Troym írta: ↑2024.04.12. 09:35:59
Szerintem aggasztóbb Cubarsi terhelése. Utolsó 11 meccsen a 990 percből pályán volt cca 970 percet. Na ezt nem szabadna. Ehhez képest azért Yamalt többször lecserélik.
De akár nézhetjük Mbappet. 18-19 évesen már több szezonnal a háta mögött vb-t nyert, ahol nem időhúzó csere, hanem alapember volt.
Persze, Cubarsí ugyanez, ott egyrészt a poszt miatt aggódom csak kevésbé, egyértelműen kisebb a terhelés kh poszton, azért is lehet ott még 36-7 évesen alapemberként focizni, meg Cubarsín nem látszott méga fáradtság, Yamal végiglihegett és sétált félidőket, Pedri is pont így nézett ki a szezonja második felében. Azért a kicsi iszonyat mennyiségű sprinttel közlekedik, plusz ugye veszélyesebb fizikai kontakt is jobban benne van nála a cselezési képességei miatt. Ettől még ja, Cubarsira majdnem ugyanannyira vonatkozik, háromnegyed évvel idősebb azért, de az nem sok különbség.
Megnéztem Mbappét, nem értem, miért hoztad példának, 98-as születésű, 16 éves korában, és még azt is felfelé kerekítve (14/15) egy db felnőtt meccse sem volt, de még az ifi BL-ben is csak 30 percet kapott. 17 éves korában (15/16) 676 perce a nagyok közt, két alkalommal kezdőként, ha jól látom. Nem is említhető egy lapon a kettő. Ez kb a normális. 18 évesen aztán megkapta azt a 2700 percet, amit Yamal most bő két évvel fiatalabban fog elérni. Nem is kallódott el, nem is volt soha sérült.
De ha 16 évesen ennyit is játszott volna valaki, amire eleve nincs precedens szerintem (FC Barcelonán kívül, Gavi...), akkor is a múltkori hasonlatod jut eszembe, ha végigcigizte az életét valaki és 110 éves, azt nem jelenti azt, hogy cigizni jó, csak azt, hogy mázlija volt.
Peléékről nehéz nyilatkozni, de 70 évvel ezelőtt a foci inkább volt olyan, mint most a grundon. Már a 2000-es évekhez képest is sokkal fizikálisabb, 30-40 évet visszamenve már egy lassított felvétel az egész, hát még ha visszamegyünk onnan is 30-40-et. Semmi köze nem volt a maihoz, mint ahogy Nova is írja. Plusz hol találtál statokat róluk, mennyit játszottak szezononként? Én sehol nem találtam, lehet rossz helyen kerestem. Azt látom, hol focizott, de azt nem, hogy hány meccsen.
Nem mellesleg simán meglehet még az a 60 meccses szezon neki, a nyári EB-vel. 47-nél tart. Vissza van biztosan 8 bajnoki, 1 BL meccs, az már 56, EB 3 59. Ha bárhonnan továbbmegy(ünk), már meglehet a 60, és kétlem, hogy lesz meccs, ahol nem játszik, még ha nem is mindegyiken lesz kezdő.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy