2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Eltanulták a Pécs 10 emberrel védekező stratégiáját, de nem tudták annyira hatékonyan játszani, mert csak 1 gólra, meg 3 kapufára futotta.visca el barca írta:antifoci? nem fociztak? ne legyünk már real madridLionel85 írta:Eddig tartott. 180 perc alatt szerzett egy góllal nem lehet továbbjutni. Kínkeserves volt ez a párharc, egy antifocit játszó ellenfél ellen ennyi tellett, bár lehetett volna több is, ha csak egy bemegy abból a néhány nagy lehetőségből, amit elpuskáztak Messiék. Akkor megvan az idegenbeli gól és már nem lett volna ennyire sima az Atléticónak. Mert sajnos nekik az volt. A hazai pálya sokat nyomott a latban, a fanatikus szurkolók buzdították a játékosaikat, akik nem fociztak, hanem küzdöttek, mintha az életük múlt volna rajta. Így is tettek. Védekezés mindenek felett, belerontani minden passzba, minden lövésbe belelépni, közbelépni, kibillenteni az ellenfelet az egyensúlyából. Kérdés, hogy meddig jut az Atlético, de még nagyobb kérdés, ez a kiesés mennyiben befolyásolja a Barçát a továbbiakban a ligát és a kupadöntőt tekintve.volt nekik 3 kapufájuk meg egy-két ajtó ablak. tegap még a favágást se lehetett rájuk sütni.
Az a szomorú, h ők többet fociztak, mint mi...visca el barca írta:antifoci? nem fociztak? ne legyünk már real madridLionel85 írta:Eddig tartott. 180 perc alatt szerzett egy góllal nem lehet továbbjutni. Kínkeserves volt ez a párharc, egy antifocit játszó ellenfél ellen ennyi tellett, bár lehetett volna több is, ha csak egy bemegy abból a néhány nagy lehetőségből, amit elpuskáztak Messiék. Akkor megvan az idegenbeli gól és már nem lett volna ennyire sima az Atléticónak. Mert sajnos nekik az volt. A hazai pálya sokat nyomott a latban, a fanatikus szurkolók buzdították a játékosaikat, akik nem fociztak, hanem küzdöttek, mintha az életük múlt volna rajta. Így is tettek. Védekezés mindenek felett, belerontani minden passzba, minden lövésbe belelépni, közbelépni, kibillenteni az ellenfelet az egyensúlyából. Kérdés, hogy meddig jut az Atlético, de még nagyobb kérdés, ez a kiesés mennyiben befolyásolja a Barçát a továbbiakban a ligát és a kupadöntőt tekintve.volt nekik 3 kapufájuk meg egy-két ajtó ablak. tegap még a favágást se lehetett rájuk sütni.
Majd beáll ès ki kell nyalni Messi lusta kis fenekèt.Yaya(07-10) írta:legalább nem röhögcséltek...pedro arca igazán elgondolkodtató volt. él, hal a csapatért, mindig bele ad apait anyait, és jóformán a kispadon nézi végig, ahogy messi belesz@rik az egészbe...
BarcafanTomee írta:Sokat mondó videóra bukkantam. Hazafelé elég nagy letargia uralkodott a csapaton, senki meg se mukkant. Kérdés mennyire lehet őket felrázni.
https://www.youtube.com/watch?v=2E29W56m70E" target="_blank
antifoci? nem fociztak? ne legyünk már real madridLionel85 írta:Eddig tartott. 180 perc alatt szerzett egy góllal nem lehet továbbjutni. Kínkeserves volt ez a párharc, egy antifocit játszó ellenfél ellen ennyi tellett, bár lehetett volna több is, ha csak egy bemegy abból a néhány nagy lehetőségből, amit elpuskáztak Messiék. Akkor megvan az idegenbeli gól és már nem lett volna ennyire sima az Atléticónak. Mert sajnos nekik az volt. A hazai pálya sokat nyomott a latban, a fanatikus szurkolók buzdították a játékosaikat, akik nem fociztak, hanem küzdöttek, mintha az életük múlt volna rajta. Így is tettek. Védekezés mindenek felett, belerontani minden passzba, minden lövésbe belelépni, közbelépni, kibillenteni az ellenfelet az egyensúlyából. Kérdés, hogy meddig jut az Atlético, de még nagyobb kérdés, ez a kiesés mennyiben befolyásolja a Barçát a továbbiakban a ligát és a kupadöntőt tekintve.
Miről beszélsz? Kezdőbe egy új játékos jött, az edzőnk meg nem hozott akkora átalakulást, hogy ezzel takarózhassunk.splinter írta:Nem érdekel, hogy ki estünk. Egy átalakulóban lévő csapatról van szó. Őszintén azon is meglepődtem , hogy a 8 közé bementünk...
