2020.06.20. 00:39:14
A Lopetegui vezette Sevilla ellen kevés volt ez a fantáziátlan, sematikus játék, a cserék sem hoztak semmi újat. Ez a meccs bizony az edzőnkön ment el, aki sem taktikai utasításokkal, sem jó cserékkel nem tudta segíteni ezt a formán kívüli, impotens csapatot. Ma Messi sem hozta azt, amit várunk tőle (ahogy szerintem a korábbi két meccsen is maga alatt teljesített), de legalább a védelmünk jól működött. Egy vereséget is simán megérdemeltünk volna, a Sevilla előtt le a kalappal.
Néztem a tegnapi Reál meccset, bizony ők sokkal jobbak, mint járvány előtti időszakban, mi viszont már azt a szintet sem hozzuk, amit a Valverde éra végén produkált a csapat. Én azt gondoltam korábban is, hogy Valverde a második szezonjában sokszor tényleg dögunalmas focit csinált, de ugyanakkor maximálisan kihozta ebből az emberanyagból azt, amit ki lehetett - szemben Setiénnel, aki viszont mintha nem tudná rendesen felkészíteni a csapatát az ellenfelek ellen. Nem lehet mindenki ellen ugyanazzal a sematikus játékkal nyerni, adaptálódni kell az ellenfélhez. Valverde idején legalább néha voltak eredményes kontrákból, távoli lövésekből született gólok, ma ezekből egyet sem láttunk, taktikailag sokkal szarabbak voltunk, mint a Sevilla. Ugyanaz az alapprobléma, mint korában: az öregedő két klasszisunk egyéni teljesítményén múlik minden - ha nekik épp nem megy, nincs helyettük senki, aki vinné a vállán a csapatot. A bajnokság elején is ez volt a gond, Messi és Suárez is sérült volt, szeptemberben egyből vereséggel is indított a csapat. Ez a Messi (és Suárez) függőség, amiről a média évek óta ír, nem lett megoldva Griezmannal, Dembélével, Coutinhoval sem, a 17 éves Fati sem megoldás most, nagyon kéne egy Neymar-szerű, érettebb támadó, akiben megvan a megfelelő mennyiségű karizma, és neve, tekintélye is van. Utoljára Luis Enrique merte lecserélni Messit, ez is sokat elmond klub utóbbi éveiről. El kell fogadni, ebből idén jó eséllyel bajnoki cím sem lesz, nemhogy BL-győzelem, az maga lenne a csoda.