Troym írta: ↑2024.08.25. 01:05:32
Nekem Inigo simán egy nem idevaló játékos, de nincs semmilyen irányú egyéb érzelmi hozzáállásom, ahogy kb a csapat 90%-hoz sem. Ritka lassúnak és körülményesnek gondolom fizikailag és fejben is, kb Laliga középcsapat szintű játékos.
Cubarsi egy másik téma, de nekem ő hamarabb "leengedett" mint az idei 2 meccs. Emlékeim szerint az előző szezon utolsó 8-10 meccsén is már halvány volt. Gondolom ez életkorból és a terhelésből fakad, de tuti nem most kezdődött. Hogy mi lesz ebből? Passz, örülnék, ha ő is többször csereként kezdene, de nem lehetséges, addig nem aggódok, amíg nem EG a kezdő.
Bocsi, visszavonom, ha személyeskedőnek tűnt az utálat szó, amit használtam.
Nyilván nem feltételeztem, hogy utálod Inigót.

De hátha jobban figyelsz rá kicsit ilyen helyzetekben, mert eleve volt már sok hibája (szerintem is). Én legalábbis tudom magamról, hogy hajlamos vagyok erre mindkét irányban, Lewynek pl. kb csak rossz megmozdulásait veszem már észre, vagy Ferránnál. Persze tesznek is ezért, de na.
Stílusilag szerintem sem, ezt írtam is, jobban örülnék Minguezának az elérhető árúak közül, vagy a bivaly Van de Vennek, na ide ő tökéletes lenne a PL leggyorsabb focistájaként. Viszont ha már ő van itt, akkor szerintem amint kivesszük a képletből a futást - ami ma sikerült, köszi, Flick! - akkor mindjárt sok erénye és kevesebb gyengesége van, elég agresszíven tud védekezni, harcias baszk mentalitása van, szerintem a helyezkedése sem rossz. Mint ahogy ma is rendre jó helyeken volt jókor, blokkolt, szerelt, folyamatosan képben volt, pedig társa ma nem nagyon volt középen. Jó meccse volt. Most megnéztem az ilyen player ratinges oldalakat, ember által írtakat, nem csak statokat, és végig jó pontokat adott neki mindenki.
Nálam lényegesen Eric felett van. Nyilván Koundé, Chris, Ara alatt. Valahol a kettő közt félúton. Nem a kezdő szint, de nem is az a csere, akinél végig reszketek, mint Lenglet-Garcia esetében. Pech, hogy a két nagy védőnk is kidőlt, így most nem csere, de hozza a meccseit. 1 gólokat kaptunk.
Ez már off, de igen, a kicsi nagyon visszaesett a végére, nem bírt a terhelést, erre meg még jött egy rövidített nyári szünet. Vele, Yamallal és Bernallal nagyon finoman kell bánni, szerintem már a mostani heti duplánál is.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy