Nero. írta:Az a baj, hogy közületek sokan a Pep érában kezdtetek el szurkolni a csapatnak, amikor talán a világ valaha volt legjobb csapatának a kezdőjének a több mint a fele saját nevelésű játékosból állt. Akkor a média és a sajtó nagyon nagyon sokszor kihangsúlyozta hogy a siker kulcsa a sok saját fiatal, ami talán akkor igaz is volt, de azért mert akkor egy olyan generációt szült ki a La Masia amilyet soha a bűdös életben még csak meg se fog közelíteni.
Szerintem nem kéne azzal magyarázni, hogy ki mióta szurkol a csapatnak, lehet egyes esetekben te esnél ki. Amellett a Pep féle csapatban több olyan meghatározó játékos volt, akik előtte is a csapatot alkották. Vitya, Puyol, Xavi, Iniesta sőt Messi is már Pep előtt konstans csapattag volt. Csak addig nem erről szólt a dolog, mert volt egy Ronaldinhonk, Deco-nk, Eto'onk, Yaya-nk stb. Busquets, Piqué, Pedro gyakorlatilag azok akiket Pep hozott és bőven másodvonalas játékosoknak számítottak fiatalon. Piqué nemhogy a MU-ban, de még a Zaragoza-ban sem tudott stabil helyet kiharcolni magának. Ma, ha felvetődne, hogy egy ilyen játékost VESZÜNK, de akár még csak felhozunk a B-ből olyan botrány törne ki, hogy összeomlana a fórum. Vagy ha egy évig Busquets szerencsétlenkedéseit kellene nézni.
Amikor pedig Pep átvette a csapatot már a fentebbi húzóemberek Messi kivételével közel sem számítottak fiatalnak. Pep csak bátrabban nyúlt a fiatalokhoz. Most is itt van Halilovic, Rafinha vagy Denis. És itt nem 6-8 játékosról van szó. De szerintem az nem olyan abszurd, hogy a teljesen fogalmatlan Mthieu helyett kipróbálják azon a poszton a jelenlegi Masia egyik legtehetségesebb fiatalját, aki ráadásul nem is teljesen rutintalan.
Nero. írta:Ez a szezonkezdet nem sikerült túl brilliánsan, de azért még igy is nyugodt lélekkel kijelenthetjük hogy mi vagyunk a legjobb csapat a világon. Szerintem teljesen abszurd hogy egy ilyen csapatban egy Munir vagy egy Sandro szintű kezdő játékos lehessen, vagy hogy egy Sergi Roberto lehoz hiba nélkül 2 meccset, és máris habzó szájjal a kezdőbe követeli mindenki, holott legbelül még a legbutább Barca szurkoló is tudja, hogy még a felét se tudja azon a poszton mint Alves.
Nézzétek meg a legutóbbi 3 meccsünk kispadját. Szerintem ez teljességgel nonszensz, és akkor ezek után még sokan Grimaldoznak meg Sampereznek.
Speciel én nem jelenteném ki, hogy mi vagyunk a legjobb csapat a világon. Inkább top 3.
És már megint ferdítessz, hogy az igazad próbáld bizonyítani. Ki a franc mondta, hogy Munir vagy Sandro kezdő legyen? Esetleg nem ismered a támadóinkat. És igen, sérülés esetén vagy gyenge csapatok ellen rotálni lehet próbálkozni az egyik fiatallal. Vagy erre a szerepre jobb venni egy 25 milliós Nolitot háromszoros fizetéssel, mikor már ezt se bírjuk.
Sr-ről pedig annyit, hogy nem két meccset húzott le idén, Alvesnek pedig kb. egy igazán jó volt. Én akkor lehet hülye vagyok, de speciel jelenleg jobb mint a brazil. De lehet, hogy igazad van és a felét se tudja mint amit Alves, de akkor utóbbi nem nyújtja a felét sem annak amit tud.
Mi ebben a nonszensz? Sérült a fél csapat, az igazolások még nem játszhatnak így olyan a pad, amilyen. Azért meg, hogy magas nívójú cserék legyenek a padon vegyünk embereket? Aztán mi lesz, ha felépülnek a sérültek? 20-30 milliós játékosok mennek a lelátóra.
És ha Grimaldo többet tud adni, mint Matyi, akkor igenis játsszon ő, de ehhez ki kell próbálni. Rohadt gáz már azt nézni, mint a Bayer ellen. Teljesen feladták a németek a bal oldalt, szinte az összes támadást a jobbon vezették.