Mivel ez a mozdulat elfeledtet velem mindent! Csak így tovább JR:))))
https://www.youtube.com/watch?v=El8fNALebD8" target="_blank
Az átalakulás esetünkben, sajnos, akár tetszik, akár nem, egy nagyon hosszú folyamat lesz. Vagy így vagy úgy de fájdalmas lesz jó néhány játékosnak, Culénak.MQuC írta:Szerintem ez a csapat akkor lesz átalakulóban, mikor már itt lesz az a 3-4 játékos, akikkel át szeretnék alakítani![]()
De egyébként a nagy többségnek nem a kieséssel, hanem a mutatott játékkal van baja.
Összetett a probléma. Én első helyre tenném a menedzsmentet és az edzőt a felelősség kérdésében és utolsó helyre a játékosokat. A játékosok, ez most fáj tudom sokaknak, de nem fognak ennél sokkal jobban játszani max. 1-1 meccsen ha éppen elkapják a fonalat, tartósan már nem. Ezek a játékosok ilyen összetételben már nem. Ez van.Gareth Tello írta:Sokan szidják Tatát, én nem tenném, nem az ő sara elsősorban a kiesés, hanem a játékosoké, pontosabban az elkényelmesedett, nem motivált játékosoké. Ugyan az igaz, hogy Tata feladata (is) lenne, hogy ezen változtasson, és ismét sikeréhes gárdát faragjon ezekből a futballistákból, de ez baromi nehéz küldetésnek tűnik a Pep-korszak után. Talán Kloppnak vagy Simeonénak sikerülne, Tatának nem biztos, hogy fog. Ettől függetlenül nem rúgnám ki páros lábbal. Vannak elképzelései, érzi szerintem, hol kell változtatni, csak a változtatások szükséges mértékével nincsen talán még tisztában, de ez még változhat.
Maxi írta:Örülök az Atleti sikerének még ha ehhez ki is kellett essünk.Azért azt be kell vallani, ha akarnak tudnak focizni és emellett ellentmondást nem tûrõen védekezni, ami az én szemembe nem a favágásról szólt.Összehasonlíthatatlan a pár évvel ezelõtti cselzivel.Simeone nagy tud valamit.Gratulálok nekik.
Emellett egyre erõsebb bennem a gondolat, hogy zárjanak csak ki minket az igazolásokból (100%), hogy nem fognak) és teljen el még egy év így, hátha valaki feleszmél Barcelonában a mostani sikkes ügyletek közt, hogy VÁLTOZÁSOK kellenek.Legalább 3 poszton a kezdõbe, de ha nagyon õszinte akarok lenni van az 5 is.
Kezdeném a kapuban-ugye Vv távozik, nem kérdés, szinte bárki jön tuti, hogy minimum fél év mire mondjuk nem lesz benne a bármikori nagy baki a játèkában.nagyn fog hiányozni Victor.
Alves-köszönöm az elmúlt éveket, de önmaga paródiája.minden más klub látja csak mi nem.meg lehet nézni a rangadóinkat, amikor letámadnak minket szinte csak rá es Busquetsre támadnak, bár rájuk általaban ketten hárman, kikènyszerítik belõlük a hibát ès kb 2 ève ez megy.
Ès akkor kitèrek Busquetsre-rossz nézni, hogy mennyire lassú, tohonya.Neki csak az a foci jön be mikor vègig dominálunk ès szüksège van a társaknak egy mandínerre...én leszek az antikrisztus De èn azonnal lecserélném.
belsõ védõk-nem kell ragozni 2 azaz KETTÕ kezdõ szintû belsõ vèdõ kell.
középpálya-hasonlóan Alveshez, a saját renomèját rontja a teljesítmènyèvel ès azokból kiindulva milyen sületlensègelet mondd mèg egy pár èvig õ a kezdõcsapat tagja lesz mert úgy èrzi, mèg bírja...igen csak nem a legmagasabb szinten.
ès vègül de nagyon nem legutolsó sorban Messi-három lehetõsèg van, 1 összetörjük a bogyóit ès kitöroljük az emlèkezetèt, 2 minden meccs elõtt valaki jó alaposan vègigveri csalánnal a lábá, esetleg akkor labda nèlkül is fog SÈTÁLNI, nem futni csak SÈTÁLNI,a futás csak bónusz lenne, ès vegül 3 el KELL adni, engem nem èrdekel nem messilona szurkoló vagyok, ráadásul ez a fajta hozzáállása már 3 ève tart ès egyre rosszabb.
úgyhogy èn arra jutottam, hogy nem alexis,pedro,song ... a hiba forrása hanem az eddigi húzóemberink, ès ennyi alibit nem bír el a csapat, Messi konkrètan emberhátrány.
szóval inkább vègig idegeskedek mèg egy èvet ha ez kell ahhoz, hogy változtassunk csak változtassunk.
Martinoval nincs bajom, de kell valaki aki megfogja az elkènyelmesedett sztárjaink golyóit ès beleteszi a kezükbe meccs előtt).
De már látom, hètvègen Messi lõ kèt gólt ès minden rendben lesz.
Mègegszer grat az Atmanak ès remèlem a bajnokságot is behúzzák.