csababarca írta: ↑2020.07.21. 17:15:38
Mondjuk ez a kettős sose volt Messi mostani szintjének közelében sem.
Ez egyáltalán nem igaz. Busquets évek óta árnyéka önmagának, Pep alatt bázis volt. Iniesta-Xavi-Busquets. Csodálkozom, hogy 4/2 BL jött össze összesen, annyira stabil volt az egész. Piqué is klasszis teljesítményre képes még most is, csak már kéthavonta, kétmeccsenként/kéthetente helyett. Szóval elég túlzónak tartom ezt.
Azzal egyetértek, hogy visszább kéne lépnie, de valahogy nem látom magam előtt, hogy mondjuk ő visszább lép, akkor egy csapásra Lajos mondjuk megtanul labdát vezetni, meg ilyenek.
Nem Luisnak kell megtanulnia labdát vezetni. Ha Trincao, Griezmann, Lautaro (?) levegőt kap tőle, már nyert ügy. Suarez egy elég rossz példa, nekik kettőjüknek hand-in-hand kell kiülni matézni, vagy Suareznek Miamiba költözni kb. most nyáron. Messitől nem válnék meg rögtön, Suareztől igen. Úgy is, hogy személyes kedvencem, de amit látni kell, azt látni kell.
Két élű dolog ez, hogy Messi elnyom mindenkit. Fatit nem tudja elnyomni, mert a kisgyerek beleáll a cselekbe, meg lövésekbe. Azt tudja elnyomni, aki kevés ide (Griezman).
Fatit nem tudja elnyomni, mert Fati egy gyerek, és ösztönből megy előre. Ő csak játszik, Krkics is ilyen volt, ha emlékszel. Aztán végül mind felnőnek, beléjuk verik vagy kiépül bennük az alárendeltség érzése (ne tévesszük össze a csapatjátékkal, Messiről beszélgetünk, CR-rel együtt tényleg unique emberek), és onnantól nem megy. A Barca nem a minimális individualizmusról szól, kollektíven jó a csapat, vagy éppen szr. Griezmann is olyan feeling nekem, mint Ibra, csak a srác csendesebb, és szerényebb. Nem találja a helyét, mert van egy kiforrott stílusa, amit nem tud berendelni a Barca alá. Ez nem baj, az a baj, hogy ez elég valószínű volt, hogy így lesz, mégis idehozták. Hiba volt, nem kellett volna jönnie, nem tudom ki az ügynöke, de rendesen megbeszélhette a fejét. Az a görény raiola neki is? De mindegy is, ő sem lenne ennyire gyenge, ha lenne tere, nem kellene folyton Leót erőltetni. Ja meg am a srác úgy "rohadt" gyenge, hogy amúgy egy tök jó teljesítményt hoz, a körülmények ellenére. Csak ezt senki nem látja a klubnál, mert Messi Messi Messi és tele a gatya.
Kedvelem én Leót is, de már értem a Realt Raúl kapcsán. Ez nem fér bele a profizmusba, illetve az sem, hogy tegyük fel, hogy Griezmann-nal van gond. Nem lehet így pö.csölni egymással edzésen sem. Továbbá, ha nincs megértés a játékos oldaláról, akkor pezsgőzni kell és megköszönni mindent. Mondjuk ehhez kellene itt egy "5 éves terv", mert úgy beszélek én is Messiről, hogy jelenleg nélküle, a tőle való függés nélkül sem vagyunk előbbre, mert nincs semmi, csak fifázik itt ez a sok öltönyös kö.csög...