2016.04.06. 12:10:30
Én valahol úgy érzem, hogy akkorát nem változott volna a meccs képe, ha 11-en vannak a pályán. Pont az Atletico az a csapat, ami ezt legjobban ki tudja küszöbölni, főleg védekezésben. Emlékezzünk csak a legutóbbi derbire, amikor több, mint egy félidőt emberelőnyben majd kettős emberelőnyben játszottunk és nem nagyon tudtunk mit kezdeni velük, ráadásul nem egy megnyugtató előnyünk volt, mégsem tudtunk fogást találni rajtunk. Pedig nem játszottunk rosszul.
Sokszor kritikus vagyok, de én olyan gyenge játékot nem láttam, mint azt sokan írják. Tény, hogy nagyon távol álltunk az igazi játékunktól, sokszor pontatlanok voltunk és egyéni hibák is voltak, ennek ellenére nem éreztem olyan színvonaltalan játékot. Ráadásul ha a helyzeteket vesszük inkább nekünk állt a zászló. Inkább azt mondanám, hogy nagyon óvatosak voltunk, minimális kockázatot vállaltunk és ezt rengeteg hibával hoztuk le.
Aminek viszont nagyon örülök, hogy ilyen mentalitással jöttünk ki a szünetről, már az első perctől fogva. Nem tudom mit csinált LE az öltözőben, de valószínű ki is osztott néhány taslit, mert mindenki ment mint a mérgezett egér és nem csak meddő fölény volt, 2-3 percenként jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek.
Általában ez az az időszak, amikor a legveszélyesebbek vagyunk, nem az első félidei gála a leggyakrabb, de ez nagyon kirívó volt. És ezért büszke vagyok a csapatra, mert egész csapatként küzdöttek és szomjazták a sikert.
Az viszont már más kérdés, hogy jól hangzik a fordítás stb. de ha csak a ziccereket nézem is, ha azoknak a felét berúgjuk egy 2-3 gólos megnyugtató előnnyel mehettünk volna a Calderónba. Ezen javítani kell. A bajnokságban többnyire belefér, elég, ha egy góllal sikerül nyernünk, de itt egy találat a továbbjutást jelentheti. Csak Neymar lőhetett volna simán hármat (de amellett is voltak még helyzetei) elég csak a 2 fejesére gondolni, de volt ott még kapufa, épp hogy mellészállt lövés stb. Ha ezekből csak egyet értékesít már nem kéne annyira idegeskedni.
Annak örülök, hogy Suarez végre üre kapuba tudott gólt lőni, bár azért nem volt könnyű egy ilyen erős labdát ilyen gyorsan lereagálni, klasszis csatárteljesítmény.
A sárgán nem tudom miért kell annyit vitatkozni. Egyértelmű volt a szitu. Az egy dolog, hogy fölösleges volt amit csinált, de amúgy is pengeélen táncolt. Sajnos a második félidőben kompenzálta a bíró, de ez van.
Az eredmény olyan "átlagos". Se nem jó, se nem rossz. Nem lehetünk nyugodtak, de ha sikerül egy gólt rúgni jó helyzetben leszünk. Ha a meccs összképét tekintem, fájó, hogy "csak" egy ilyen szűkös eredményt értünk el, de egy X-re bármikor jók vagyunk, Claderón ide vagy oda.
A továbbjutási esélyek nálam nem változtak, továbbra is olyan 65% körülire saccolom.
Forca Barca!!!!