus... :D
Mert Gumbau nyilván olyan kaliberű játékos, akire rá kell építeni egy csapatot ? Természetesen nem, de a történelem folyamán olyan még soha nem fordult elő, hogy valakit pl azért tettek be a csapatba, mert mondjuk betudja fejelni, vagy letud fejelni mást, erejét kihasználja? És akkor fogadjunk, hogy jön, hogy de hát a Levante ellen meg miért nem fejelt, ugye kitaláltam. :D

És pont LE-nél, ahol a legfontosabb a párharcok megnyerése, fizikai csaták megnyerése, valamint próbál az ellenfélhez alkalmazkodni és átadjuk a területet, kontrázunk elképzelhetetlen, hogy Gumbau-t azért hívja fel, mert szélesedik a repertoár? És beteszi ha rá van szükség míg mondjuk ha Samperre lenne szükség, akkor meg ott van Busquets sokkal jobb kiadásban.
Nincsen kész az első csapatra, ettől meg felakasztom magam, tavaly szerintem bizonyított.
Nem sokszor játszott az első csapatban úgyhogy ezt így kategorikusan kijelenteni nem lehet, viszont edzésen csak többször látta pl LE is.
Mentális dolgok, nyomás elviselése ezeket testközelből úgy gondolom jobban fellehet mérni és ez jelenti azt ha valaki nincsen kész az első csapatra. Egyszer-egyszer lehet nagyot teljesíteni, de sorozatterhelésre sok szempontból fel kell készülni. És úgy beszélünk erről mintha Gumbau hétről hétre 80 perceket játszana? Nem, s pl Samper fejlődésének is jót tehet, hogy játszik és nem ül még ha a felnőtt csapattal való készülés sok mindenben segít a fejlődéshez.

Hangsúlyozom LE nem tévedhetetlen, de azt próbáljuk már megérteni ebben a Gumbau-Samper kérdésben, hogy lehet Samper a legédesebb dinnye a világon és Gumbau meg egy hagyma, de LE lecsót akar csinálni és ehhez hagyma kell. Remélem érthető a bugyuta hasonlatom. Akkor nincs mese ki kell rúgni az edzőt. :lol:

Itt az egész arról szól, hogy embereket be kell építeni egy csapatba és sokan azt gondolják hogy varázsütésre mennek dolgok és xy 18-20 évesen kezdő játékos. Hát nem és folyamat itt vannak a példák, hogy Bartra, Roberto, Rafinha is egy út közepén van. 20 éves játékosokra nem lehet számítani egyelőre. Nem korfüggő nyilván, de van egy lépcső amit meg kell mászni és bizony itt 25-26 éves korra lehet odakerülni adott esetben.
Kép
Kép
Kép
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18367
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2015.10.07. 21:31:44

Ennek az eredménye majd körülbelül 3-5 év múlva fog meglátszódni.

Amúgy most ezt úgy mondod, mintha Gumbauval mást játszanánk, mikor ő játszik, mert más típus... :D

Nincsen kész az első csapatra, ettől meg felakasztom magam, tavaly szerintem bizonyított.

Amúgy nem tudom mitől erős Gumbau, olyan körülbelül, mint Busi. :D De ha ez számít LE-nél, hogy ki milyen magas és erős, és nem az, hogy milyen a passzjátéka, akkor legyen.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.10.07. 21:23:40

S.Agüero írta:
Ha ez a különbség a 2 játékos között, akkor szerintem meg is van a megoldás az egyenletre. Gumbau nagyobb munkabírású játékos, Samper meg irányító, amire a JELENLEGI középpályánknak nincs szüksége. Iniesta a sebességén kívül nem sokat vesztett az évek alatt, s nézd meg,hogy az ő játéka is hogy átalakult azért, hogy kezdő lehessen. Megtanult ütközni, szerelni, s ne soroljam még.
Gondoltam, hogy valaki ezt fogja belőle kihozni. Samper vkp, szóval ugyanúgy tud ütközni.
De egyébként is jobb a játék minden aspektusában Gumbaunál, egyedül a magassága az, amibe tényleg bele lehet kötni. :D
Nem értem amúgy, miért akarjátok Gumbaut kihozni ebből győztesként, tök egyértelmű, hogy gyengébb képességű.
És ha már nálunk sírás megy, ti is ugyanúgy makacs módon kiálltok, hogy például Gumbau jobb/jobban illik a csapatba, mint Samper.
És akkor nem lehet az hogy Sampert pont azért nem hozzák fel, mert a B-ben legalább játszik? Továbbra is tartom, hogy Gumbau-t azért hozta fel és azért őt hozza fel, mert őt tudja használni. Sampert hova használja, mikor Busquets hasonló. Plusz szerintem az is benne van, hogy nicnsen kész az első csapatra.
És hozzáteszem, hogy ami neked gyengébb képességű az gy edző számára nem biztos hogy az. :wink:
Senki nem mondta, hogy Gumbau világklasszis, de nem a két kék szeméért hozza fel, ebben mindenki biztos lehet. Magasságba meg erőbe meg nem belekötni lehet, hanem látszódik ki az erősebb és Lucho-nak meg lehet pont ez kell. És nem mondom, hogy LE tévedhetetlen, de amíg ő az edző, addig szabad kezet kell kapjon és a saját szemléletére kell formálja a csapatot. és innentől el kell fogadni, hogy ő xy helyett yz embert hozza fel. És ebben a kérdésben szerintem egy eldötnendő faktor van, eredmény. És jelenleg ez mellette szól.
Kép
Kép
Kép
Avatar
kristop
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2120
Csatlakozott: 2009.04.14. 14:25:05

2015.10.07. 21:16:51

palesz77 írta:De majd a Benficában.
javítsatok ki ha tévedek, de én ezen a fórumon mióta olvasom körülbelül minden elküldött/elengedett/kölcsönadott fiatal játékosnál azt olvastam, hogy elpazaroljuk a tehetségeinket, máshol fog befutni, jaj. ehhez képest maximum nolitót lehet felhozni, akit talán visszavennénk, így majd öt év után, cserének. a többiek nem érték el utána se a szintet. ilyen szempontból bízom a döntéshozók ítélőképességében.

ettől függetlenül amit én láttam eddig grimaldoból és samperből, az nálam is vagy első keret tagságot ért volna a nyáron, vagy pedig kölcsönt/visszavásárlási opciós eladást. de ez, hogy a bében hagyjuk őket, és amikor szükség lenne rájuk a felnőttben akkor se hívjuk fel őket talán a legrosszabb megoldás.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater

2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
Válasz küldése