kanty írta:Utolsó gondolat:
Bob, s aki magától tanul meg dolgokat? Mindenhez nem iskola, egyetem azért. Én pl. elég sok olyan újságírást végzővel találkoztam, akinek nem hogy a szakmához, de még a helyesíráshoz sem volt sok köze.
Na, de ezzel én lezártam.
Hogy ne legyen off:
Eléggé meglepett, hogy keeperben feljöttem 6-6-ra, ez az eredmény nekem már egy győzelemmel is felérni, de kétlem, hogy tudom tartani.
Offban már válaszoltam tegnap is mivel ez átfogó témakör, amiket te írtál s az elektronikus sajtó térnyeréséről is írtam ezért nem is tértem ki pl Cumbeenak ezen mondandójára.

Szóval magától is megtanulhatja ezzel nincsen gond, de pl a való életben is az elsődleges, hogy ezt te tudod-e bizonyítani. Kérlek nehogy azt írd le nekem, hogy ez fantasy és nem való élet, mert már globálisan beszélünk a dologról. Nem egyenesen arányos, hogy ha valaki megcsinált egy egyetemet még ért hozzá és fordítva is igaz ez, hogy ha nem csinált meg nem feltétlenül érthet hozzá kevesebbet, ezt elfogadom. Én általánosan azért azt keresem, akinek van "reputációja", hírneve, elfogadottsága, iskolája, hitele nevezd aminek akarod.

Magamból indultam ki miután itt blogról volt szó, én tudom magamról hogy nekem nincs ez meg, se újságírói készségem se helyesírásom se semmi. Értek hozzá? Blődség, mert nem értek a játékhoz annyira hogy arról szakmailag ellehessen diskurálni. Ebből indult, hogy ez nem is biztos hogy szükséges, szerintem meg elengedhetetlen, mert akkor lehet minőségi munkáról beszélni. És itt nem csak arról van szó, hogy fantasy hanem általánosan bloggerkedés stb. Nem MrTromori ellen szól félre értés ne essék, de pl amiket ide írt ugyanúgy egyszerű szurkoló fantasys nevezhetjük bárminek dolgok voltak. Ezek nem minőségi írások, nem megbántani akarom ezzel, de ha már ő került szóba akkor rajta keresztül tudom ezt érzékeltetni. Hozzáteszem nem ismerem a teljes munkásságát csak egy előző "elemzésre" tudok reagálni, amit a BL-lel kapcsolatban tett. Én ezeket tartom hobbibloggerkedésnek, amik szerintem felesleges dolgok. Ez nem is blogbejegyzés volt, szóval ez így nem teljesen jó kifejezés, írta hogy valamivel rengeteget foglalkozik, biztos meg is látszik azokon. Szóval rossz következtetésem is lehet, de általánosan az életben is "szükséges" hogy ha az ember valamiben helyet akar magának kicsikarni, hogy előtte arról papírt, bizonyítékot, megfelelő tudást (és nem csak önképző tudás), tapasztalatot, szakmai hátteret szerez arról. Vagy akkor én vagyok kishitű még ez lehet a másik.

Én még focival kapcsolatban se tudnék semmi olyat írni, amit büszkén tudnék vállalni, pedig több mint 10 évet fociztam magyar viszonylatban jó szinten, de nincs meg hozzá a kellő szakmai képesítésem se valamint az esztétikai beállítottságom se. És az olyan blogbejegyzésekez, amikben szintén hiányolom ezeket mondhatjuk úgy hogy "elítélem", de ez csúnya szó, inkább fogalmazok úgy hogy számorma hiteltelen.Hangsúlyozom itt már általánosan beszélünk blogokról!!!
Én is jól beoffoltam, ha van gondolatod erről akkor offtopik.
ui: A héten szorongasd meg Slithert, ellenem már visszalehet venni.
Eddig a vicc az hogy rohadt nagy csalódás pl Mudiay is mint első húzásom vagy éppen Robin Lopez mint második húzásom.....Megint a draftom eleje pocsékul sikerült, bár mindkettőnek idő kell. Az egyik újonc a másiknak meg új a csapata, de eléggé keserű így a szájam íze...Megint a draft végéről szedtem össze a meglepetés embereket, de bezzeg a draft elejéről betli. Persze ehhez az is kellett, hogy egyik se volt főcélpontom sőt Nurkic se volt az és ő is aggasztó. Egyszer megérjük majd azt is, hogy én viszek el előletek mindenkit majd a drafton, ámen.

Persze csak a második hét és sok van hátra, de azért így az elején ez kevés és akkor még Haywardról nem is beszéltem, na ő a legnagyobb csalódás.
Clarkson-Porter-Fournier-Aminu emberek tartanak életben, fura ez így.
Másnak is megvan a maga baja, Wiggins is pocsék pl vagy DMC sérült stb, ez a szép ebben a fantasyban.
Látom Game vett fel Zolee helyett embert, ez azért kicsit furcsa így. Nálam ez azért már átlépi azt a határt, hogy adott manager nem foglalkozik a csapatával és a commish közbeszól. Szóval Zolee jelentkezz és próbálj csapatot állítani. Nem Vujacic embereken van a hangsúly, de szerintem az hogy valaki felvesz a másiknak embert már sok. Értem, hogy sérültjei voltak, de nálam ez már a sok kategória.