A kiemelt mondat részben válasz a kérdésedre. A Liverpoolnál is van pénz most Coutinho eladása nélkül is, mégsem tudnak játékost igazolni. Egyre több a pénz a fociban, egyre több a jó anyagi helyzetben lévő csapat is, a piac kínálata ezzel szemben elképesztően szegényes. Ezért mindenki inkább a saját játékosait próbálja megtartani, mert tudják, hiába kapnak értük sok pénzt, sokra nem mennek vele.JimmyJump írta: Ez világos, én is megérteném alapvetően, a kérdés hogy miért éppen most ébredtek öntudatra, azok után, hogy az elmúlt pár évben az összes kulcsemberüket aprópénzért adták el, jelentős részüket ráadásul a legnagyobb riválisnak. Götze, Lewandowski, Hummels, Gündogan és Mkhitaryan ÖSSZESEN ment el annyi pénzért, amennyit most várnak Dembeléért.
Ha egy PSG azt mondja, hogy nem adják Verrattit, mert a Bl-ért mennek, azt komolyan lehet venni, vagy ha a Citytől, Atleticotól nem lehet játékost hozni, azt elfogadja az ember, mert látja hogy van pénz, szakmai elképzelés, komoly projekt, és ide 7-8 csapatot be lehetne még írni. De jelenleg az érintett csapatoknál én ezt nem látom. A Liverpool projektjével kapcsolatban szerintem elég annyi, hogy az egyetlen nyári erősítésük Mohamed Salah.
Tartom azt a korábbi kijelentésemet is, hogy fogynak a klasszisok a labdarúgásban, jó néhány fejezte be az elmúlt években, sokan pedig most kopnak kifele, az utánpótlás pedig mennyiségben és minőségben is kevés. Jó példa Iniesta, akinek a helyettesét keressük. Nincs olyan játékos jelenleg, aki a fénykorában lévő Ininek egyáltalában a közelében lenne, még Coutinho is nagyon messze van tőle. Azt meg végképp nem látom, hogy ki lehetne a következő Rivaldo, Ronaldinho, Messi féle zseni, mert nagyon nincs ilyen játékos a láthatáron. (Sokan próbálták ráhúzni Neymarra ezt a szerepet, de erre én mindig is legyintettem) Bár azért bízom benne, hogy Messiben van még pár év, addigra meg csak megjelenik vmi szupertehetség, hisz valahol törvényszerű, hogy kell lennie egy korszakos zseninek. Ha meg nem lesz, akkor a média csinál egyet vkiből, na erre a szerepre megfelelőek a Neymar féle arcok.