Barca Igazolások
Eredménykényszerben van a klub a tavalyi év után, biztos, hogy nem most akarnak fiatalokat kinevelni kezdőnek. Ha Dembelé jön, a fő problémánk megoldódott, ha Coutinho is, akkor a második is megoldódott. Egészen más lenne a leányzó fekvése, az elnökség helye is sokkal biztosabb lenne, szóval amíg úgy érzik, van erre esély, addig nyilván hajtani fogják.
Másrészről nem tudom, van-e egyáltalán Coutinho stílusú játékos az akadémián, akit rögtön be lehetne dobni. Nekem nem rémlik.
Az azért komoly bakinak értékelhető, hogy nem ültek le tárgyalni a PSG-vel, és nem próbálták belefoglalni Draxlert az Neymar-üzletbe. Rajta kívül nem is jut eszembe más, aki minőségben megfelelő alternatívája lehetne Coutinhónak, és esetleg mozdítható is.

- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Igen erre rájöttem, de nem sok esély van arra, hogy azt a 40-et pár hónapon belül kéne kifizetnünk.LG írta: 105+40 az 145. Könnyen lehet, sőt valószínű, hogy nem kell majd kifizetni az összes bónuszt, de pénznek minden esetre meg kell lennie rá.
Aztán jövő nyáron ő is lelép a Citybe vagy az Arsenalba...MessiNeymarSuarez írta: Amúgy le merem fogadni hogy az utánpótlásnál sincsenek a toppon. Nem sok nagy tehetség játszik jelenleg nálunk, egyedül Xavi Simons az akin tényleg látszik hogy hatalmas jövője lehet.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára davi10 2017.08.25. 16:56:27-kor.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Kineveltünk párat, csak nem a Barcában játszanak.LG írta:105+40 az 145. Könnyen lehet, sőt valószínű, hogy nem kell majd kifizetni az összes bónuszt, de pénznek minden esetre meg kell lennie rá.davi10 írta:Mivel én a mai napon Dembelére 105+40-et olvastam több helyen, ezért szerintem is maradhatott még elég pénz a brazilra is. Nekem biztató, hogy a 120-ból 105 lett mégha ez csak a tizede is annak, amit Coutinhoért valószínűleg le kell perkálnunk.
Ettől a sok cikktől, meghogy Coutinho is "bekeményített", kezdem elhinni, hogy ő is jöhet, és amint azt már leírtam párszor, szerintem az Ő megszerzése fontosabb, mint Dembelé.
Ettől függetlenül biztos, hogy van pénz Coutinhora is, de szerintem ő legjobb esetben is min. 150 millióért hozható, ha hozható, én meg ennyit nem adnék érte, amúgy is Sergi Robertot favorizálom, hát próbáljuk már meg végre egy fiatalt beépíteni, ez nem állapot, hogy lassan 10 éve nem tudtunk egy stabil kezdő játékost kinevelni, pedig néhány éve még legendásnak számított az utánpótlás nevelésünk.

Mennyire jól jönne most egy Thiago...
Amúgy le merem fogadni hogy az utánpótlásnál sincsenek a toppon. Nem sok nagy tehetség játszik jelenleg nálunk, egyedül Xavi Simons az akin tényleg látszik hogy hatalmas jövője lehet.
valóban jó lenne 1-2 újabb saját gyöngyszem, de nincs. és úgy még nehezebb kísérletezni a fiatalokkal, ha 10 éve minden évben az elvárás a kupák nyerése, ezt csak úgy lehet kivitelezni, ha Messi-hez hasonló teketségek kerülnek fel akik már az első meccsükön megmutatják mire képesek. erre nagyon jó példa az Arsenal, mindig vannak fiatal tehetségek csak eredmény nincs.LG írta: 105+40 az 145. Könnyen lehet, sőt valószínű, hogy nem kell majd kifizetni az összes bónuszt, de pénznek minden esetre meg kell lennie rá.
Ettől függetlenül biztos, hogy van pénz Coutinhora is, de szerintem ő legjobb esetben is min. 150 millióért hozható, ha hozható, én meg ennyit nem adnék érte, amúgy is Sergi Robertot favorizálom, hát próbáljuk már meg végre egy fiatalt beépíteni, ez nem állapot, hogy lassan 10 éve nem tudtunk egy stabil kezdő játékost kinevelni, pedig néhány éve még legendásnak számított az utánpótlás nevelésünk.
105+40 az 145. Könnyen lehet, sőt valószínű, hogy nem kell majd kifizetni az összes bónuszt, de pénznek minden esetre meg kell lennie rá.davi10 írta:Mivel én a mai napon Dembelére 105+40-et olvastam több helyen, ezért szerintem is maradhatott még elég pénz a brazilra is. Nekem biztató, hogy a 120-ból 105 lett mégha ez csak a tizede is annak, amit Coutinhoért valószínűleg le kell perkálnunk.
Ettől a sok cikktől, meghogy Coutinho is "bekeményített", kezdem elhinni, hogy ő is jöhet, és amint azt már leírtam párszor, szerintem az Ő megszerzése fontosabb, mint Dembelé.
Ettől függetlenül biztos, hogy van pénz Coutinhora is, de szerintem ő legjobb esetben is min. 150 millióért hozható, ha hozható, én meg ennyit nem adnék érte, amúgy is Sergi Robertot favorizálom, hát próbáljuk már meg végre egy fiatalt beépíteni, ez nem állapot, hogy lassan 10 éve nem tudtunk egy stabil kezdő játékost kinevelni, pedig néhány éve még legendásnak számított az utánpótlás nevelésünk.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
hülye lesz lemondani az évi 5.000.000 eurójáról. lelátózgat, kaszinózgat, hawaii ezerrel.PCsabi írta:Barcelona say Turkey midfielder Arda Turan can leave on a free transfer. (Source: SPORT)
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

