Fc Barcelona - A Hátország
A PL-csapatoknak szerintem nem lenne nagy biznisz a Szuperliga. Ők már felépítették a sajátjukat.
A másik dolog, hogy a Realt teljesen megértem, hogy menekülni akar a La Ligából, de mi? Évek óta csak itt van sikerélményünk, ez a foci fekszik a csapatnak, nem az európai.
A másik dolog, hogy a Realt teljesen megértem, hogy menekülni akar a La Ligából, de mi? Évek óta csak itt van sikerélményünk, ez a foci fekszik a csapatnak, nem az európai.
Bizony, ez a közeljövő legfontosabb kérdése. Számomra egyértelműen az amerikai modell a példa. A top csapatok egy ligában, és mindenkire ugyanolyan szabályozások vonatkoznak. Így nem tudnak óriási különbségek kialakulni a csapatok anyagi lehetőségei között.Nagybarcelona írta: ↑2023.12.16. 10:38:36Pique szerint pl. A Reál ès a Barca 5 èven belül nem fog tudni versenyezni a "nagyokkal" az FFP miatt
A BL helyett viszont el tudnèk kèpzelni egy minősègibb versenysorozatot, ahol nincsenek ekkora anyagi különbsègek az indulók között, vagy jobban fel tudja zárkóztatni a kisebbeket, amiről Pique is beszèl. Amerikai minta rèsze a nyilatkozatnak.
Kérdéses, hogy olajosék belemennének-e. Az UEFA első fenyegetésére bedobták a törülközőt. Körvonalazódott a dolog, mert ha van egy nagy buli, nyilván senki nem akar kimaradni, mert aki kimarad, az lehet, hogy örökre elveszik a süllyesztőben, és sosem lesz a top liga tagja. De kérdéses, hogy igazán akarják-e ők ezt, és nem inkább azt az utat választják, hogy a jelenlegi keretek között anyagilag túlnőnek a többieken.
Így nem tartom kizártnak, hogy megvalósul egy szuperliga, de nem minden top csapattal. Akik nem bírják a költekezési versenyt, azoknak érdekében áll majd egy ilyen liga. Olyan olajos csapatokat is bevonzhat, amik amúgy az eszetlen költekezési versenyben lennének érdekeltek, de egy megvalósuló szuperliga már nagyobb érdeklődést vált ki, mint a béna kacsa BL, amiben a mezőny fele mindössze 6 meccset játszik egész évben. Kész vicc. Ha egyszer beindulna, sokkal több mérkőzéssel, sokkal több pénzzel, egyre többen akarnak majd csatlakozni, akik nem tudják felvenni a versenyt a legnagyobb olajosokkal. Számukra ez kedvezőbb ajánlat lenne, mint a BL.
Ezt a szakadást valószínűbbnek tartom, mint azt, hogy minden top csapat benne lenne egy top ligában, így nem tartom elképzelhetetlennek, hogy két, párhuzamos világ alakulhat ki a labdarúságban.
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 777
- Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31
Szó volt itt a klub egèszènek, rèszènek èrtèkesítèsèről.
https://barcauniversal.com/barcelona-re ... er-league/
A hír (MD)szerint ha december 21-èn az EU bírósága úgy dönt, hogy az UEFA-nak nincs egyeduralkodó joga a rendezèsben, ès a szuperliga lètrejöhet, a Barca ès a Reál 1 milliárd eurót kaphat.
Kíváncsi vagyok, mert precedens èrtèkű lesz a döntès, ès ezzel megnyírbálhatja a FIFA ès UEFA jogait is. Jövőre 36 csapatos BL, Szaud Arábia VB rendezèse stb. Bár a FIFA ès a szövetsègek dolgaiba nem fognak tudni a klubok beleszólni, (Tebas újraválasztása a "kicsik" által) de a tradicionális klubok èrdeke szerintem az, hogy szabaduljanak az UEFA-tól, ès fel tudják venni a versenyt az "államok által támogatott" csapatokkal.
