Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Lehet szétszedjük majd őt is, Xavit sem irigyeltem, és neki még jobb kerete volt a mostaninál, de az elvárások mindkét esetben elég durvák voltak.
Semmilyen személyes Flick stratégiát én nem látok a bírók tekintetében, mivel nemes egyszerűséggel csak úgy viselkedik, úgy nyilatkozik, ahogyan egy edzőtől az megfelelő. Az, hogy e tekintetben mit kér a játékosaitól, abban sem látok semmilyen stratégiát, mivel minden normális serdülő B-C-D korosztály olyan felkészítésben részesül, ahol alapfogalom - többek között az is -, hogy a pályán a bírónak mindíg igaza van (akkor is, ha erről az érintett mást gondol).
Én Puiggal összehasonlítva azt látom, hogy a közös metszetük a technikai képzettségben van. Junyent nagyon sokszor játszik mélységben, olyasmi, mint tavaly Gündogan, esetleg mindt most Pedri. Nem feltétlenül egy 10-es vagy egy tipikus tkp, nem igazán jó szó rá, de olykor amolyan "mélységi irányítóként" játszik, támadásban hátramegy felvenni a labdát a védőktől. Ugyanakkor olyan "nyolcas/tízes" pozícióban is otthonosan mozog, a hétvégén például pont ilyen szerepben játszott, a válogatottban ugyanakkor ahányszor láttam vagy néztem videót mindig mélyebben volt.bence0330 írta: ↑2024.09.10. 00:45:15Junyent pazar ügyességű játékos, szerintem kb 99% Puig, de az a kérdés, hogy Flicknek kell egy ilyen ember... majd kiderül.Chino írta: ↑2024.09.09. 14:17:50Tegnap megnéztem az U19-esek meccsének első félidejét (amúgy nyertek 3:2-re), nagyon ügyesek voltak, Quim Junyent újra kimagaslott a mezőnyből.
Flick ezt a mérkőzést is az első sorból nézte Krkic-el. Valóban nem csak duma volt, hogy odafigyel az utánpótlásra, hanem tényleg komolyan szemezget.
Kíváncsi vagyok kik fognak még bemutatkozni alatta.
Egyébként ahogy így belegondoltam, amit Flick csinál, az gyakorlatilag (nem tudom mi a magyar megfelelője) ralationism, nem? És annak is egy letisztultabb, modernizált változata, ahol azért nem 8 játékos megy a labda körül előre. Az elmúlt 1-2 évben (újra) nagyon felkapott lett 1-1 dél-amerikai edző révén (Diniz pl.), akik nagyon látványos focit toltak, és eléggé híre ment, innen ugrott be. Gyakorlatilag a pozíciós játék ellentéte (támadásban legalábbis, védekezésben szerintem Flick papírra felrajzolt alakzata nagyon jól kirajzolódik), ahol a játékosoknak nincs igazán posztjuk 1-1 kivétellel, hanem egymáshoz viszonyítva, egymás közelségében mozognak, elsősorban a pálya közepén vezetve a támadásokat (elég egyértelmű, miért élvezi ezt a szabadságot, meg kicsit grundfociszerű játékot a focisták többsége, kb úgy érezhetik magukat, mint otthon az utcán, ahol megszerették a játékot).
Néhányan valóban kristálytisztán látták a problémát. Sokan pedig nem. A klubon belüli harcok jelenlegi állását jelzi, hogy most azok kerültek fölénybe, akik látták a problémát. Ha a csapat egyértelműen előre tud lépni Flick kezei alatt, az Laportának komoly ütőkártyát adhat a választásra, és akár ennek mentén is értelmezheti majd a választás tétjét, hiszen ő szerződtette, ő választotta ki helyesen az új irányvonalat egy olyan korszakkal szemben, amikor megettek minket a mezőnyben, ellenfeleit pedig hatékonyan azonosíthatja a 7-8 bekapott gólokkal.Peter írta: ↑2024.09.08. 18:43:31Ennél bizony én egy kicsit egyszerűbben fogalmaznék.
Jelenleg nagy valószínűséggel minden csupán úgy történik, ahogyan a megfelelő szakmai háttér mellett egy ilyen klubnál történnie kell.
