2016.03.13. 15:46:41
A BL az nagyon lutri. Szinte minden évben van egy csapat, aki igazán esélyes, de még a döntőben sem biztos, hogy ott lesz. Sok csapatnak volt nagy esélye. Ajax, Juve, de buktak A Bayern is nem egyszer lett kikiáltva győztesnek, de velünk is előfordult, emlékezzünk csak az Inter ellenii elődöntőre. Már nekünk akarták adni a kupát. Nem véletlen, hogy több, mint 20 éve nem sikerült senkinek sem dupláznia.
A bajnokság az teljesen más. Ott nem trónkövetelőkkel kell számolni. Van 2, jobb esetben 3 csapat akik befuthatnak, nem feltétlenül az egymás elleni meccsek döntenek. Ezért sem lehet nagyon azzal előállni, hogy nehezebb a bajnokság. A BL-ben a csoportkör után már sokszor nüanszok döntenek. Szóval bármi lesz is a szezon vége, jövőre a bajnokságban (az eddigiek fényében talán nem arroganicia kimondani) mi leszünk az esélyesek, de a Bl-ben alsó hangon 5 csapatról ki lehet jelenteni, hogy pályázhatnak a döntőre. Szóval én még most sem magunkat egyértelműen esélyesnek a döntőre, pláne nem a kupára.
De visszatérve a bajnokságra, örülök, hogy LE ilyen mértékben rotál. Ebből a szempontból Messi sérülése is "szerencsés" volt. Persze nagy csapásnak tűnt, de Neymar és Suarez vállára vette a csapatot, így nem hullajtottuk nélküle se a pontokat. A Bolha így tudott eleget pihenni, Neymar is csücsülhetett egyet, most Suarez. A kp-n is rendben mennek a dolgok. Rakiticet se facsarja már annyira ki Lucho, ha van lehetőség le lehet kapni, ahogy Init is, Busi is kapott most egy kis pihenőt. Sokat fog ez számítani. Mondjuk Messivel kapcsolatban voltak a legkisebb aggályaim. Ő évek óta lehozza a szezonokat pihi nélkül. Neymarnak is úgy néz ki jól jött egy kis kihagyás, bár még várnék egy-két meccset ezzel.
A tizenegyeseket szerintem annyira nem kell túlspilázni, hogy térdmagasságban vagy földön. Inkább számít az erő. Hiába nem megy nagyon sarokra, ha van elég kraft benne maximum az ujja hegyével tud belekapni, de már az is bravúr. Az se feltétlenül jó, ha kicentizik a sarkot, még a legtechnikásabb játékosok sem. Neymart is mindenki fikázta, hogy flegma volt. Szerintem szó sincs ilyenről, ő mindig így lövi. Robi Carlos meg egy kilométerről futott neki a szabiknak. A labda is ha két centivel arrébb megy, mindenki el lett volna ájulva mekkora gól. De Suareznél is legutóbb, ha a kapus elindul a másik irányba, akkor magabiztos tizenegyes.
De olyat se sokat láttam még, hogy középre magasan izomból meglövik és védi a kapus.
Sokszor a legbiztosabb középre rúgni. A kapus többnyire elindul valamelyik irányba, középen meg üre a hely.
Nem hiszem, hogy lenne különösebb "szabály", hogy hova kell rúgni. Ez sok mindentől függ. Ki milyen technikás, kinek, hogy az egyszerűbb, kivel néz farkasszemet stb.
Legközelebb oda kellene adni Rakitic-nak. Szerintem ő simán hideg fejjel bevarrná. Amikor megkérdezték akkor is azt mondta, hogy ha lehetősége van rá szívesen elvállalja. Benne sokkal inkább bíznék mint az MSN bármelyik tagjában, még ha ez a negatív rekord sem lenne.
Forca Barca!!!!