Bob_Marley írta:Ha Filipe Luisról kideríted kedves MessiNeymarSuarez hogy egy alattomos játékos, akkor hazamegyek.

Egyik legtechnikásabb legjobb szélső védő, na bumm volt már piros lapja. Nekem volt edzőm mindig azt mondta, hogy az nem védő, akinek nem volt még éeltében minimum három piros lapja.
Biztos nagyon bölcs edződ volt, mert sokszor hivatkozol rá, de piros és piros is van különbség. Ha elkövetsz három sárga lapos szabálytalanságot, és a második után már figyelmeztet a bíró, nem hiszem hogy csodálkozni kell, ha kiszórnak. Ráadásul Torres se vágott ki akkora balhét, szerintem ő is belátta, mi a helyzet.
Ugyanakkor elég szépen alkalmazkodott ezután az Atleticóhoz Felix barátunk. Szóval azt se lehet mondani, hogy elfújta volna a mi javunkra a meccset.
Nyilván tudat alatt is mérlegelnek a bírók. Csak egy példa. Az egyik csapat kap két tizenegyest, harmadikat nem nagyon szoktak befújni, max, ha nagyon látványos az eset, a másik oldalra pedig egy véleményesre simán megad. Plusz a hazai pálya is befolyásoló tényező valamilyen szinten. Nagyon kevés az olyan játékvezető aki minden érzelem nélkül húz le egy meccset.
Lásd Övrebö. A meccsünk után kapta a fenyegető leveleket, idejekorán is visszavonult. Pedig ott is próbált kompenzálni. Lásd. Abidal kiállítása. Nyilván ez elég extrém eset és nem szoktak ilyen helyzetbe kerülni, de akár évekig emlékezhetnek rá.
Az, hogy mi lett volna emberelőny nélkül sose tudjuk meg, nem biztos, hogy nem egy hasonló végeredmény született volna. Legalábbis a második félidő intenzitását tekintve. Talán nem is használtak volna ilyen bunkertechnikát 11 vs 11-ben. (ezzel nem azt mondom, hogy jobban jártak ezzel, mielőtt valaki nekem ugrik, csak nem vagyok biztos, hogy nem sikerült volna ezt lehozni)