Amit cirka 8 éve - FC Barcelona mérkőzéseit tekintve - hétről hétre folyamatában nézni lehetett, abból azért néhányan egész biztosan kristálytisztán látták azt is, hogy a szakmai háttér bizony egyáltalán nem biztos, hogy a klub patinájához megfelelő színvonalon működik.
(csodavárás és szurkolói illúziókon kívül)
És ehhez még Barca szurkolónak sem kellett lenni....![]()
Junyent pazar ügyességű játékos, szerintem kb 99% Puig, de az a kérdés, hogy Flicknek kell egy ilyen ember... majd kiderül.Chino írta: ↑2024.09.09. 14:17:50Tegnap megnéztem az U19-esek meccsének első félidejét (amúgy nyertek 3:2-re), nagyon ügyesek voltak, Quim Junyent újra kimagaslott a mezőnyből.
Flick ezt a mérkőzést is az első sorból nézte Krkic-el. Valóban nem csak duma volt, hogy odafigyel az utánpótlásra, hanem tényleg komolyan szemezget.
Kíváncsi vagyok kik fognak még bemutatkozni alatta.
Nagyon remélem, hogy nem így lenne. Az első edzőnk Lucho óta (sőt, igazából vele is csak sokára derült ez ki), akiben tényleg óriási a potenciál és azt bebizonyította már korábban is, hogy mit tud, és most is, 16 óta a legjobban összerakott csapatot látjuk úgy, hogy előszezonja sem nagyon volt. Fogunk bőven vereséget szenvedni idén ilyen hátsó alakzattal. És? Nagyon remélem, hogy ebben az esetben senki nem küldi el melegebb éghajlatra. Jó, ha középcsapat szint jelenleg a vkp-védelmünk. Egy baromi jó edző sem csodatevő, egy Pepnek ha ezt a hátsó sort adnád, megnézném, mit csinálna (2008óta sosem volt olyan gyenge kerete, mint most nekünk). Azt várom, hogy mi lesz, amikor csapata is lesz. Ez megtörténhet akár télen is nagy mázlival (minden visszatérő+1:1 kombóval bármire esélyes keretünk lenne), de addigra már lehet, mindegy lesz. Ha ez csak jövő nyáron lesz, akkor úgy. Ha valaki a világon, akkor ez az ember képes lesz egy ütőképes, BL győzelemre is top esélyes csapatot összerakni, amint legalább csak kicsi lyukak lesznek, és nem teljes hiányzó csaparészek.Troym írta: ↑2024.09.06. 20:51:27Egyetértek veled.
Örülök és tényleg élvezetesek a meccseink, de neadjIsten a BL első 3 játéknapja után ha 3 ponttal állunk, akkor meg mindenki melegebb éghajlatra küldené, márpedig a Monaco V, Young Boys H, Bayern H meccsek simán alakulhatnak sajnos így is.
Várjuk ki.
Egyetértek veled.
Többször kiemeltem, hogy kicsi a minta, és emiatt nyilván nem, pusztán az eddig látottakból kiindulva az edzői érzéke szerintem ott van. De így, hogy gyakorlatilag a 2. klubját edzi évtizedek óta, ez nyilván nem derülhetett ki, igaz-e hosszútávon, vagy sem. De amilyen látványos, markáns impactot adott ennek a két csapatnak, olyat szerintem még nem láttam, amióta focit nézek. A potenciál bőven megvan/megvolt benne, hogy a legnagyobbak között lehessen, szerintem.
