Sajnálom a kicsiket nagyon, ennél jobbat érdemeltek volna...

Az egy dolog, hogy alapvetően nem az eredmények az elsődlegesek, hanem a legtehetségesebb játékosok fejlesztése és a nagycsapatra való felkészítése, de erre speciel sokkal jobb terep a Segunda, mint a Segunda B. Egyrészt ugye a színvonal is közelebb van a La Ligához, másrészt pedig olyan dolgok is számítanak, mint a pályák állapota (a Segunda B-ben néhány együttes pályája inkább egy egyedülállóan sok példányt számláló vakondkolónia által birtokba vett krumpliföldhöz hasonlít, mint futballpályához) és a csapatok hozzáállása (a Segunda B-ben van pár csapat, akik egy-egy képzettebb ellenféllel szemben nem is próbálják meg felvenni a versenyt technikailag és taktikailag, hanem inkább azt a megoldást választják, hogy módszeresen szétrugdossák őket).
Ettől függetlenül, ha egy jó edző kerül a csapat élére, a vezetőségnek is vannak tiszta, jól átgondolt tervei az együttessel, a képzéssel, a játékosokkal kapcsolatban, és meg is vannak az emberek ezen tervek végrehajtására, akkor ki lehet alakítani egy jól működő gárdát, amely amellett, hogy újabb és újabb fiatalokkal segíti a nagycsapatot, előbb-utóbb reálisan célozhatja meg a másodosztályba való visszajutást is.
Annyi még, hogy ha esetleg külföldről akarunk elcsábítani egy fiatal tehetséget, aki az első csapathoz még nem elég érett, ezért egy-két szezon erejéig a B-ben akarjuk játszatni (lásd Halilovic), akkor nehezebb dolgunk lesz, mert valószínűleg a Segunda B nem annyira vonzó a többség számára.
Samperék jövőjéről pár szót, most csak röviden.
Akit mindenképpen felhoznék: Samper és Grimaldo.
Akit Pedro és Deulofeu sorsától függően hoznék fel vagy adnék kölcsönbe: Adama és Munir.
Akit kölcsönadnék: Halilovic és Sandro, esetleg Ié is.
A többiek vagy nem elég jók a nagycsapathoz, vagy talán jó lenne nekik még egy szezon a B-ben (ide tartozik például Palencia és Godswill).
danianevem írta:Így már sokkal érthetőbb, köszönöm. A kiemelt részt még vitatnám, mivel ez egy olyan ellentmondás ami miatt hiszem, hogy a játékosok is komoly szerepet játszottak a sikertelenségben. Mivel Vinyals rájuk épített egy évvel korábban, tudja jól mire képesek és már sikerült csapatot építenie az egyéniségek köré. Tehát értelmetlen lenne a padoztatásuk, ha csak nincs valami olyan dolog a háttérben (rossz hozzáállás, taktikai fegyelmezetlenség), ami miatt mégsem bízik bennük.
Én ezt azzal magyarázom, hogy a Segunda jóval komolyabb színvonalat képvisel, mint azok a csapatok, akikkel anno az UEFA Youth League-ben találkoztak Vinyalsék. A Segundában már nem csak fiatalokkal vannak tele az ellenfelek, itt már érettebb, tapasztaltabb játékosok jönnek szembe, akik taktikailag is fegyelmezettebbek a suhancoknál. Ha pedig mindehhez egy jó edző is társul, aki képes egy kiegyensúlyozott együttest összerakni (erre sok példa van ebben a bajnokságban), akkor csapatszinten sokszor könnyedén ki tudják venni a játékból Adamát és Munirt. Igaz, ehhez sokszor az kell, hogy Adama oldalán folyamatosan három-négy játékos tartózkodjon szorosan a vonal mellett, és azonnal körbevegyék a szélsőt, amint hozzá kerül a labda, de a végeredmény ugyanaz. Ilyenkor kellene valamit mutatnia az edzőnek is, egy okos taktikai húzás, jó csapaszintű támadójáték kialakítása, hogy a csapat más módon is veszélyt tudjon jelenteni az ellenfél kapujára - és ez az, ami nem sikerült Vinyalsnak (sem), annak ellenére, hogy a játékosanyag, amiből dolgozhat(ott), egyáltalán nem (volt) rossz.
A Barça B-nél történő edzősködésének első időszakában természetesen folyamatosan kezdette Adamát és Munirt is, amikor volt rá lehetősége. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy kellett volna, nem jöttek az eredmények és a játék képe sem volt biztató. A gárda támadórepertoárja abban merült ki, hogy "adjuk oda a labdát Adamának, aztán fussunk minél többen az ellenfél tizenhatosán belülre, hátha Adamának sikerül kicseleznie 3-4-5 embert és beadhatja a labdát". Ez különösen feltűnően jött elő akkor, amikor hátrányban volt a csapat.
A sorozatos pontvesztések után valószínűleg Vinyals is érezte, hogy valamin változtatni kell... De a problémák csapat szintjén történő megoldása helyett egyéni változtatásokat hajtott végre, többek között elkezdte padoztatni Adamát és Dongou-t kezdetni a helyén.

