Nincs magyarázat, amivel elfogadható Asencio cselekedete, nem érdekel épp hogy védi őt a madridi média. Amennyiben bebizonyosodik, hogy bűnös, akkor remélem ő is és Dani Alves is cellatársa lesz pár érzékeny lelkületű, nagy igazságérzetű 15-20éves lány 200 kilós apjának a börtönben. Nem érdekel ki milyen mezt viselt, mert onnantól megszűnik sportoló lenni és sima bűnöző.
Barça vs. Real - El Clásico
- Saviola
- Júdás 2, az áruló
- Hozzászólások: 5353
- Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
- Tartózkodási hely: Tolna
Veled, veletek ellentétben mi nem reménykedünk ilyenekben, senkinek nem jó, ha az ilyen ügyek szaporodnak, az emberség aljadéka ez a téma.epping írta: ↑2025.02.12. 06:10:31
Kapott egy videót egy belsős whatsup csoportban, amit nem hozott nyilvánosságra. És amúgy a másik srác volt együtt a két csajjal, konszemzuális alapon, akik amúgy korban elég közel álltak egymáshoz. Nem a vén kecske esete az ártatlan kislányokkal, és Asencio-nak viszonylag kevés köze van hozzá. Nem lesz ebből semmi, hiába reménykedtek. A média nyilván megpróbálja kisajtolni belőle a legtöbb kattintást.
Greenwood és Benzema esetét vicces összemosni; az egyik megerőszakolta és agyonverte a nőjét, a másik közvetített (!!!) egy zsarolást olyan arcok között akiket ismert. Az egyik fizikai erőszak, a másik esetből teljes mértékben hiányzik a fizikalitás.
És akkor feladjátok a magaslabdát, mert ugye a saját portán kéne először sepregetni. Dani Alvest nem sikerült kimosni, az kicsit komolyabb ügy. Amúgy Greenwoodot sem mosták volna ki, annyira konkrét volt az ügy, ha nem lép vissza a nője (gondolom rájött, hogy ha leültetik a bikáját hamar elfogy a pénz), sőt azóta gyereket is szült neki.![]()
Szimpi, mint Gavi!Ettől függetlenül kellemetlen figurának látszik, Ramos 2.0, rossz értelemben, mintha túl korán el lenne szállva magától, ahogy mutogat az ellenfeleknek.
A szimpizéssel real madrid szurkolóként csak óvatosan, vinikkel, rüdigerekkel meg endrickekkel a csapatodban. Illetve a hangnemen is finomíthatsz, senki nem fogja simogatni a hófehéreket, provokálni meg nem érdemes, mert gyorsan búcsúzunk.

,,Azt hitted, hogy mi történt."
Nem ismerem a spanyol btk-t, kis hazánkban, többek között az ilyen felvételek birtoklása, tárolása és tovább küldése is bűncselekmény. Spanyolországban a beleegyezési korhatár 16 év, (nálunk 14,az abszolút korhatár 12...). Amennyiben annyira ártatlan lett volna szóba sem kerül a vádemelés. Ettől függetlenül az ártatlanság vélelme megilleti őt is.epping írta: ↑2025.02.12. 06:10:31
Kapott egy videót egy belsős whatsup csoportban, amit nem hozott nyilvánosságra. És amúgy a másik srác volt együtt a két csajjal, konszemzuális alapon, akik amúgy korban elég közel álltak egymáshoz. Nem a vén kecske esete az ártatlan kislányokkal, és Asencio-nak viszonylag kevés köze van hozzá. Nem lesz ebből semmi, hiába reménykedtek. A média nyilván megpróbálja kisajtolni belőle a legtöbb kattintást.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
De én azt írtam, hogy „Remélem, kiderül az ártatlansága, és nem a Real érdekei miatt fogják felmenteni, hanem mert nem csinált semmit.”epping írta: ↑2025.02.12. 06:10:31Kapott egy videót egy belsős whatsup csoportban, amit nem hozott nyilvánosságra. És amúgy a másik srác volt együtt a két csajjal, konszemzuális alapon, akik amúgy korban elég közel álltak egymáshoz. Nem a vén kecske esete az ártatlan kislányokkal, és Asencio-nak viszonylag kevés köze van hozzá. Nem lesz ebből semmi, hiába reménykedtek.
Megtörtént, Dani Alves ügye nemcsak a fórumon volt hosszú ideig beszédtéma, hanem a 2023. év végi szavazáson is bekerült az év legnagyobb csalódásai közé, egyébként pont az én javaslatomra.
Előbb tájékozódni, azután pattogni.
Kapott egy videót egy belsős whatsup csoportban, amit nem hozott nyilvánosságra. És amúgy a másik srác volt együtt a két csajjal, konszemzuális alapon, akik amúgy korban elég közel álltak egymáshoz. Nem a vén kecske esete az ártatlan kislányokkal, és Asencio-nak viszonylag kevés köze van hozzá. Nem lesz ebből semmi, hiába reménykedtek. A média nyilván megpróbálja kisajtolni belőle a legtöbb kattintást.
Greenwood és Benzema esetét vicces összemosni; az egyik megerőszakolta és agyonverte a nőjét, a másik közvetített (!!!) egy zsarolást olyan arcok között akiket ismert. Az egyik fizikai erőszak, a másik esetből teljes mértékben hiányzik a fizikalitás.
És akkor feladjátok a magaslabdát, mert ugye a saját portán kéne először sepregetni. Dani Alvest nem sikerült kimosni, az kicsit komolyabb ügy. Amúgy Greenwoodot sem mosták volna ki, annyira konkrét volt az ügy, ha nem lép vissza a nője (gondolom rájött, hogy ha leültetik a bikáját hamar elfogy a pénz), sőt azóta gyereket is szült neki.

Szimpi, mint Gavi!Ettől függetlenül kellemetlen figurának látszik, Ramos 2.0, rossz értelemben, mintha túl korán el lenne szállva magától, ahogy mutogat az ellenfeleknek.
Remélem, kiderül az ártatlansága, és nem a Real érdekei miatt fogják felmenteni, hanem mert nem csinált semmit.Troym írta: ↑2025.02.11. 15:00:38The court maintains the prosecution of Real Madrid's Raúl Asencio for allegedly sharing child p*rnography.
Asencio remains under indictment and faces a possible sentence of up to 5 years in prison.
—
@elconfidencial
Ennél súlyosabb vád nemigen létezik, könnyen véget is érhet a pályafutása Asencionak.
Ettől függetlenül kellemetlen figurának látszik, Ramos 2.0, rossz értelemben, mintha túl korán el lenne szállva magától, ahogy mutogat az ellenfeleknek.
The court maintains the prosecution of Real Madrid's Raúl Asencio for allegedly sharing child p*rnography.
Asencio remains under indictment and faces a possible sentence of up to 5 years in prison.
—
@elconfidencial
Ennél súlyosabb vád nemigen létezik, könnyen véget is érhet a pályafutása Asencionak.
Asencio remains under indictment and faces a possible sentence of up to 5 years in prison.
—
@elconfidencial
Ennél súlyosabb vád nemigen létezik, könnyen véget is érhet a pályafutása Asencionak.
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7476
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Többek között az ilyenek miatt van benne a fórumszabályzatban, hogy a túloldalról nem idézünk, semmi értelme.
Bárkit szívesen látunk a fórumon, ha normálisan ki tudja fejteni a véleményét, szurkoljon bármelyik csapatnak. Nyilván egy "saját" fórumon szabadabb szájjal beszél az ember a riválisról.
Nekem is van oda fiókom, szoktam is olvasni, de egy jó ideje már szerintem csak az ottani Zeneklubhoz szóltam hozzá, talán jobb is így.
Szóval nem, nem muszáj ezt leírni. Vagy ha nagyon kikívánkozik, akkor regisztrálj be oda, ha normális hangnemben fórumozol, valószínűleg nem fognak egyből kirakni.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1439
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Azt én is láttam, és nekem is hasonló jutott eszembe, csak nem ilyen vonatkozásban

Mekkorát változott a világ. Gyerekkoromban hogy ismételgették az elvakult PL-rajongók, hogy az milyen kemény bajnokság, ami máshol piros, azt ott le se fújják. Most meg... Hogy picsogtak, amikor Ramos a földre vitte Salah-t. De tényleg, mit a kisgyerekek. Jaj, óvónéni, Józsika kinyújtotta rám a nyelvét. Jaj, óvónéni, tessék megvigasztalni, Pistike csúnyán nézett rám. Ez lett az egykori macsóligából.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11654
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Máig emlékszem arra a sokkra az arcán, mikor a 144. szokásos hentelésére a PL-ben elsőre kiállították, előtte meg jó ha sárgákat kapott.

ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15884
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Igen szoktam, mondjuk focis témákban keveset, de itt is kevesebbet fórumozok már.
Azért szeretek ott fórumozni, mert lehet beszélni politikáról, közéletről, nba-ről, nfl-ről, dartsról, teljes off dolgokról, stb.
Nem pedig a barca és a premier league ajnározásáról szól az egész fórum, és nem egy egyszemélyes játszótér már lassan.
Egyébként mások is fórumoznak ott innen, csak nem ugyanazzal a névvel.
Illetve nem vágnak ki egyből, csak ha elkezdesz suttyó módon kommentelni.
Mint ahogy itt is törlik azokat, akik idejönnek és egyből anyáznak, meg lehülyéznek minden fórumozót, vagy beleállnak a modikba élből.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Én is elnézést kérek azon Real szurkolóktól, akik itt (is) fórumoznak, de ki nem ***** le, hogy mi folyik egy másik fórumon, ami Real szurkolóknak van létrehozva?
A lőtéri kutyát nem érdekli.
Gondolom ők ott saját szájízüknek, véleményüknek megfelelően kitárgyalnak témákat, de teljesen lényegtelen.
Nem egy csapatnak szurkolunk, nem kell egyformán vélekedni semmiről, mindenkinek lehet és legyen saját véleménye, még csak nem is kell ütköztetni véleményeket, gondolom a Madrid fórum 90%a nincs itt, az itteni fórumozók 90%-a nincs ott jelen.

Ráadásul Vidal meg a szurkolók is mindig a kiállítását emlegetik, ahol valóban labdát talált. Azt hogy előtte kb 20 perccel sárgával a zsebében letarolta Casemirot és már a pályán sem kellett volna lennie azt mindenki elfelejti.
Madridista.
Nem tudom mi folyik ebben a bizonyos kollektív toronyban de:
Még jó hogy röhögünk Vidalon amikor évente egyszer kimászik valami kavics alól és jól beszól a Realnak. Kihagyott ellenünk egy jogtalan tizit ezek után persze, hogy nevetünk minden megnyilvánulásán is.
Mi Övrebőzünk ti meg Bayerneztek mi a különbség? Ti mindig rávágjátok ellenetek mi volt abban a párharcban mi is tudjuk sorolni Lewa lesgóljától a csillagos égig. Két szurkolótábor máshogy látja mily meglepő.
Gavit persze, hogy kigúnyolják, még a Barcásokat is megosztja, hogy egyáltalán focista-e vagy pankrátor. Az egyik legellenszenvesebb játékos a keretben.
Negreira ügyről nem nyilatkozom folyik az ügy, jelenleg az ügy a bírósági bizonyíték gyűjtési fázisban van. Valamikor volt egy al al al al szálának egy vádpontjáról egy tárgyalás ahol a Barcának ítéltek és ez lett a köztudatban úgy beharsogva, hogy ártatlan és vége az egésznek.
Az őszi meccs első félidejében jobbak voltunk, rengeteg helyzet volt és mind kimaradt cserébe a Barca 2/2 gól és onnantól összeomlottunk és borult minden. A szuperkupán szimplán szarok voltunk. Ez az általános vélemény.
Itt is olvasok tornyos véleményeket és lehetne igazi toronyharcot is vívni csak nagyon hasonlítana bizonyos testrészek hadonászására.

- Sergi
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 215
- Csatlakozott: 2007.06.25. 14:41:53
- Tartózkodási hely: Hotel California
Előre is elnézést kívánok a mimóza lelkületű fórumozóktól,de ezt muszáj leírni.
Az imént jártam a weboldalukon, hát van baj a toronnyal egyeseknél.
Még mindig a Negreira-ügybe kapaszkodva remélik hogy jobbra fordul minden.
Valszeg tévedésben vagyok,de ha valójában lenne bármiféle perdöntő bizonyíték, a Camp Nou helye már sóval lenne behintve,de az is biztos hogy nem nyújtanák el idáig az ügyet mint a tésztát.
Eközben épp velük szemben kezdeményeznek eljárást (egyébként jogosan), mert már mindenkinek tele a .... velük.
Továbbá felhozzák Arturo Vidalt és gúnyolódnak hogy kihagyta a tizit anno 17-ben, én a helyükben csendben maradnék tekintve hogy két Bayern-Real párharcot fújtak el a bírók...
