2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Nem fogalmaztam jól, s nem is megyek bele részletesenKalap1988 írta: Vannak bizonyára kivételek, én a környezetemben lévő börtönökről tudok ezt azt, illetve az ország más területein lévőkről is, ahol van ismerősöm.
Rendszerellenséget? Na, ennek örülök és vállalom is
Nézd, számomra messze nem a halálbüntetés a legfontosabb a millió teendő körül, amit az igazságszolgáltatásban kellene tenni, egy része, amin el kellene, el lehetne gondolkodni bizonyos esetekben. Te ezt emelted ki, lelked rajta, viszont azt hiszem az e körüli vitát nincs értelme folytatnunk. Persze, hogy benne van a Bibliában és a 10 parancsolatban ez a rész, mint ahogy sok minden más is. Ezt nem lehet magyarázni és nem is kell, ebben a kérdésben úgy mond kicsit eltér a véleményem a Biblia ezen részének szerzőitőlAsys írta:Hát Kalap, nem tudom mit válaszolhatnék arra amit írtál... annyi helyen sántít a dolog és az egész annyira életidegen számomra... de túl messzire vezetne és mi már egy korábbi vita alkalmával eljutottunk oda, hogy érveltünk egy darabig, de Te végül elvágtad a vitát azzal, hogy bedobtad aduászként Istent...
Egy valamit mondj meg, a 10 parancsolatba nincs véletlen egy olyan passzus, hogy ne ölj? (halálbüntetés)
Én is sokáig elleneztem a halálbüntetést, és úgy gondolom nálunk, Magyarországon nem is szükséges. De... A halálbüntetésnek én nem ott látom az értelmét, hogy súlyos büntetés. Igen, sokkal rosszabb évekig rohadni valahol, ahol nincs kijárás, nincs saját zuhanyzód, nem nézhetsz tv-t, meg csomó szrság. Hanem van az a szint, amikor valakitől még elzárással sem lehet megóvni a társadalmat. Ez inkább az USA-ban, Latin-Amerikában jellemző (én el tudom képzelni, hogy Ázsiában is, de arról nem sokat tudok, abba nem mennék bele). Vannak bűnszervezeti vezetők, akikket hiába zárnak el, a tevékenyséégét onnan is folytatni tudja. Lehet, hogy nehezebb és kacifántosabb úton, de megoldja. A bűnszervezeteket meg lefejezni kell általában (most olyanokra gondoltam, mint a kábítószer kartellek, gettó bandák meg az ilyen erőszakos izék, naBob_Marley írta:Kalap Ausztriáról beszéltünk, te meg átkapcsoltál Mo-i helyzetre
Halálbüntetéshez csak annyit, hogy kimutatták az Usa-ban is, hogy azokban az államokban ahol van halálbüntetés nem esett vissza az elkövetések száma, s őt volt rá példa ahol megemelkedett, s pl a sorozatgyilkosok száma megnőtt!Ezt csak mint lábjegyzet írom, hogy többek között miért ellenzem a halálbüntetést, egyrészről nem büntetés, másrészről nincs joga az államnak egy ember életének kioltása!
Átkapcsoltam persze, de nem a luxusbörtön miatt, az mindegy, hogy melyik országban van, akkor is butaság. Ott is vannak fehérgalléros bűnözők és szegények is, akiket ezek tesznek tönkre. Nem érdemelnek jobb elbánást. A halálbüntetés egy nagyon bonyolult téma, nem is mennék mélyebben bele, én is csak nagyon-nagyon minősített esetekben tudom elképzelni és nem úgy, mint egyes amerikai államokban. Mindenesetre ezen a nyomvonalon kár továbbhaladni.Bob_Marley írta:Kalap Ausztriáról beszéltünk, te meg átkapcsoltál Mo-i helyzetre
Halálbüntetéshez csak annyit, hogy kimutatták az Usa-ban is, hogy azokban az államokban ahol van halálbüntetés nem esett vissza az elkövetések száma, s őt volt rá példa ahol megemelkedett, s pl a sorozatgyilkosok száma megnőtt!Ezt csak mint lábjegyzet írom, hogy többek között miért ellenzem a halálbüntetést, egyrészről nem büntetés, másrészről nincs joga az államnak egy ember életének kioltása!
