Bergvall szerintem pont nem jó példa ilyen szempontból. Ő tényleg megkapott mindent és már nagyon közel volt az aláírása, Laportáékkal ebédelgetett, csak velünk együtt a Spurs is érdeklődött iránta, ott meg többet kap, plusz Kulusevskinek kiadták, hogy foglalkozzon vele, tolja az angolok felé a szekerét. Pont Bergvall miatt nem jött össze a Vermeeren deal, mert annyira a svédet kergettük, hogy két szék közt a földre kerültünk. Gülerrel is megvolt már szóban az egyezség, Deco vissza is tért Barcelonába, mikor a bedobott (ha jól emlékszem) egy 20 + 15-ös összeget. Laportáék pedig megmondták, hogy ők nem mennek feljebb, tartják az addigi árat.gránit írta: ↑2024.12.17. 17:51:36Véleményem szerint nekünk már komoly nehézséget jelent az igazolásoknál a belterjesség. Tudja mindenki, hogy a házi kedvencek előnyt élveznek. Nem tudom, mikor igazolhatunk majd normálisan (nyáron kb 1:4 arányban illeszthettünk be érkezőt a távozók helyére), de ahogy bánunk az új szerzeményeinkkel, szerintem sokan ezért nem jönnének ide. Bergvall egy lúzer Tottenhamért pattintott le minket. Egy Tottenhamért! Amit mi a külsős embereinkkel olykor leművelünk, az brutális, mostanra meg már tudja mindenki, hogy a belsős kiskedvencek lesznek játszatva, ha törik, ha szakad.Peter írta: ↑2024.12.17. 16:35:28Hasonlóan gondolom még azzal együtt is, hogy jelenleg "házi kedvencekkel" van tele a csapat.
Onnantól lehet ez majd "izgalmasabb", amikor beilleszkedik a csapat az őt megillető helyére és eljön a valódi igazolási lehetőség.
Kedvencek mellé avagy helyett?
Mi lesz vagy éppen ki lesz vajon a prioritás?
Pedig télen égető szükségünk lenne erősítésre. Ha Araújo felépül és jól játszik, akkor egy támadót szereznék. Ha a Lille pénzt akar még szerezni Davidből, még most kell eladnia, télen.
Azzal én nem értek egyet, hogy most favorizálva lennének a "házikedvencek". Több esetben sokszor a fordítottja igaz (pl. Fort hanyagolása). Jelenleg egy Yamal, Balde, Cubarsi, Olmo, Casádó, aki a kezdőben saját nevelés (bár Olmot én nem tekintem annak, ahogy EG-t sem). Nekik szerintem most megkérdőjelezhetetlen a helyük, nem tudom milyen "külsős" lenne indokoltabb. De tavalyról vagy azelőttről sem emlékszek olyanra, hogy valakit azért hanyagoltunk, mert volt sajsát nevelés a helyén és indokolatlan volt inkább őt játszatni.
Legtöbbbször pont az anyagiak kötik meg a kezünket. David is lenyilatkozta azt amit, de egy zsírosabb csekkért neki is változik a véleménye. Nagyon kevesen vannak, akik képesek komolyabb áldozatot hozni azért, hogy ott játszhassanak ahol szeretnének. Bár ezért nem lehet elítélni sem őket.