Èn személy szerint a nemzeti bajnokságok mellett kitartok, kis raformálással.
https://onefootball.com/de/news/gerard- ... s-38648165
Pique szerint pl. A Reál ès a Barca 5 èven belül nem fog tudni versenyezni a "nagyokkal" az FFP miatt
A BL helyett viszont el tudnèk kèpzelni egy minősègibb versenysorozatot, ahol nincsenek ekkora anyagi különbsègek az indulók között, vagy jobban fel tudja zárkóztatni a kisebbeket, amiről Pique is beszèl. Amerikai minta rèsze a nyilatkozatnak.
https://barcauniversal.com/barcelona-re ... er-league/
A hír (MD)szerint ha december 21-èn az EU bírósága úgy dönt, hogy az UEFA-nak nincs egyeduralkodó joga a rendezèsben, ès a szuperliga lètrejöhet, a Barca ès a Reál 1 milliárd eurót kaphat.
Kíváncsi vagyok, mert precedens èrtèkű lesz a döntès, ès ezzel megnyírbálhatja a FIFA ès UEFA jogait is. Jövőre 36 csapatos BL, Szaud Arábia VB rendezèse stb. Bár a FIFA ès a szövetsègek dolgaiba nem fognak tudni a klubok beleszólni, (Tebas újraválasztása a "kicsik" által) de a tradicionális klubok èrdeke szerintem az, hogy szabaduljanak az UEFA-tól, ès fel tudják venni a versenyt az "államok által támogatott" csapatokkal.
Èn személy szerint a nemzeti bajnokságok mellett kitartok, kis raformálással.
https://onefootball.com/de/news/gerard- ... s-38648165
Pique szerint pl. A Reál ès a Barca 5 èven belül nem fog tudni versenyezni a "nagyokkal" az FFP miatt
A BL helyett viszont el tudnèk kèpzelni egy minősègibb versenysorozatot, ahol nincsenek ekkora anyagi különbsègek az indulók között, vagy jobban fel tudja zárkóztatni a kisebbeket, amiről Pique is beszèl. Amerikai minta rèsze a nyilatkozatnak.
A "közepén labda" egy 125-s szám, utalva az évfordulóra!!!brazilfan írta: ↑2023.12.02. 19:40:01Hát mert ennyire összetettek, sokszínűek vagyunk. Az identitására büszke klub címere.Andris írta: ↑2023.12.02. 19:18:26Nekem amúgy túl sok a mostani címerünk. Nem is az van igazából, h kifejezetten nem tetszik, meg már nagyon meg is szoktam, de egyszerűen túl sok. Katalán lobogó, st.jordi keresztje, barca csíkok, labda, betűk.... tripla kontúrok, legalább 4 vizálisan teljesen elkülönülő mező, 7-8 szín... egyszerűen sok, ez a legjobb szó.
Az ideiglenesnél látom a pálya két térfelét, a kezdőkört, közepén a labdával, ott a címerpajzs is mint hagyomány. De nem értem, nincs megindokolva, hogy miért kék az egyik térfél és miért gránátvörös a másik, és félidőben lesz-e térfélcsere. A felirat elmozdul, talán a körforgásra, az állandó mozgásra utal, vagy kapatos volt a grafikus.
Andris kommentárjára, a std logó a sok elemmel engem az Alfa Romeo logójára emlékeztet, így semmi bajom vele!
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Így kicsit jobban értem, mi lehet a gond. Rosszat nézel!brazilfan írta: ↑2023.12.02. 19:40:01Hát mert ennyire összetettek, sokszínűek vagyunk. Az identitására büszke klub címere.Andris írta: ↑2023.12.02. 19:18:26Nekem amúgy túl sok a mostani címerünk. Nem is az van igazából, h kifejezetten nem tetszik, meg már nagyon meg is szoktam, de egyszerűen túl sok. Katalán lobogó, st.jordi keresztje, barca csíkok, labda, betűk.... tripla kontúrok, legalább 4 vizálisan teljesen elkülönülő mező, 7-8 szín... egyszerűen sok, ez a legjobb szó.
Az ideiglenesnél látom a pálya két térfelét, a kezdőkört, közepén a labdával, ott a címerpajzs is mint hagyomány. De nem értem, nincs megindokolva, hogy miért kék az egyik térfél és miért gránátvörös a másik, és félidőben lesz-e térfélcsere. A felirat elmozdul, talán a körforgásra, az állandó mozgásra utal, vagy kapatos volt a grafikus.
