Lucho-nak ahogy nagy érdemei voltak a sikerekben, úgy az idei kudarcokban is hatalmas szerepe van. És nem csak szimplán azért, mert ha nem megy, akkor a legegyszerűbb az edzőt elővenni.
Az, hogy taktikailag nulla az nem egészen igaz . Nagyon jól ráérzett arra, hogy mi kell a Barca-nak és nagyon jól összerakta a csapatot posztról posztra. A spanyol viaszt persze nem ő találta fel, de jól változtatott a Pep-Cruyff-féle taktikán. Sőt, eleinte úgy tűnt, hogy a 4-3-3-as felálláson is változtatni tud, ha éppen úgy áll a csapat, bár mostanra úgy tűnik, hogy ez csak 1, maximum 2 meccsre szóló próba volt. Bár Lucho is úgy néz ki, hogy makacsul ragaszkodik az általa preferált taktikai hadrendhez, de én őszintén szólva nem hinném, hogy emiatt vagyunk idén rosszak.
Mert bizony pocsék az idei csapat és ezen nincs mit szépíteni. Ilyen Sz.rul legutóbb (13 meccsből 3 döntetlen és 2 vereség) 2007 őszén álltunk és akkor ki is kaptunk hazai pályán 0-1-re ősszel a klasszikuson. Ennél rosszabbul pedig csak 2003 őszén rajtoltunk, az őszi, hazai klasszikust akkor is elbuktuk, akkor 1-2-re... A hétvégén egy 1 gólos vereség pedig a jelenlegi forma és állás szerint papírforma eredmény lenne
Viszont nem a taktikánk az, ami idén nem működik. A taktika ugyanis borzasztó egyszerű: elől három zseni, mögöttük pedig egy "szürke" gépezet, ami biztosítja a mezőnyfölényt és stabilitást ad a védelemnek. Rakitic leigazolása is ennek szólt.
Idén a játékosokkal van gond, ugyanis rengeteg az egyéni hiba, pontatlanság. Így pedig egyetlen taktika sem működne. És még azt sem tudom mondani, hogy nem akarnánk jól játszani, mert nem azzal van a gond, hogy sétafikálnak a játékosok, nem próbálnak labdát szerezni stb. A gond a fejekben van.
Lucho szerepére visszatérve, ami felróható neki.
Az igazolások. Paco-Munír csere. Pénzt dobtunk ki, nem is keveset és Paco semmivel sem hoz többet, sőt kevesebbet tud hozzátenni, mint Munír tavaly. Andre Gomes leigazolása teljesen felesleges volt. Nagy összeg, ugyanakkor semmivel sem tesz hozzá többet, mint Rafinha, vagy Denis, akik így kevesebbet is játszanak sőt ennek köszönhetően szorult Roberto végleg a szélre. Ennek ellenére akarunk mihamarabb egy szélsőt igazolni a jobbosra

Kezdjük ott, hogy Abból a pénzből, amit Gomes-re és Paco-ra kidobtunk, jöhetett volna egy kezdő szintű jobb-bekk és még maradt is volna.
Ami még felróható Lucho-nak az a csapat állapota. Az edző felelőssége az, hogy a játékosok fejben is ott legyenek a meccseken, motiváltak legyenek, stb. Még a szezon kezdete előtt kijelenteni azt, hogy ez a legerősebb keret amivel dolgozott... hát "enyhe" túlzás volt és valószínűleg nem hatott valami ösztönzően a játékosokra. Ehhez képest az utóbbi 15 év egyik leggyengébb játékával bukdácsolunk meccsről meccsre. Ha ez a tendencia nem változik és nem képes Lucho fejben összerakni a csapatot, akkor én azt mondom, hogy a nyáron távozzon. Nem azért, mert rossz edző, nem azért mert nem nyert semmit, hanem szimplán azért, mert ha egy edző nem képes már tovább hatni a játékosaira, akkor az annak a jele, hogy váltani kell. Mindké részről. Pep ezt anno nagyon helyesen látta.