Én 20-21-től számolnék, mikor eladták, elengedték a fél csapatot. Onnan kezdve elköltöttünk tisztán vagy 20-30 milliót?bence0330 írta: ↑2024.08.15. 13:44:00
Igen. És az más kérdés, hogy mit kellett volna előtte csinálni, mert más vezetőség volt, abszolút szét kell választani szerintem a kettőt, legalábbis most úgyis főleg a jelenlegiek megítélése ment a topikban. Laportáék jelentős változást hoztak, sokkal jobban ténykednek, de sok esetben hibáznak ilyen Olmo féle transzferekkel. És szerintem Xavival amilyen jó volt a rövidtávú házasság (egy darabig), annyira peches lett mostansra. Laportáék szerintem szolgáltattak elég alapot csapatépítésre, hoztak pár nagyon jó, sőt, klasszis játékost jó pénzért és ingyen is, de igazából nem tartunk előrébb, mint 3 éve, pedig a keretünk sokkal jobb, és még sokkal-sokkal jobb is lehetne. Ez szerintem legalább annyira múlott az edzőn, mint minden máson, Xavi kb minden döntése a mának szólt. Ha jobban megbecsüljük a már meglévő játékosainkat, és Auba/Depay helyére nem hozzuk Lewyt, meg Kessié/Nico helyére kényszerből Romeut, szerintem már sokkal versenyképesebbek lennénk nemzetközi szinten. Ez két fizikális középpályás elengedése, akik helyére van két vékonylábú gyerek jelenleg. De nem Laportáékon múlt. Hogy ezen a nyáron nem hoztak, az már sajna nagyon is rajtuk múlt.
Szerintem ez nem sok.
Óriási károkat okozott az előző vezetés.
Azt kellene megérteni, ha nincsenek a gazdasági karok, akkor az 1,4 milliárdos hitelhez, még jött volna 4-600 millió, ami szintén az előző vezetésnek köszönhető, ebből forgatták vissza azon a nyáron 120 milliót.
És csökkent 200+ millióval a bértömeg
Összességében tekintve voltak bőven eladások is 20-21-től.
A stadion extra bevételeitől várják majd a megváltást.
Várjunk szerintem még Olmoval, majd szezon végén értékeljünk, évek óta tkp-t keresünk, gondolom meg van az oka.
Szerintem nem kellene sok igazolásokra, max 150 millió, amiből 50 alap hangon lefaragható Roque, Faye, Garcia stb eladásával.
Bal szélső 60
Vkp 60
Jhv 30
Szerintem ennyit alap hangon elkölthet bárki, még a csődbe ment Inter is.
Mi közben pedig a La Masiasokat csak kiskapukkal tudjuk regisztrálni.
És több tízmilliótól estünk el a BL csoport kiesések miatt is, ami egy jobb kerettel szerintem borítékolható lett volna.
Előrébb lennénk, ha Xavi-val jobban sikerülnek a dolgok, játékosok (Aubameyang, Depay, Kessie, Nico stb.) és játékszínvonal (eladhatóság, kereslet) tekintetében.