Mielőtt bárki is kételkedne, Rhynnel egy véleményen vagyunk a kérdésről, nem írom le mégegyszer azt amit ő. Nem tudtam végigolvasni minden eseményt, ha valakire, valamire nem reagálnék, akkor elnézést kérek. Kettőt viszont kiemeltem, ami konkrétan engem érint.
Ronaldinho 17 írta:
ui:Szerepeltünk bajnokságban,1 évig hirdettük az eurobarca.hu-t(büszkén) ,még valami pénz is volt tervben,ha pontokat szerzünk(mondjuk ez már nem ide tartozik)
Csak annyit akartam kihozni ebből,hogy ez nem volt baj érdekes módon.
A megállapodásban foglaltakat teljesítettük, Norbit nyugodtan meg lehet kérdezni, pénzt is kapott egyébként, más is lett volna, ha nem áll le a csapat a bajnokságban, mert minden megszerzett pontért fizettünk.
Krojf írta:
Valamint bocsáss meg, hogy Iván támogatólag nyilatkozott róla
és sajnálja, hogy nem lehet jelen.
Kérdésem ezért Hozzád, hogy eddig merre voltál és amerre voltál,
ott sehol nem volt net, ahol ellenőrizted volna a portálon folyó
dolgokat?
Ahogy Marci is sejtette, én a találkozóra mondtam, hogy oké. Fogalmam sem volt arról, hogy másról is szó van. Ugyanis sem nekem, sem Rhynnek nincs arra ideje, hogy a fórumot böngészgessük, ezért nagy segítség nekünk, hogy vannak moderátorok. Így fordulhatott elő, hogy csak most szereztünk tudomást erről.
Összegezve, a találkozó jó dolog, meg is valósítható, de az nagyon nem lett volna rendben, ha minket hivatalos formában belevontok, anélkül, hogy tudnánk róla.