Felhozzák a régen lejárt lemez Övreböt, pedig azóta többször tolták meg őket mint Michelle Wild-ot az egész karrierje alatt (sorry)
Gúnyolódnak Gavi-n aki felajánlotta a helyét Flicknek rotációra,holott ez az ami nekik épp jelenleg nincs.
Úgy hívják ezt hogy CSAPATSZELLEM.
De ez mind semmi, odáig merészkedett valamelyik butus,hogy bepötyögje azt,hogy valójában ők voltak a jobbak a Clasico-n csak a bla-bla-bla...eszem megáll.

A mondanivalóddal nincs gond, viszont ezeket a gúnyos, tapsolós smiley dolgokat mellőzzed, ha nem okoz számodra nehézséget. Alcantara.
Jó nagy balek ez a Tebas, hogy szúrja Pérez a szemét, de azért tolja a se..e alá a bajnoki címeket, hát pont fordítva tudná elmozdítani.
Amúgy ja balekok a bírók, és jó lenne tenni ellene valamit. De számomra ebben az a szép, hogy mindegyik szurkoló őszinte meggyőződéssel állítja, hogy csak ők szívják meg emiatt, a riválist pedig segítik. És nem lehet senkit meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha nem nyertél, akkor a hatalom nem engedte. 11 szezon, 8 bajnoki cím, de a liga nem engedi. Frabco éra a második legsikeresebb a csapat életében, de a hatalom nem engedte. Oké.
Jó nagy balek ez a Tebas, hogy szúrja Pérez a szemét, de azért tolja a se..e alá a bajnoki címeket, hát pont fordítva tudná elmozdítani.

Amúgy ja balekok a bírók, és jó lenne tenni ellene valamit. De számomra ebben az a szép, hogy mindegyik szurkoló őszinte meggyőződéssel állítja, hogy csak ők szívják meg emiatt, a riválist pedig segítik. És nem lehet senkit meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha nem nyertél, akkor a hatalom nem engedte. 11 szezon, 8 bajnoki cím, de a liga nem engedi. Frabco éra a második legsikeresebb a csapat életében, de a hatalom nem engedte. Oké.
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1439
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
Figyelj, nekem mind1, most írtam le, semlegességet várnék, sosem lesz az.El Sie7e írta: ↑2025.02.06. 18:26:56
Ha nyomást gyakorolnak akkor büntessék meg. De pontosan mi is ez a nyomás gyakorlás? Egyenlőre azért sírnak mert a saját tevékenységüket vetítik le. Nem szerkesztett, hamisított videók szerepelnek ezekben hanem hivatalos közvetítések klipjei. Szegények ezt nem tudják kezelni akkor 80000-es stadionban feszült helyzetben, millók előtt élő adásban, hogy kezelik a szituációkat. Tehát konkrétan azt mondják ha látják, hogy mit csináltak ők maguk akkor az befolyásolja őket a jövőben? Akkor tiltsák el őket a tv nézéstől is nehogy lássanak egy sport összefoglalót. Újságot se olvassanak és az internetre még csak véletlenül se menjenek fel. Elég gyenge érvek ezek.
Ha tényleges befolyásolás van akkor mehet a bünti. Ez nem az. Ez csak picsogás a részükről.
A CTA, RFEF, Tebas, klubok szerint nyomásgyakorlás, ami a Negreira ügyben büntetendő, amit be sem tudnak bizonyítani.
Ancelotti szerint azért jobbak az angol bírók, mert nincs rajtuk akkora nyomás...?
Itt nem kell sokat keresgetni
Közben rágalmazással, korrupcióval, csalással vádaskodnak. Meghamisított felvételekről írnak.
Cserében a nagy bizonyíték, hogy voltak tévedések, 50-50-es esetekben nem befújt történések, néhány egyenesen elfogult elvárás (Real TV, remélem nem gondolod, hogy ott minden jogos, akkor ilyen erővel nekünk is elmaradt vagy 10 büntető

Az UEFA szabályai tiltják a felvétel kiadását, a fichajes ellen eljárás indult, a felvételek nyilvánosságra tételével, linkeltem.
