redmiller írta:Baromira nem értem az Olajt... Megszabadulnak a gyenge ponttól és mégis rosszul védekeznek??? Két könnyebb csapat ellen megszenvedve nyertek, de innen már nekik is nehezebb lesz... Ráadásul Pesten is és Szolnokon is (Drahos hibázott - nem is egyszer - a végjátékban!) pici mázlival nyert az Olaj. Nem tudom mi lesz velük... Mintha a játékosok mentalitásával is gond lenne idén.
Most azon gondolkoztam el, hogy csak azért volt ilyen kaki a védekezésünk mert Jurkunas nem volt, vagy mert tényleg elfelejtettünk tavaly óta? A mentalistással talán nincs baj, olyan téren, hogy akarnak, látszik rajtuk, hogy meg szeretnék nagyon nyerni a meccset ( talán a mai győzelem is ennek tudható be ), de egyszerűen nem megy a játék.
Az a Drahos gyerek nagyon összeszólalkozott Hollinssal, kiváncsi lennék a vita tárgyára, de mielőtt halálra szidták volna egymást Pór Peti Kelleyt tette oda a másik amerikai kolléga helyett. Visszatérve Drahosra, valami eszméletlenül olyan szitut keltett a büntetődobása, mintha nem is érdekelné hogy most épp a meccs megy el a dobásain. Nem tudom miből van az idegzete.
Én is azt hittem, hogy Lopatka kiválásával, és Donatas érkeztével sokkal jobb lesz a védekezésünk, de egyszerűen már én a fejem fogtam, milyen tisztán kaptak labdát a vásárhelyiek. A támadásnál pedig állandoan a 'Kelley betör, leosztja Andrisnak, majd átdobja Donatasnak aki rádob, és még a palánkot sem találja el' dolgot műveltük, de vagy 5x egymás után. Ott röhögtem haverral.
Sopronban meg ezzel a játékkal, nagyon nagy zakót kapunk.