A linkelt cikk alján van egy video, ahol Laportáék elforgatják a régi címert, és megmutatják az ideiglenest. Azt kell véleményezni, az lesz a címer/logo.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
Hát mert ennyire összetettek, sokszínűek vagyunk. Az identitására büszke klub címere.Andris írta: ↑2023.12.02. 19:18:26Nekem amúgy túl sok a mostani címerünk. Nem is az van igazából, h kifejezetten nem tetszik, meg már nagyon meg is szoktam, de egyszerűen túl sok. Katalán lobogó, st.jordi keresztje, barca csíkok, labda, betűk.... tripla kontúrok, legalább 4 vizálisan teljesen elkülönülő mező, 7-8 szín... egyszerűen sok, ez a legjobb szó.
Az ideiglenesnél látom a pálya két térfelét, a kezdőkört, közepén a labdával, ott a címerpajzs is mint hagyomány. De nem értem, nincs megindokolva, hogy miért kék az egyik térfél és miért gránátvörös a másik, és félidőben lesz-e térfélcsere. A felirat elmozdul, talán a körforgásra, az állandó mozgásra utal, vagy kapatos volt a grafikus.
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
A klubcímer más tészta, ebben lehet hogy igazad van.brazilfan írta: ↑2023.12.02. 18:23:40Nagyon remélem, hogy így lesz, mert az új címerről süt az ideiglenesség, a vázlatosság.
A régi címerrel abszolút nincs bajom, és nemcsak a hagyományok tiszteletben tartása miatt, hanem grafikailag és heraldikailag is.
Lehet, hogy a trend másfajta irányba megy, és biztosan van olyan terület, amelyiknél érdemes a trendet követni, de klubcímer más tészta.
Ugyanakkor az ideiglenes címerünkről sztem egyáltalán nem süt se a vázlatosság, se az ideiglenesség. Szerintem az eredetiből kiindulva ez a legprofibb minimalista dizájn ami elképzelhető, tökéletesen illik a 2020as évek trendjébe és a klubhoz is.
Én persze nem vagyok egy nagy hagyománytisztelő, nyilván ez is benne van a véleményemben. Sokkal inkább vagyok pragmatista, és ha a klubfoci ilyen szinten elüzletiesedett, akkor bizony a klubcímert igazából logóként kell szerintem kezelni, ez a legjobb döntés.
Nekem amúgy túl sok a mostani címerünk. Nem is az van igazából, h kifejezetten nem tetszik, meg már nagyon meg is szoktam, de egyszerűen túl sok. Katalán lobogó, st.jordi keresztje, barca csíkok, labda, betűk.... tripla kontúrok, legalább 4 vizálisan teljesen elkülönülő mező, 7-8 szín... egyszerűen sok, ez a legjobb szó.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
Nagyon remélem, hogy így lesz, mert az új címerről süt az ideiglenesség, a vázlatosság.
A régi címerrel abszolút nincs bajom, és nemcsak a hagyományok tiszteletben tartása miatt, hanem grafikailag és heraldikailag is.
Lehet, hogy a trend másfajta irányba megy, és biztosan van olyan terület, amelyiknél érdemes a trendet követni, de klubcímer más tészta.
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 777
- Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31
https://barcauniversal.com/barcelona-an ... igh-alert/
A Puma jöhet szóba.
2028-ig van szerződès, èvi 155 millióèrt a Nike-kal.
A Nike a hírek szerint a pènzeken vacillál. Kèrdès a teljesítmèny miatt e.
Ha már hátország, többször felmerült bennem, a La Liga FFP miatt a klubot büntetik, közben a partnerek vagy èppen a szponzorok is megzuhantak a Covid után, anyagilag mègis csak a klubot szankcionálják, ès nem veszik figyelembe, ha a partner nem akar fizetni. Lásd Barca Studios szerződèsek.
A hír szerint a klub sincs megelègedve a Nike termèkeivel. Hát a mezeket elnèzve èn sem, de anyagilag nagyon jó szerződès, a mezeladásból maradó összegek szerintem annyira minimálisak, hogy nem lennènk előrèbb egy szebb, jobb minőségű pl. Puma meztől, akkor sem, ha abból sokkal többet vennènek.
A klubunk címere számomra csodálatos
Azèrt is kedveltem meg a klubot többek között. A jövő èvi nem tetszik, de kibírom majd valahogy, csak játèk legyen
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Én csak olyat láttam, hogy lejáróban van a szerződés, és a megújításhoz meghallgatunk mindenkit, mert a Nike-nál vannak, akik akár többet is ajánlhatnak.