Szerk:
Hajdú B. István oldala:
A Real Madrid protokollajándékokat ajándékozott a játékvezetői csapatnak a Szuperkupa döntő előtt, de Manzano és csapata a Real Madrid TV által irántuk folytatott ellenségeskedés és kritikák miatt nem fogadták el őket
Amikor a szatyros bírónak is van önérzete

Ha nyomást gyakorolnak akkor büntessék meg. De pontosan mi is ez a nyomás gyakorlás? Egyenlőre azért sírnak mert a saját tevékenységüket vetítik le. Nem szerkesztett, hamisított videók szerepelnek ezekben hanem hivatalos közvetítések klipjei. Szegények ezt nem tudják kezelni akkor 80000-es stadionban feszült helyzetben, millók előtt élő adásban, hogy kezelik a szituációkat. Tehát konkrétan azt mondják ha látják, hogy mit csináltak ők maguk akkor az befolyásolja őket a jövőben? Akkor tiltsák el őket a tv nézéstől is nehogy lássanak egy sport összefoglalót. Újságot se olvassanak és az internetre még csak véletlenül se menjenek fel. Elég gyenge érvek ezek.FcBarcelona1 írta: ↑2025.02.06. 18:09:56https://www.football-espana.net/2025/02 ... g-referees
A La Liga klubjai követelik, hogy büntessék meg a Real Madrid-ot a bírókra tett nyomásgyakorlás miatt
Ha tényleges befolyásolás van akkor mehet a bünti. Ez nem az. Ez csak picsogás a részükről.
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1439
- Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33
https://www.football-espana.net/2025/02 ... g-referees
A La Liga klubjai követelik, hogy büntessék meg a Real Madrid-ot a bírókra tett nyomásgyakorlás miatt
Szerk:Rosszul fogalmaztam, ki fog és kire megharagudni, és mi lesz a Barca haszna?
A semlegességet nem tudom elképzelni.
Barcamannel értek egyet. Én 28 éve nézek Barca meccseket, ez ment mindig, gondolom előtte is, abból leszűrve amit olvastam, és ez is fog menni ezután is
Tebas is elmondta minden nyilatkozatában, hogy Real szurkoló, Perezre haragszik, nem a Reallal van baja.
Louzan a Real szurkoló
Vagy Uribes a pártoló tag
Majd akkor lesz tiszta a foci, ha nem lesz ennyire egyértelmű a részrehajlás
Ha nem 1 db katalán bíró lesz mutatóba
Ha nem lesz olyan, hogy a katalán bíró nem vezethet Barcelonai csapatnak, de Madridi bírók mindenkinek, és mikor majd nem ők alkotják a többséget
Minden tiszteletem mindenkié, de nagyon elfogultnak vagy szemellenzősnek kell lenni, ha ezek alapján pártatlan fociról beszélünk, az még egyenesen felháborító, hogy a Barcának szándékosan kedveznek, amit Perez előad.
A La Liga klubjai követelik, hogy büntessék meg a Real Madrid-ot a bírókra tett nyomásgyakorlás miatt
És ki fogja megbüntetni őket?bence0330 írta: ↑2025.02.06. 17:40:38Troym: nagyrészt egyetértek, bulizzák le ezt ők. Hergeljék fel, haragítsák magukra egymást, és akkor ha van madridismo, biztos visszább is szorul. Ha meg nem, akkor szimplán csak rosszabb lesz a viszonyuk, az sosem árt. És ki tudja, valami előremutató is kisülhet belőle, bár a futball kőkori hozzáállását tekintve nem nagyon hiszek benne. Mintha a VAR-szobában ülő bírók azon akadnának fenn, hogy kell bekapcsolni a monitort, sok ítéletet nem lehet máshogy magyarázni.
Szerk:Rosszul fogalmaztam, ki fog és kire megharagudni, és mi lesz a Barca haszna?
A semlegességet nem tudom elképzelni.
Barcamannel értek egyet. Én 28 éve nézek Barca meccseket, ez ment mindig, gondolom előtte is, abból leszűrve amit olvastam, és ez is fog menni ezután is
Tebas is elmondta minden nyilatkozatában, hogy Real szurkoló, Perezre haragszik, nem a Reallal van baja.
Louzan a Real szurkoló
Vagy Uribes a pártoló tag
Majd akkor lesz tiszta a foci, ha nem lesz ennyire egyértelmű a részrehajlás
Ha nem 1 db katalán bíró lesz mutatóba
Ha nem lesz olyan, hogy a katalán bíró nem vezethet Barcelonai csapatnak, de Madridi bírók mindenkinek, és mikor majd nem ők alkotják a többséget
Minden tiszteletem mindenkié, de nagyon elfogultnak vagy szemellenzősnek kell lenni, ha ezek alapján pártatlan fociról beszélünk, az még egyenesen felháborító, hogy a Barcának szándékosan kedveznek, amit Perez előad.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára FcBarcelona1 2025.02.06. 18:28:53-kor.