A büntetés célja a nevelés és a megelőzés? Ezt kifejthetnéd részletesen, hogy gondolod... Felnőtt embereket még ha speciális szakembergárda áll rendelkezésre akkor se lehet nevelni, átnevelni... vagy ha sikerül az meg már agymosás... talán rosszabb is, mint maga a bűnözés.Asys írta:A halálbüntetés csak minősített, nagyon durva esetekben képzelhető el a véleményem szerint, viszont azt meséld már el, hogy egy ember megöléséért, hogy kártalanítasz bárkit? Nem lehet. A büntetés célja ( nem a halálról beszélek) a nevelés és a megelőzés. Azzal, hogy az állam kártalanít mondjuk egy meglopott embert, még nem oldott meg semmit, a bűnös lophat akár másnap is. Ha már kártalanítás, akkor példának okáért le kellene dolgoztatni vele az ellopott összeget, vagy az adott tárgy értékét. Mégis a súlyos büntetési rendszernek nem az önmagában az értelme, hogy, aki már elköveti, az bűnhődjön úgy, hogy a poklot is Mennyországnak érezze. Az az értelme, hogy a bűnt megelőzzük. Ehhez még egy dolog szükséges: Az hogy a társadalom lássa, érezze, hogy a büntetés szinte elkerülhetetlen, megúszhatatlan. Ha e kettő együtt jelen van, akkor minden bűnöző meggondolja, hogy mit tesz ( kivéve az örülteket, de ők más elbírálás alá is esnek). Külön-külön viszont egyik sem ér sokat.Kalap1988 írta: (persze akadnak kivételek, akiket ténylegesen el kell zárni)
A halálbüntetés csak minősített, nagyon durva esetekben képzelhető el a véleményem szerint, viszont azt meséld már el, hogy egy ember megöléséért, hogy kártalanítasz bárkit? Nem lehet. A büntetés célja ( nem a halálról beszélek) a nevelés és a megelőzés. Azzal, hogy az állam kártalanít mondjuk egy meglopott embert, még nem oldott meg semmit, a bűnös lophat akár másnap is. Ha már kártalanítás, akkor példának okáért le kellene dolgoztatni vele az ellopott összeget, vagy az adott tárgy értékét. Mégis a súlyos büntetési rendszernek nem az önmagában az értelme, hogy, aki már elköveti, az bűnhődjön úgy, hogy a poklot is Mennyországnak érezze. Az az értelme, hogy a bűnt megelőzzük. Ehhez még egy dolog szükséges: Az hogy a társadalom lássa, érezze, hogy a büntetés szinte elkerülhetetlen, megúszhatatlan. Ha e kettő együtt jelen van, akkor minden bűnöző meggondolja, hogy mit tesz ( kivéve az örülteket, de ők más elbírálás alá is esnek). Külön-külön viszont egyik sem ér sokat.Kalap1988 írta: (persze akadnak kivételek, akiket ténylegesen el kell zárni)
Így van, ez a legnagyobb baj a magyar rendszerrel, jogszolgáltatással ( igazságszolgáltatás sajnos nincs). Egy politikai mutyi ügy húzódik 8-10 évig, aztán megbüntetnek egy 4-ed, 5-öd rangú embert, vagy a titkárnőt és el is felejtjük, hogy itt 100 milliókat, egyes esetekben milliárdokat ( ez utóbbik bíróság elé sem kerülnek) nyúltak le. Vagy vegyük a "celebbűnöket", ilyen Stohl Buci típusú eseteket. Egy normál ember, ezért legalább kétszer annyit kapott volna, de nem csak az ő esete az egyetlen ilyen.csababarca írta:Mondjuk a magyar jogrendszer az egyik legkaotikusabb.
Lehetne példákat felhozni,hogy kik milyen tettért mennyi időt kaptak,lennének vicces dolgok.
nincs egyenlő mérce soha,ugyanazért a bűnért 100 esetből, 100féle,különböző ítélet születik.
Meg nem tudom, most ez az Ambrus Attila is, mai szemmel nevetséges összeget rabolt el. és rengeteget kapott. ekkora összegeket naponta nyúlnak le felsőbb körökben,ott mégis játéknak minősül,más meg 10-15 évet kap érte.
a másik meg ne teljen már évekbe,hogy egy ítélet megszülessen...ezt is nevetségesnek tartom. sokszor ebbe az egész huzavonába mennek tönkre családok, és néha néha már olyan érzésük lehet,hogy hagynák az egész ügyet a francba.
A halálbüntetés csak minősített, nagyon durva esetekben képzelhető el a véleményem szerint, viszont azt meséld már el, hogy egy ember megöléséért, hogy kártalanítasz bárkit? Nem lehet. A büntetés célja ( nem a halálról beszélek) a nevelés és a megelőzés. Azzal, hogy az állam kártalanít mondjuk egy meglopott embert, még nem oldott meg semmit, a bűnös lophat akár másnap is. Ha már kártalanítás, akkor példának okáért le kellene dolgoztatni vele az ellopott összeget, vagy az adott tárgy értékét. Mégis a súlyos büntetési rendszernek nem az önmagában az értelme, hogy, aki már elköveti, az bűnhődjön úgy, hogy a poklot is Mennyországnak érezze. Az az értelme, hogy a bűnt megelőzzük. Ehhez még egy dolog szükséges: Az hogy a társadalom lássa, érezze, hogy a büntetés szinte elkerülhetetlen, megúszhatatlan. Ha e kettő együtt jelen van, akkor minden bűnöző meggondolja, hogy mit tesz ( kivéve az örülteket, de ők más elbírálás alá is esnek). Külön-külön viszont egyik sem ér sokat.Asys írta:A büntetés alapja az elkövetett bűn kártalanítása lenne... az, hogy megölünk valakit vagy elzárjuk még sosem kártalanított senkit... az előbbi kicsinyes bosszúvágy és barbarizmus terméke az utóbbi pedig teljesen értelmetlen, sőt így még azt is elhiszi magáról az illető, hogy a társadalom lemondott róla... hogy ő bűnös és rossz, és amit elhiszünk azzá is leszünk... márpedig akit elítélnek az már nem ugyanaz az ember aki a bűnt elkövette.