Én nem bánnám, nem vagyok oda a Nike-ért, sőt.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
Valahol mintha olyat láttam volna ma, hogy megszűnik a Nike együttműködés, de már nem találom. Látott valaki ilyesmi cikket valahol ma?
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Egyrészt szerintem a mostani címerünk ronda. Nagyon megszoktuk, de attól még indokolatlanul részletgazdag és túl sok mindent tartalmaz, többek közt bőven túl sok színt is.Subinho írta: ↑2023.12.01. 21:57:38Nem tudom, jó helyre írom-e, de most olvastam:
Van benne Twitter link is
https://www.goal.com/hu/h%C3%ADrek/beje ... 005674e91c
Mi ez a brutál egyszerű és ronda címer?
Manapság a brand-ek, logok ebbe a letisztult, minimalista irányba mennek, és ezt a klubnak szerintem követni kéne.
Nekem speciel nagyon tetszik, persze attól is függ, hogy ez milyen termékre milyen kivitelben és szín(ek)ben kerül fel.
Mindettől függetlenül viszont ez csak a jövő évben lesz a címerünk, megünnepelve a 125ös jubilleumot, utána nem.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- Subinho
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4185
- Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
- Tartózkodási hely: Budapest
Nem tudom, jó helyre írom-e, de most olvastam:
Van benne Twitter link is
https://www.goal.com/hu/h%C3%ADrek/beje ... 005674e91c
Mi ez a brutál egyszerű és ronda címer?
Van benne Twitter link is
https://www.goal.com/hu/h%C3%ADrek/beje ... 005674e91c
Mi ez a brutál egyszerű és ronda címer?
Bajnoki cím és minimum BL-nyolcaddöntő az én elvárásom.Nagybarcelona írta: ↑2023.11.27. 08:41:15Gránit: mièrt küldenè el Laporta most Xavit? Igazad van. Èrdemes lesz megvárni a szezon vègèt. Irreális elvárás lenne a bajnoki cím, BL döntő. Èv vègèig javulhat a játèk, èn nem is láttam eddig sem semmit a koncepciójából, de ha nem, el kell gondolkodni, mèg mielőtt Xavinak leigazoltuk Zubimendit 70 millióèrt, meg variálgatjuk megint a keretet.
A Portó elleni meccs vízválasztó lesz. Ha nyerünk, továbbjutunk a BL-ben, majd valahogy jön a jobb játèk ès az eredmènyek, a BL indulásnak meg kell lennie, BL 16, vagy 8, lesz idő mèrlegelni.
A zubimendis példával arra is rámutattál, hogy Xavi nem bizonyult eddig igazán jó managernek. Romeu helyett jobban jártunk volna, ha megtartjuk Kessiét. Julian Alvarez leigazolásának elmulasztása óriási hiba volt. Ha sikerül is egy vállalható szezont kikerekíteni, és marad a következő szezonra, a nyári igazolásokba nem adnék neki beleszólást. Tkp és vkp is kéne, meg egy balszélső. Nem mondom, hogy tartaléknak, mert Balde kezdő helye szerintem nem kéne hogy megkérdőjelezhetetlen legyen. Ha Lewy addigra leereszt, szerintem csatár is kellene. Oké, hogy jön Roque (aki sérült, és hónapok óta nem játszik, remélem, nem hagy ez nyomot a pályafutásán), de ha lesz még egy leeresztett Lewy, egy Ferran, egy Felix, Raphinha meg Yamal, akkor csak kilóra leszünk meg, minőségre sajnos nem (érdekes, hogy Guiu nem kap bizalmat, de hát Torre sem kapott, azóta teljesen feledésbe is merült). Szükség lesz igazolásokra, és ezért is fontos, hogy minden fronton jól szerepeljünk, mert minél kisebb a bevétel, annál kevesebbet igazolhatunk.
Őszintén szólva, én nem bízok abban, hogy a játék javulni fog, mert két év alatt sem javult. Szükség lesz igazolásokra, kérdés, hogy miből (Felixet elengedném, Raphinhát eladnám). A lejáró szerződéses játékosok között lehet keresgélni.