http://www.sport-english.com/en/news/ba ... le-6245588" target="_blank
1. pont. Ennyit a sport színvonaláról
.
1. pont. Ennyit a sport színvonaláról

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Az előző bejegyzésemet csöppet megcáfolva - de inkább kiegészítve azt - , főleg a csatolt interjú után, még annyi esély mutatkozik, ha mi játékost is bevonunk az üzletbe.Barca420 írta:Azért szerintem ezt érdemes végigolvasni, Coutinho ügybenhttp://www.goal.com/hu/h%C3%ADrek/carra ... i1dcy5dw7u

-
- aka Game90
- Hozzászólások: 17048
- Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
- Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest
Barcelona say Turkey midfielder Arda Turan can leave on a free transfer. (Source: SPORT)
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Mivel én a mai napon Dembelére 105+40-et olvastam több helyen, ezért szerintem is maradhatott még elég pénz a brazilra is. Nekem biztató, hogy a 120-ból 105 lett mégha ez csak a tizede is annak, amit Coutinhoért valószínűleg le kell perkálnunk.
Ettől a sok cikktől, meghogy Coutinho is "bekeményített", kezdem elhinni, hogy ő is jöhet, és amint azt már leírtam párszor, szerintem az Ő megszerzése fontosabb, mint Dembelé.
Ettől a sok cikktől, meghogy Coutinho is "bekeményített", kezdem elhinni, hogy ő is jöhet, és amint azt már leírtam párszor, szerintem az Ő megszerzése fontosabb, mint Dembelé.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Azért szerintem ezt érdemes végigolvasni, Coutinho ügybenhttp://www.goal.com/hu/h%C3%ADrek/carra ... i1dcy5dw7u
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Barca420 2017.08.25. 16:07:23-kor.
szerintem sem lesz már az ő ügyében előrelépés, nincs árcédula, ha lenne az még reményre adhatna okot. ha mégis jönne az túlmutatna a csoda kategóriánpalesz77 írta:Kevesebb mint 1 héttel az átigazolási szezon lezárta előtt nem hiszem, hogy nyíltan kiáll a sajtó elé a távozását követelni. Elég öngyilkos taktika lenne, mert tárgyalni nincs nagyon idő, ha meg garasoskodunk és marad, akkor kapja majd a nyakába.. Nem hiszem, hogy innen őt még be tudjuk húzni.
- Nyiri81
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1492
- Csatlakozott: 2017.01.05. 23:06:25
- Tartózkodási hely: BP
Én szerintem igen. Fogadni is mernék rá.palesz77 írta:Kevesebb mint 1 héttel az átigazolási szezon lezárta előtt nem hiszem, hogy nyíltan kiáll a sajtó elé a távozását követelni. Elég öngyilkos taktika lenne, mert tárgyalni nincs nagyon idő, ha meg garasoskodunk és marad, akkor kapja majd a nyakába.. Nem hiszem, hogy innen őt még be tudjuk húzni.
Csak is Puyol
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Kevesebb mint 1 héttel az átigazolási szezon lezárta előtt nem hiszem, hogy nyíltan kiáll a sajtó elé a távozását követelni. Elég öngyilkos taktika lenne, mert tárgyalni nincs nagyon idő, ha meg garasoskodunk és marad, akkor kapja majd a nyakába.. Nem hiszem, hogy innen őt még be tudjuk húzni.
- Nyiri81
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1492
- Csatlakozott: 2017.01.05. 23:06:25
- Tartózkodási hely: BP
Elég rébuszos írás.Messias2 írta:There are fears inside Liverpool that Coutinho is prepared to go public in his efforts to leave as Barça will place a new bid.
It was assumed Barcelona would attempt to persuade the Liverpool delegation to sell Coutinho yesterday. They believe the player's absence from Liverpool's lineup is helping their cause. Liverpool hoped that securing a Champions League group stage place might convince Coutinho to change his mind. However, the player is still adamant he wants to go.
The concern now for Liverpool is that if they reject Barcelona's latest offer, Coutinho will talk to the press about his frustrations.[ESPN]
"There are fears inside Liverpool" - Kik? Láthatóan Kloppot és a vezetőséget nem érdekli, mert ezerszer elmondták hogy MARAD
"Liverpool hoped that securing a Champions League group stage place might convince Coutinho to change his mind." - Mivan? Tehát a 16-ba kerülés esélye bőven elég a brazilnak hogy maradjon?