Ez pont olyan rosszul is alakult, mint amilyen rossz ötletnek tűnt elsőre. Dongou-nak pocsék szezonja van, a szélen pedig sosem remekelt igazán. Ezen a pár meccsen is (mint hónapok óta szinte mindig) labdatemetőként funkcionált. A csapatjáték pedig meglepő módon nem javult meg egyik pillanatról a másikra, így az eredmények továbbra sem jöttek. Aztán így a bajnokság vége felé el is vetette ezt az ötletet, és Adama ismét kezdő volt többször egymás után, de ez már nem volt elég. Arról nem is beszélve, hogy egy-két kivételtől eltekintve Dongou Adama visszatérése ellenére kezdő maradt, csak a középcsatár posztján, ahol lehetősége nyílt még több helyzetet elpuskázni...
Szóval annak ellenére, hogy értelemszerűen nem minden Vinyals hibája, szerintem elég sok mindenben sáros az öreg Jordi. (Itt most Adama és Munir volt a téma, ezért nem hoztam szóba más megkérdőjelezhető döntéseket, akár Alennel, Samperrel, Gumbauval vagy Joan Románnal kapcsolatban.) És nem elhanyagolható Bartomeu felelőssége sem, aki ragaszkodott Vinyals kinevezéséhez, hiába volt a La Masíát minden bizonnyal nála jobban ismerő Roura javaslata az a Pimienta García, aki nagyszerű csapatot épített a Juvenil B-ből, és miután átvette a mélyrepülésben lévő Juvenil A-t, velük is szépen zárta a szezont.
Ez persze csak annyi, amennyit én látok, innen a képernyő mögül, Barça B-meccseket nézve és a barcelonai sajtót olvasgatva. Simán előfordulhat, hogy olyan dolgok is vannak a háttérben, amiről mi semmit sem tudhatunk.
Feast4 írta:Amúgy többen is mondták, hogy a Tajtiék korosztája(nem feltétlen ő de hátha ő is) jobb mint ez.
Ha nem is feltétlenül jobb, de mindenképpen kivételes korosztály az is. Közülük többen is felkerülnek majd a Juvenil A-ba jövőre, elég komoly kis csapat fog összejönni ott.

És remélhetőleg közülük sokakat az UEFA Youth League-ben is láthatunk majd.
palesz77 írta:u.i.2.: GT, ugye nem felejtetted el a hosszú beszámolód?

Nem felejtettem el, szombaton meg is írtam, csak aztán az elküldés előtt közvetlenül egy óvatlan félrekattintás következtében ment az egész a levesbe...

Pedig általában a hosszabb hsz-ek írása közben bizonyos időközönként megy egy ctrl+c, a hasonló dolgok elkerülése végett, de ez most valamiért kimaradt, azóta meg még nem volt türelmem újra hozzáfogni. De igyekszem a héten bepótolni ezt is.