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 777
- Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31
Èn is így látom. Tőlem maradhat mindenki, de lehet èrdemes lenni hozni egy stratègát pl. Ten Cate, vagy egy erős motivátort, pl. Puyol, mert ez kezd teljesen szètcsúszni
Gránit: mièrt küldenè el Laporta most Xavit? Igazad van. Èrdemes lesz megvárni a szezon vègèt. Irreális elvárás lenne a bajnoki cím, BL döntő. Èv vègèig javulhat a játèk, èn nem is láttam eddig sem semmit a koncepciójából, de ha nem, el kell gondolkodni, mèg mielőtt Xavinak leigazoltuk Zubimendit 70 millióèrt, meg variálgatjuk megint a keretet.
A Portó elleni meccs vízválasztó lesz. Ha nyerünk, továbbjutunk a BL-ben, majd valahogy jön a jobb játèk ès az eredmènyek, a BL indulásnak meg kell lennie, BL 16, vagy 8, lesz idő mèrlegelni.
Ha kiesik a BL-ből, indulatból lehet bármi, szerintem teljesen jogosan.
Jelenleg nem állunk semmilyen tèren úgy, hogy indokolt legyen egy edzőváltás a jelenlegi FFP helyzetben. (Koeman is ezèrt kapott időt, be kell illeszteni az FFP-be a vègkielègítèst, új edzői stáb bèrèt). Ezèrt nem küldtem volna el Koemant sem. A BL indulásnak akkor is meg kellett volna lennie a tèli èrkezőkkel. Utána van bőven idő kalkulálni. Ha jól emlèkszem szabad volt Ten Haag, Tuchel is abban az időben. Laporta biztosan tanult a hibájaból. Addig is, minden bizalmat meg kell adni Xavinak, ès ezt is hangoztatják.
Nem minden a vezetőedző dolga. Azért vezető. Másik oldalon még első munkahelyén szerintem Tuchel is kapta, nem vitte a másodedzőt. Az a senioritás szintje, hogy saját stábod van. Úgyhogy igen csorbítanám Xavi jogköreit, de nem küldeném el.Peter írta: ↑2023.11.26. 19:02:39
Érdekes logika. Az edzőt, aki maga választja meg a segítőit és felelős a szakmai munkáért, őt nem, de a segítőjét kitennéd. (tesó, idegen, lényegtelen, az edző tartozik a segédjéért is felelősséggel)
Csak egy hasonlat, baj van Münchenben, Tuchel maradjon, de Lőw menjen....

Szerintem hiba kirúgni, de egy szakmájában otthon lévő segítőt mellé rakni hasznos lenne. Nem tudom nem hibának értékelni, hogy a tesója a második ember a stábban. Én őt tenném ki.
Ez volt a kedvenc témám és remekül megágyaztam magamnak ezzel a fórumon, be is ragasztottam magam a fiók közutálati skatulyába.....Nagybarcelona írta: ↑2023.11.26. 16:23:47Szerintem a sociok azt is látták, hogy a klub egy nagy család lett, elszabadult bèrekkel.
Látni vélhetően látták a sociok, de mindenki megérdemelt béreket kapott.
Nem zavart ez senkit és ma sem zavar, mert bármilyen korábbi költekezés vagy adósság téma esetén az igazolásokra és az azóta elüldözöttekre mutat a fókusz.
"A család saját maga volt a fejlődés megfojtója" témáért szerintem még ma is máglyára ítélnének.
Egyébként az elnökválasztás apropóján sem volt ez téma, sőt, fel sem merült....vagy fel sem merülhetett?....de inkább nem is folytatom....
Nem mondtam, hogy nincs igazad. Igazad van neked is meg Troymnak is. Én kirúgnám Xavit. Csak Laporta szemszögéből is megvilágítottam a dolgot, hogy neki ez hatalmas kockázat. Jön egy új edző, és vele sem leszünk jobbak. Akkor Laportát megfeszítik, Xavi meg rehabilitálódik. Meg fogja várni, amíg tömeges lesz Xavi ellen az elégedtlenség, a sociók között pedig egyértelműen ez a vélemény kerül többségbe. Ha majd megjelennek a Xavi out megnyilvánulások a közgyűlésen, lépni fog. Sőt, még meg is fürödhet a népszerűségben, hogy meghozta a szükséges döntést. Így már igazolni tudja a döntést, hiába nem lépünk előre egy új edzővel. Mert maguk a szurkolók követelték, hogy rúgja ki.Nagybarcelona írta: ↑2023.11.26. 16:23:47Szerintem a sociok azt is látták, hogy a klub egy nagy család lett, elszabadult bèrekkel.
