cps46 írta:
Amúgy a BL-ben Yayával az első 4 meccsen 5 pontot szereztünk, aztán jött Busquets, és 6 ponttal lehoztuk a 2 sorsdöntő meccset. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a tegnapi meccsen pont a 2 "fekete bárány", Busquets és Keita volt legtöbbet játékban teljesített passzok alapján (melléjük még Iniesta, Messi és Abidal fért be a top5-be).
Nem igazán értem, hogy sorozatos győztes meccsek után miért hiányzik bárkinek is egy-egy játékos a kezdőből, vagy miért kérdőjelezi meg bármilyen módon az edző döntését. Yaya legutóbb a Xerez ellen volt kezdő (amit én pont nem láttam), de a többi meccsen egyáltalán nem éreztem a hiányát. Csak azért meg ne játsszon többet, mert a sajtóban emiatt sír állandóan.
Az első részhez: Nem hiszem, h Touré hibája lenne, az első 4 meccs gyenge szereplése, meg azt sem, h Buzkec érdeme a két győztes meccs. A csapat eleinte kollektíven fos volt, aztán szépen följavult. Ehhez Buzkecnek semmi köze.
Hiába a győztes meccsek, attól, h nyer a csapat, még nem lesz az összes játékos teljesítménye jó. Az őzikének volt 1 jó meccse kb. a szezonban, az Inter elleni, meg real ellen jól kezdett, de aztán egy ostobasággal nehéz helyzetbe hozta az egész csapatot. A többi meccsen meg azért hibázott szép számmal, egyszerűen teljesen megbízhatatlan, a másik dolog, h a fizikuma miatt igazából egyáltalán nem vkp-nak való, hiányzik az erő belőle. Meg mekkora vicc, h Yaya kap lehetőséget egy Xerez ellen, Buzkec meg a fontos meccseken? Teljesen jogos, h Yaya kifakadt, hiszen gyakorlatilag úgy került padra, h semmi rosszat nem csinált, és kiszorította egy gyengeképességű a kezdőből.
A lényeg:
1. Sztem igenis jogosan kérdőjelezzük meg Pep néhány döntését, pl. ezt.
2. Sztem igenis jogosan hiányolom, és hiányolják még sokan mások, szinte majdnem mindenki Tourét a kezdőből.
Nem tudom, az olyan emberek mint te, mit szólnának, ha Touré tényleg besokallna, és lelépne. Aztán nézhetnétek az "isteni" Buzkec játékát....