recrea írta:Miért akarják Contet elküldeni? Nem nézek PL-t, csak ritkán. City-t esély se volt megfogni, BL-ben ott vannak, onnantól meg kb mindegy h hanyadik helyen vannak a négyben.
Én nagyon jó szakembernek tartom, de azért nem szoktunk edzőt elküldeni, mert van egy kis hullámvölgy januárban.
A sajtóban több oka is van a dolognak.
Az öltözőt ott haragította magára amikor Costa-t a bajnokság megnyerése után egy SMS-ben rúgta ki úgymond. Ez sokaknak nem tetszett. A hírek szerint David Luiz-al is ezen balhézott össze és ő ezért került ki a kezdőből.
A vezetőséggel pedig az igazolásokon balhézott össze. Nem ő igazol, ő csak kér. De akiket kért a nyáron azok közül senkit nem kapott meg. Nainggolan és Alex Sandro-t szerette volna. Erre kapott egy Drinkwatert és Zappacosta-t, aki főleg jobb hátvéd. Csere balhátvédnek most kapott egy Emerson-t aki eddig sérült volt a szezonban. Ezen felül Matic-tól megváltak és a helyére érkezett Bakayoko akir írtó gyenge. Morata-ról nem is beszélve.
Ő pedig többször is panaszkodott a sajtóban, hogy így nem várható el, hogy felvegye a versenyt a többiekkel. A vezetőségnek meg nem tetszik, hogy a sajtóban így nyilvánul meg. Ugyanakkor a vezetőség már szeretné azt is, ha a pár éve összevásárolt akadémiáról kijönne már egy két játékos. De Conte nem igen élt ezzel, inkább mindenkit elengedett kölcsönbe.
Valahogy az egész karakter olyan akit már nem érdeklel semmi, csak ki akarja tölteni ezt az egy évet.