Erre a játèkra egyre kevesebben lesznek kíváncsiak, múltkor már azok is fütyültek.
Xavi egy klubikon, ha úgy èrzi a vezetősèg, hogy ideje változtatni, meg fognak egyezni, ez is a különbsèg Laportáèk ès Bartóèk között. A klub èrdekèt nèzik elsősorban, jóval nagyobb a tekintèlyük, ès sokkal okosabban tevèkenykednek.
Igen, pontosan erre céloztam.
"Képesek voltunk helyzetet kidolgozni az Osasuna ellen. A második félidőben nem is focizott le minket egy olyan csapat, aminek harmincszor kisebb a költségvetése. Megremegtettük a hálót az Alaves ellen. Eltaláltuk a Granada kapuját. "Félhelyzeteket" - idézek, kérem szépen, nem magamtól találtam ki - teremtettünk egy Rayo Vallecano ellen. A meccseink felében egynél többször találunk be. Nem alázott meg minket egy kiesőjelölt. Volt helyzetünk a Getafe ellen."
Bár sokféle vélemény van, de ugyanazt mondjuk. Csak van, aki iróniából, sokan meg teljesen komolyan. Ezért mondom azt, hogy Laporta kivárása is érthető. Én, tét nélkül, úgy, hogy nem vagyok elnök, simán mondhatom azt, hogy nyomnék egy reset gombot, rúgjuk ki Xavit, és kezdjünk mindent előről, mert ez nézhetetlen. De neki figyelembe kell vennie sokféle véleményt, és addig nem fog lépni, amíg nem kerül egyértelmű többségbe az a vélemény, hogy ez siralmas, és lépni kell. Nekem nem kell a döntéseim helyességét bizonyítanom. Neki igen. Meg fogja várni, amíg általános lesz a Xavi out.
Áthoztam a lent idézett véleményt a bajnoki meccsek topicból, mert teljesen passzol ehhez a témához.
Azért is reagálok itt, mert ott irónikusnak tűnt volna, de ide berakva megfelelő értelmet és hitelt kap.
Szerintem ez a komment teljesen tükrözi a bázis szurkoló véleményét, azaz a "tömegvéleményt", ami meghatározza a dolog fajsúlyát.
Nem az a néhány jelentéktelen mennyiségű, többre vágyó, kritikus, elégedetlen vélemény fogja meghatározni az irányt, hanem a tömegbázis véleménye.
csababarca "összegző" véleménye az egyik legtalálóbb válasz a jelenlegi helyzetre, ami szerintem jelentősen túl is mutat az itteni "fórumunk" véleményvilágán :
Nehéz lenne találóbban és világosabban fogalmazni az általános helyzetről.csababarca írta: ↑2023.11.26. 08:23:29A csapatnál/Xavinál már csak mi szurkolók vagyunk rosszabbak, szépen hozzáidomultunk a nihillhez.
Nincs itt semmi látnivaló, haladjanak tovább.....
Talált, süllyedt.....Bob_Marley írta: ↑2023.11.26. 15:29:35Teljesen jól állunk a bajnokságban,pár pontos vesztett szitu,bl-ben gyakorlatilag elég egy iksz is hétközben . Egyáltalán nem látom borusan a helyzetet.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Peter 2023.11.26. 17:12:03-kor.
Bocs, de fordítva inkább megtette még akár Barto is. Valverde 1. helyen lett kitéve, Setien meg egy súlyos BL vereség után. Laporta ehhez képest megvárta Koemannal míg szinte palotaforradalom volt és 9. helyen állt a csapat.Nagybarcelona írta: ↑2023.11.26. 16:23:47Xavi egy klubikon, ha úgy èrzi a vezetősèg, hogy ideje változtatni, meg fognak egyezni, ez is a különbsèg Laportáèk ès Bartóèk között. A klub èrdekèt nèzik elsősorban, jóval nagyobb a tekintèlyük, ès sokkal okosabban tevèkenykednek.
Nem, egyáltalán nem védem Bartot, csak azt gondolom sokaknak Laportával szemben van rózsaszín köd.