(persze akadnak kivételek, akiket ténylegesen el kell zárni)
Mert aztán a szokványos börtönök krva sokat érnek, már ne is haragudj. Kijönnek és csináljak tovább amit addig.Kalap1988 írta:[
Ezzel veszik elejét a bűnözésnek ?![]()
Persze, biztosan... Nem az a választási lehetőség börtön és börtön közt, hogy csinálják e ugyanazt mint kint vagy sem, ezt te sem gondolod komolyan. Attól, hogy egy börtönben van vagy nincs ilyen kosárlabdapálya, még ugyanúgy csinálhatják tovább, amit kint vagy sem. Az, hogy mit csinálnak bent, az a szigortól függ, nem a szaunától, a csillogástól, a jó sportpályáktól. Ausztriában még van pénz, de akkor is felháborító, hogy ilyesmire ennyit költenek, ha van pénz, akkor is. Nem mindig lesz ez így, ráadásul most is meg lenne annak a pénznek helye, még Ausztriában is....Halálbüntetés+ munka kellene azt hiszem minden országban.
Nagy részével egyet értek, nyilván lenne máshol is helye annak a pénznek, de a kiemelt rész a legfontosabb!Kalap1988 írta: Ezzel veszik elejét a bűnözésnek ?![]()
Persze, biztosan... Nem az a választási lehetőség börtön és börtön közt, hogy csinálják e ugyanazt mint kint vagy sem, ezt te sem gondolod komolyan. Attól, hogy egy börtönben van vagy nincs ilyen kosárlabdapálya, még ugyanúgy csinálhatják tovább, amit kint vagy sem. Az, hogy mit csinálnak bent, az a szigortól függ, nem a szaunától, a csillogástól, a jó sportpályáktól. Ausztriában még van pénz, de akkor is felháborító, hogy ilyesmire ennyit költenek, ha van pénz, akkor is. Nem mindig lesz ez így, ráadásul most is meg lenne annak a pénznek helye, még Ausztriában is....Halálbüntetés+ munka kellene azt hiszem minden országban.
Ezzel veszik elejét a bűnözésnek ?Sanama írta:Ha van rá pénz miért ne? Része lehet annak, hogy elejét vegyék a bűnözésnek. Nem sokkal jobb az, hogy más börtönökben bent is folytatják azt amit kint. Persze nem tudom,hogy ebben mi van,de ha van rá pénz akkor oké. Nem panaszkodik egy osztrák sem a megélhetésre, szóval ...shutterisland írta:OSZTRÁK BÖRTÖN..
gondolom a pénzesebb, elit rabokat zárják ide...de akkor is felháborító...
M.o-n persze ez elképzelhetetlen
A halálbüntetés olcsóbb lenne... És át lehetne hozni hozzánk is a dolgot!shutterisland írta:OSZTRÁK BÖRTÖN..
gondolom a pénzesebb, elit rabokat zárják ide...de akkor is felháborító...
Ha van rá pénz miért ne? Része lehet annak, hogy elejét vegyék a bűnözésnek. Nem sokkal jobb az, hogy más börtönökben bent is folytatják azt amit kint. Persze nem tudom,hogy ebben mi van,de ha van rá pénz akkor oké. Nem panaszkodik egy osztrák sem a megélhetésre, szóval ...shutterisland írta:OSZTRÁK BÖRTÖN..
gondolom a pénzesebb, elit rabokat zárják ide...de akkor is felháborító...
Azt olvastam, akkor oké. Csak azt hittem csak neki van emiattfcbarca0827 írta:Matyinak volt valami dolga egy nutellás labdadorral és az miatt.Sanama írta:mi ez a nutella egy csomo ember képénél??![]()
Amúgy olvasd vissza a Humor topik legutóbbi két oldalát és megérted.
Matyinak volt valami dolga egy nutellás labdadorral és az miatt.Sanama írta:mi ez a nutella egy csomo ember képénél??
http://smallcitylife.szhblog.ro/2012/01 ... rnet-vege/FCB.Gabesz írta:őszintén valaki felvilágosítani h miaza sopa? beütöttem a googlebe de nem sokat tudtam meg,és nagyon érdeklene mert kb mindenki erről beszél és fogalmam sincs h most minva?