Csak is Puyol
There are fears inside Liverpool that Coutinho is prepared to go public in his efforts to leave as Barça will place a new bid.
It was assumed Barcelona would attempt to persuade the Liverpool delegation to sell Coutinho yesterday. They believe the player's absence from Liverpool's lineup is helping their cause. Liverpool hoped that securing a Champions League group stage place might convince Coutinho to change his mind. However, the player is still adamant he wants to go.
The concern now for Liverpool is that if they reject Barcelona's latest offer, Coutinho will talk to the press about his frustrations.[ESPN]
It was assumed Barcelona would attempt to persuade the Liverpool delegation to sell Coutinho yesterday. They believe the player's absence from Liverpool's lineup is helping their cause. Liverpool hoped that securing a Champions League group stage place might convince Coutinho to change his mind. However, the player is still adamant he wants to go.
The concern now for Liverpool is that if they reject Barcelona's latest offer, Coutinho will talk to the press about his frustrations.[ESPN]
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
csak NekedBob_Marley írta:Ha csak hétmilliót kap, legalább egy pozitívum, remélem ezt sikerül kierőszakolni.

Signing Coutinho is possible, he will cost more than Ousmane Dembélé. [@santiovalle]
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Szerintem inkább jobb szélső!De volt rá példa nem egy Dortmund meccsen hogy 3-1-4-2-vel álltak fel és akkor pl középen volt vagy a csatár/csatárok mögött volt !Sanama írta:De most akkor Dembele jobb vagy bal szélső?A videón kb. mindenhol feltűnik. Illetve emlékszem van egy videó róla, hogy nem tudja melyik az erősebb lába
![]()
https://www.youtube.com/watch?v=f8THG3Zn26o
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Semedot kihagytadzknym írta:Lehet Ramos mostmár már nem csak Messi-ről lesz kiállítva, csak el ne törje a lábát a favágó.MessiNeymarSuarez írta:https://www.facebook.com/barcacentral/p ... 4927994096
Egy kis Dembelé show, akit érdekel.
Van látása is a pályán, ami elég fontos lehet számunkra.

- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Ha csak hétmilliót kap, legalább egy pozitívum, remélem ezt sikerül kierőszakolni.

De most akkor Dembele jobb vagy bal szélső?
A videón kb. mindenhol feltűnik. Illetve emlékszem van egy videó róla, hogy nem tudja melyik az erősebb lába
https://www.youtube.com/watch?v=f8THG3Zn26o

https://www.youtube.com/watch?v=f8THG3Zn26o
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2008.05.19. 19:31:35
- Tartózkodási hely: Pécs
Kevés az ilyen játékos,sőt....MessiNeymarSuarez írta:https://www.facebook.com/barcacentral/p ... 4927994096
Egy kis Dembelé show, akit érdekel.
Van látása is a pályán, ami elég fontos lehet számunkra.
Megkockáztatom,hogy nem láttam még ennyire kétlábas playat pedig vagy 30 éve nézek meccseket. Ez hatalmas aduász a kezében.
Nem elég,hogy gyors labda nélkül és labdával,minimális a reakció ideje is,mert egyszerűen nem gondolkodik,hogy akkor most a jobb lábammal hogyan is oldjam meg a szitut. A védő mindig kívül fogja érezni magát,mert a távolabbik lábával vezeti,passzol és lő és rohadt gyorsan. Ha egy kis higgadtság és izom jön rá az idő előre haladtával,akkor borítékolható,hogy sok örömöt fog szerezni a Barca szurkolóknak. Csak rakjanak rá egy legalább 500millás cetlit!

- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
most már nem órák, csak percek kérdése. 

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
Only small details left to make Dembélé's transfers official. The announcement is scheduled for this afternoon. [@gerardromero]Tobias88 írta:Nem úgy volt hogy délben jelentik be?
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...