Ebben a nagy sértődésben a bírók meg szövetség részéről csak az az érdekes, hogy mindenki látta milyen teljesítményt raktak le egy hétvégén, össze is ültek és amitől nem volt hangos a média, hogy 10 bírót meszeltek el mind az első mind a másodosztályból ezen az ülésen annyi hiba volt. Ezen felül a Real kérte a hangfelvételt a VAR szobából és valamiért ezt nagyon nem akarják kiadni cserébe fenyegetőznek olyan szankciókkal amiknek semmilyen jogi alapja nincs. Lehet mindent mondani a Realtvre, azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyiben és milyen formában helyez nyomást egy bíróra akinek csak helyesen kell ítélkeznie, viszont a Realtvben ezek a videók nem összeollózott felvételek hanem a [auto_cenzúra] ítéleteik gyűjteménye. Én elhiszem, hogy nem tetszik nekik de nincs benne valótlan dolog csak a hivatalos közvetítések vannak benne. Lehet nem szeretni de jogilag semmi valótlan nincs benne. Ezeknek a tükrében már mégjobban kíváncsi vagyok a VAR felvételekre ha ennyire nem akarják kiadni. Ha nincs vaj a fülük mögött mennyivel egyszerűbb lenne rövidre zárni mindent, hogy tessék itt van minden szabályos volt és ennyi. Valami nem kerek itt. És ez megint egy olyan dolog, hogy mindegynek kéne lennie ki kinek drukkol mert itt a felügyelő szervezet sumákol. Bánom is én mi lesz belőle. Remélem minél nagyobb balhé lesz belőle mert úgy nagyobb az esély, hogy valami kikerül. És ez az egész most abból indult, hogy nem hajlandóak kiadni a felvételeket. Moslék ez az egész. Nem reformot akarnak ezek most se csak megint magukat védik.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11654
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Ne mondd már, hogy objektív tény, az Olcha által említett "köztudott, hogy a Barcelona évekig fizetett a bírók kegyeiért.". Köze nincs ennek az objektivitáshoz. Ahogy beszéltük is, az objektív tény, hogy fizettünk valamilyen szolgáltatásért. Hogy évekig fizettünk a bírók kegyeiért, az minden, csak nem objektív tény.
A Madridot pont azon a vonalon hoztam be, hogy hátha madridistaként számodra így érthetőbb, miért durva egy ilyen kijelentés. Az objektív tény, hogy a ligaelnök és a bírók többsége madridista/spanyol/madridi. Az meg egy szubjektív vélemény, kezdenek-e ezzel valamit, vagy nem. És akkor az ekvivalens "Tebas arra használta fel a tekintélyét, hogy madridistaként a Barcelona ellen hozzon szabályokat" ha elhangzana a TV-ben, remélem te is felháborodnál, de minimum kamunak és hazugságnak titulálnád.
Troym: nagyrészt egyetértek, bulizzák le ezt ők. Hergeljék fel, haragítsák magukra egymást, és akkor ha van madridismo, biztos visszább is szorul. Ha meg nem, akkor szimplán csak rosszabb lesz a viszonyuk, az sosem árt. És ki tudja, valami előremutató is kisülhet belőle, bár a futball kőkori hozzáállását tekintve nem nagyon hiszek benne. Mintha a VAR-szobában ülő bírók azon akadnának fenn, hogy kell bekapcsolni a monitort, sok ítéletet nem lehet máshogy magyarázni.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Legyen minél nagyobb a balhé, mert ócska a játékvezetés és ne nekünk kelljen megvívni a csatát, ennyit állítok.
El kell kapálni a Madridot? Hajrá!
Kirúgják az összes bírót? 2* Hajrá!
Külföldi bírók lesznek? Szuper!
Tebas és Perez egymással acsarkodik, nem velünk? +1
De az alaptémához:
Ezeknek a bíróknak a 90% csak akkor lenne szabad sípot vegyen a szájába, ha tolatás van a Nyugatiban, szóval ideje tenni valamit, de nem kell, hogy mi legyünk állandóan az össztűz közepében, oldják meg ők.
Pique véleménye meg kb irrelevánsabb nekem még random Real játékosnál is, annyira hiteltelen figura.