Nem derült ki, mit csinál Flick egy Madrid-PSG kaliber ellen, és az a baj, hogy amíg ilyen La Liga középszint keretünk van hátrafelé, addig nem is fog, csinálhat bármit, ezek a játékosok nem lesznek elegek egy szint felett, és kész. Nem tudom, mit fog váéasztani, de ha totális futballt, akkor is lehet, hogsy csak azért, mert azt érzi esélyesebbnek, hogy ugyan kapunk 2-3-at, de rúgunk 4-5-öt, mint hogy kihúznánk hátul bármit is. Nyilván ki lehet hozni belőle a maxot, mint egy Girona pl. tavaly, de az még mindig sehol nincs ahhoz, hogy elég legyen egy magasabb szinten. Jelenleg szerintem egy esély van megverni egy ilyen csapatot, ha ez a támadógépezet tényleg stabilan tudja az eddigieket hozni, és legalább reálisan reménykedni lehet 3-4 rúgott gólban. Kb mint LE idején, bár azért akkor nyilván erősebbek voltunk hátrafelé is emberanyagban.FcBarcelona1 írta: ↑2024.09.06. 11:24:59Áthozom.bence0330 írta: ↑2024.09.06. 10:55:33Nálam továbbra is érthetetlen, miért nem edzett Flick csapatot a BM-en kívül 20 éve, kicsit olyan Zidane feeling, odamegyek, nyerek 3 BL-t és viszlát.. Nem kizárt, hogy a két naggyal versenyezne mostanra már a minden idők, de legalábbis a 2000 utáni legjobb edző címre, nem tudom elképzelni, hogy ne lenne több BL címe viszonylag nagy klubok padján ülve. Erre egy szerm BM-es időszak után eljön ide, ahol kb semmi esélye.
![]()
Szerintem nagyon jó választás Flick a jelenlegi helyzetünkben, mert le tud rakni egy győztes mentalitású alapot, és fizikailag is tud javítani a kereten.
Önbizalmat tud adni a játékosokat, nem mellesleg növelni az értéküket.
Szerintem kicsit szétcsúszott a csapat a VB óta. A Bajnokságot nyert szezonban tavasszal azért már rendesen döcögött a szekér, pontosan Raphinhának és a védelemnek köszönhetően jött a cím.
Flicket tényleg Guardiolahoz tudnám hasonlítani. Támadásra, totális focira építenek, fő cél a látványos, gólra törő játék.
Ehhez viszont a foci jelenlegi helyzetében kell a minőség is, ezzel nem lekicsinyítve Guardiola (vagy Flick) érdemeit.
A BL-ben azért a taktika és a védekezés is nagyon számít.
Igaz szerintem ettől jelenleg nem nagyon kell tartani, max a BL rájátszás meccsein, reméljük ott még be tudjuk darálni az (remélhetőleg gyengébb)ellenfelet.
Komolyabb csapatok ellen visszaüthet ez a taktika, Guardiola esetében már láthattuk többször.
Jelenleg a szervezettség és a játék öröme ami számít, elődöntőre, döntőre ezzel a kerettel nincs sok esély.
Ehhez azért még hozzájárul, hogy idehoztuk Julio Toust, aki a fizikai felkészítésért felel, és nagyon nagy névnek számít, ami szerintem máris látszik, illetve German Fernandezt aki az erőnléti és neuromuszkuláris (inkább ilyen sérülésmegelőzés) kezeléseket irányítja.FcBarcelona1 írta: ↑2024.09.06. 11:24:59Áthozom.bence0330 írta: ↑2024.09.06. 10:55:33Nálam továbbra is érthetetlen, miért nem edzett Flick csapatot a BM-en kívül 20 éve, kicsit olyan Zidane feeling, odamegyek, nyerek 3 BL-t és viszlát.. Nem kizárt, hogy a két naggyal versenyezne mostanra már a minden idők, de legalábbis a 2000 utáni legjobb edző címre, nem tudom elképzelni, hogy ne lenne több BL címe viszonylag nagy klubok padján ülve. Erre egy szerm BM-es időszak után eljön ide, ahol kb semmi esélye.
![]()
Szerintem nagyon jó választás Flick a jelenlegi helyzetünkben, mert le tud rakni egy győztes mentalitású alapot, és fizikailag is tud javítani a kereten.
Önbizalmat tud adni a játékosokat, nem mellesleg növelni az értéküket.
Szerintem kicsit szétcsúszott a csapat a VB óta. A Bajnokságot nyert szezonban tavasszal azért már rendesen döcögött a szekér, pontosan Raphinhának és a védelemnek köszönhetően jött a cím.
Flicket tényleg Guardiolahoz tudnám hasonlítani. Támadásra, totális focira építenek, fő cél a látványos, gólra törő játék.
Ehhez viszont a foci jelenlegi helyzetében kell a minőség is, ezzel nem lekicsinyítve Guardiola (vagy Flick) érdemeit.
