Rashford az első angol játékos Barcelonában Lineker óta
"Yeah… It’s official." Rashford follows in Lineker’s footsteps. pic.twitter.com/ZvbnDAtbax
— FC Barcelona (@FCBarcelona) July 23, 2025
Én is így látom.
Egészen pontosan az általad írottak miatt mondtam tavaly azt amit és erre tette még fel a koronát Alonso leigazolása. Akkor is, ha az a mantra, hogy keveset játszik. Egy amúgy is vékony kötélen egyensúlyozó csapatnál igenis baromi nagyot nyom lehúzó irányba olyan nehezék, mint Alonso, Robi. Az én szememben ez bizony felfogás kérdése és aki ezt bevállalja (Xavi), attól nem lehet lineáris fejlődést elvárni.
Értem, hogy mit írtál és mit gondolsz, azon kívül is amit beidéztem.
Én azért nem vonnék le egyelőre komolyabb következtetést, mert az új szerzeményekről még nem igazán lehet dönteni.Talán Gündogan és Romeu, akikkel valamennyire tisztább a kép, de a németre például szerintem eddig nem lehet panasz és az Osasunat leszámítva OR is inkább komolyabbat hoz, mint az előzetesen várható volt. Ráadásul eredménytől függően pont egy olyan játékos, akivel át lehet szervezni a játékot.gránit írta: ↑2023.09.06. 08:57:04Ezzel mind egyetértek. Annyi optimizmust mindenképp megemlítenék, hogy nem lett igaza azoknak, akik azt mondták, hogy senkit nem fogunk tudni igazolni, üres a kassza stb. A klub azért nincs olyan rossz állapotban, mint gondolják. Tavaly is nagyon nagy nevek jöttek, idén is. Egy Gündogant elhoztunk a címvédő csapatból. A címvédőtől. Oké, hogy maradt volna, ha hosszabb szerződést adnak neki. De akkor is ide jött, nem máshova. Azért ez mindenképp mutatja, hogy a kudarcok ellenére a Barcelonának most is van egy presztizse.
Én attól tartok, hogy a szerzemények, mint Gündogan vagy Cancelo, idővel beleszürkülnek az elképesztően lassú, lomha, körülményes játékunkba. Dest sem úgy kezdte, ahogy bevégezte nálunk. Nagyon is ígéretesen kezdett, ahogy Semedo, Coutinho és sokan mások is. Ebbe az elképesztően lassú tötymörgésben, amit csinálunk, bele lehet fásulni, le lehet épülni.
Ezzel mind egyetértek. Annyi optimizmust mindenképp megemlítenék, hogy nem lett igaza azoknak, akik azt mondták, hogy senkit nem fogunk tudni igazolni, üres a kassza stb. A klub azért nincs olyan rossz állapotban, mint gondolják. Tavaly is nagyon nagy nevek jöttek, idén is. Egy Gündogant elhoztunk a címvédő csapatból. A címvédőtől. Oké, hogy maradt volna, ha hosszabb szerződést adnak neki. De akkor is ide jött, nem máshova. Azért ez mindenképp mutatja, hogy a kudarcok ellenére a Barcelonának most is van egy presztizse.
Voltam már optimistább, de Róma és Liverpool óta nem igazán lepődök meg semmin.
Évek óta nem vagyunk tényezők nemzetközileg. Miért pont most lenne reccsenés?
Azt a mondatot az FC Barcelona, mint klubra értettem, döntően anyagi és szakmai értelemben.
Optimista vagy. Lenne kifogás, ne aggódj, és nem lenne nehéz dolguk. A szurkolók még elnézőbbek is, mint a vezetés. A vezetés például már tavaly elküldte volna de Jongot, ehhez képest közönségkedvenc (Barcelonában nem, ki is fütyülték tavaly és kellett már autóstól menekülnie a culék elől, de globálisan talán a legnagyobb kedvenc). A lassú, kiszámítható, unalmas játékunk ellenére pont a lyukas játékcsináló posztokon játszók a legnagyobb kedvencek. Laporta talán le lesz váltva (bár nem nagyon van a láthatáron bármilyen alternatíva), de ha arról beszélünk, hogy meg tudnák-e magyarázni a kiesést, a válasz egyértelműen igen.
Igen. Az a bizonyos tökösség.....csababarca írta: ↑2023.09.05. 17:12:49Nagyon sok olyan szituáció volt az Osasuna ellen is, hogy kis tökösséggel helyzetet kreálhattunk volna.
Nem tudok ésszel ellentmondani, sajnos, de reméljük nem így lesz
Dehogy.
Eddig én voltam a fórum "feketepétere", de bevallom, erre még gondolni sem gondoltam.
Azt az írásodat nem láttam, sorry, Tiéd a szerzői jog, max picit gondolj rám a bevételeid után....