Bob_Marley írta:Spanyolország legjobb csapata jelenleg a Celta, kőkemény lesz ez mindkét csapatnak. RM gyakorlatilag a párizsi repülőről érkezik....míg a Celta pedig már elkapta idén a Sevillát, minket vagy éppen legutóbb a Madrigalban nyertek még ha a végén, de akkor is. Nagyon érdekes meccs lesz, szerintem döntetlen még ha a RM kerete hosszú is, de Szerdán játszottak és ma már pályán vannak délután négykor. Ezt a Celta kihasználhatja, s mindenképp van esélye főleg, hogy nagyon jók.
Ahogy nálunk is mindig megjegyzem úgy most is érdemes megjegyezni, hogy valami egészen kriminális néha a sorsolás adott fordulókra. Azt küldeném fel a pályára, aki kitalálja, hogy Szerda este 22:30 után játsszál Szombat délután 16-kor......Ráadásul Párizs-Madrid-Vigo kiruccanás után, tehát még az se, hogy otthon BL és onnan bajnoki. Az hogy milyenek a bírók Spanyolországban az benne van, de hogy ezt folyamatosan eljátsszák a kupacsapataikkal az botrány.
Szerintem valahogy behúzza a Real, kevésbé fognak sztem felpörögni mint ellenünk(ezért is van mindig a címvédőknek nehéz dolga), és akkor is mi bénáztuk el az elejét, és azért lett vége, de igaz akkor szerintem élete meccsét játszotta a Celta.
Plusz azért az is benne van hogy ismerik Enriquét, illetve exedző ellen mindig mégjobban felpörögnek fejben
Amúgy igen, ezek a sorsooások néha nagyon embertelenek, ha már annyira ma akarják, akkor miért nem pl este játszatják?
SZERK: Erről beszéltem, ekkora védelmi hibát...