A BL-ben azért a taktika és a védekezés is nagyon számít.
Igaz szerintem ettől jelenleg nem nagyon kell tartani, max a BL rájátszás meccsein, reméljük ott még be tudjuk darálni az (remélhetőleg gyengébb)ellenfelet.
Komolyabb csapatok ellen visszaüthet ez a taktika, Guardiola esetében már láthattuk többször.
Jelenleg a szervezettség és a játék öröme ami számít, elődöntőre, döntőre ezzel a kerettel nincs sok esély.
Áthozom.bence0330 írta: ↑2024.09.06. 10:55:33Nálam továbbra is érthetetlen, miért nem edzett Flick csapatot a BM-en kívül 20 éve, kicsit olyan Zidane feeling, odamegyek, nyerek 3 BL-t és viszlát.. Nem kizárt, hogy a két naggyal versenyezne mostanra már a minden idők, de legalábbis a 2000 utáni legjobb edző címre, nem tudom elképzelni, hogy ne lenne több BL címe viszonylag nagy klubok padján ülve. Erre egy szerm BM-es időszak után eljön ide, ahol kb semmi esélye.
![]()
Alapvetően ez kb így van.(szerintem is)
Reménykedjünk, hogy Flick kiveri belőlünk ezt a ptsd-t.vidra írta: ↑2024.08.31. 19:25:41Igen, igen, csak úgy értem, hogy normál védekezéshez is kellhet ember, meg kialakítani ezt az elem lehetőséget, amit elő lehet venni, ha kell.
Amikor azt mondják, hogy az a taktika, hogy csak támadunk, mindig a PSG elleni első meccs, meg Liverpool meg Roma, meg ilyenek jutnak eszembe.
Hát, szerintem most semmi más lehetőségünk nincs, csak támadásba menekülni. Nincs védőnk és nincs védekező középpályásunk... Télig nem is lesz. Ha egy komolyabb csapat nekünk jön, és bebuszozunk, szerintem nekünk lőttek. Nincs hozzá emberünk. Ha tudunk viszont 4-et rúgni, akkor elég, ha csak kettőt kapunk. Az első hét szünet után ha nem is a legfelső polcról, de jó teszt lesz, támadó stílusú csapatok jönnek.vidra írta: ↑2024.08.31. 19:13:49Én azt érzem, hogy Flick taktikailag rugalmasabb és a játékosoknak is több szabadságot is enged, emiatt kiszámíthatatlanabbak vagyunk. Kicsit félek viszont, hogy komolyabb csapatok ellen visszaüt majd ez a támadjunkletámadjunkle taktikai elmélet.
Akkor fogom azt mondani, hogy zseni, ha a megfelelő momentumokban busz védekezés elem is lesz (ha kell), ha arra van szükség. Nem érzem annyira jönni ezt nála. Persze amíg dominálunk, meg darálunk, addig ok, de nem lesz mindenki ellen így.
Igen, Xavit alapvetően megvédeném, ha csak az eredményekről beszélünk, azzal a kerettel egy szezonon keresztül stabilan jó játékot fenntartani nem nagyon lehetett. Vagy legalábbis csak 1-2 ember tudta volna megcsinálni, nem szégyen Xaviran ézve. De egy gyengébb kerettel zongorázni lehet a különbséget, ugyanazok a játékosok, akik tavaly bátortalanabbak, lassabbak voltak, most gyorsabbak, erősebbek. És ez még csak egyénileg, ami csapatot összerakott pár hét alatt, arra szavak nincsenek. Xai meg az utolsó szezon végén még arról beszélt, hogy épülő projekt és türelem...LG írta: ↑2024.08.31. 19:05:03Xavit itt a fórumon is gyakran védték azzal, hogy ezzel a kerettel nem lehet jó és eredményes focit játszani, nem ő tehet róla, hogy gyenge a játékunk. Igaz, hogy csak 4 meccs telt el, de szerintem már ezek most elkezdtek megdőlni. Raphinha konkrétan a legjobbjunk eddig, Xavinál nem lett volna jövője.
A végén kiderül, hogy mégsem akkora butaság egy sztáredzőt hozni a szokásos középszer vagy pályakezdő helyett.![]()