Figyeltem a Betis-ben, és sajnos nagyon gyenge volt. Rengeteg játéklehetőséget kapott, rengeteget játszhatott, de nem sikerült fejlődnie. Hatalmas ziccereket hagyott ki, féltávon túl pedig 4 bajnoki gól egy kezdő centertől nagyon kevés. A Konferencia Ligában 7 meccsen 0 gól is nagyon rosszul mutat. Nagyon jó döntés volt 25,5 millióért eladni, ezt a pénzt nála sokkal nagyobb fogásokba is beépíthetjük. Mindent meg kellett tenni azért, hogy lecsapjunk a palimadár Palmeiras adta lehetőségre, piros pont az elnökségnek, hogy nem hagyta annyiban Tebas-ék gáncsoskodását. Sorra veszti a Liga vezetősége a csatákat ellenünk, az Olmo-csatát is elveszítették, majd a Roque-csatát is. Minden ilyen szívatást eszkalálni kell, ahol Tebas szava már nem ér semmit, az objektív bírák rendre nekünk adnak igazat.Chino írta: ↑2025.03.12. 21:09:32Roquéval kapcsolatban amúgy szerintem lehettünk volna türelmesebbek. Nagyon hamar le lett írva. Kapott kb. 300 percet, de annak a többségét nem is a posztján 18 évesen. Ráadásul ideje sem volt beilleszkedni, ahogy leszállt a gépről és felépült, egyből be lett dobva.
Fél év kölcsön pláne nem mérvadó. A legtöbb embernek nem fekszik a kölcsönjáték, egy szezont még igazán kaphatott volna. Habár nem is hiszem, hogy emiatt ment, hanem jött egy lehetőség és Laportáék éltek vele.
Én kicsit sajnálom őt, mert nem igazán kapott lehetőséget bizonyítani.
Barca Igazolások
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8529
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Én is a kanadait tudom leginkább elképzelni itt, már ami a reális opciókat illeti. Ha sikerül beilleszkedni és megtalálja a helyét, akár több évre meglehet a posztra a kezdőjátékosunk. Releváns konkurenciája nincs, még legrosszabb esetben is egy szezonon keresztül van előtte stabilan egy kezdő, addig pedig legalább tud akklimatizálódni, felvenni a ritmust.gránit írta: ↑2025.03.12. 20:42:00Számára is ideális választás lenne a Barcelona. A kezdő center kiöregedőben van, övé lehetne a jövő, és végre nyerhetne trófeákat. A többi top csapatnál a csatárok eléggé be vannak betonozva, egy Bayernbe vagy Madridba, de még egy Atletibe is kockázatos lenne igazolnia, ha a posztját nézzük. A Barcelonában viszont övé lehetne a pálya.
Közben egy 17 éves amerikai gyerek, Julian Hall is rajta van a listánkon, de vele úgy vagyok, mint Roque-val. Még nem bizonyított semmit, 15 MLS-meccsen van 2 gólja. Inkább már bizonyított nagyágyút kellene igazolnunk, mint zsákbamacskákat. David szórta a gólokat ebben a BL-kiírásban, a bajnokságban is jól termel. Mindenesetre ez a gyerek is rajta van a radarunkon.
https://www.transfermarkt.com/julian-ha ... 172/page/1
https://tribuna.com/en/news/2025-02-09- ... placement/
Hall már egy ideje képben van, említettem is, de ő az Atleticbe érkezne, 6-8 millióért akár megérheti elhozni, nagyot nem bukhatunk
vele, úgyis a legkomolyabb hiányposzt.
Roquéval kapcsolatban amúgy szerintem lehettünk volna türelmesebbek. Nagyon hamar le lett írva. Kapott kb. 300 percet, de annak a többségét nem is a posztján 18 évesen. Ráadásul ideje sem volt beilleszkedni, ahogy leszállt a gépről és felépült, egyből be lett dobva.
Fél év kölcsön pláne nem mérvadó. A legtöbb embernek nem fekszik a kölcsönjáték, egy szezont még igazán kaphatott volna. Habár nem is hiszem, hogy emiatt ment, hanem jött egy lehetőség és Laportáék éltek vele.
Én kicsit sajnálom őt, mert nem igazán kapott lehetőséget bizonyítani.
Forca Barca!!!!
Számára is ideális választás lenne a Barcelona. A kezdő center kiöregedőben van, övé lehetne a jövő, és végre nyerhetne trófeákat. A többi top csapatnál a csatárok eléggé be vannak betonozva, egy Bayernbe vagy Madridba, de még egy Atletibe is kockázatos lenne igazolnia, ha a posztját nézzük. A Barcelonában viszont övé lehetne a pálya.
Közben egy 17 éves amerikai gyerek, Julian Hall is rajta van a listánkon, de vele úgy vagyok, mint Roque-val. Még nem bizonyított semmit, 15 MLS-meccsen van 2 gólja. Inkább már bizonyított nagyágyút kellene igazolnunk, mint zsákbamacskákat. David szórta a gólokat ebben a BL-kiírásban, a bajnokságban is jól termel. Mindenesetre ez a gyerek is rajta van a radarunkon.
https://www.transfermarkt.com/julian-ha ... 172/page/1
https://tribuna.com/en/news/2025-02-09- ... placement/
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11569
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
(Feltételezve, hogy a hír igaz:) Ő jelenleg a világ legjobb támadója egyénileg. Nem fiatal, de még 1-2 jó éve biztos lehet. Yamalnak a büdös életben nem szabadna még mindig kezdenie, jövőre már lassacskán igen, simán rotálhatnák egymást, de nem látom magam előtt azt, hogy a világ 3-4 legjobb jobbszélsőjéből 2 versenyezzen a posztért. Már eleve egy ballábast áttettük balra, kicsit azért komfortzónáján kívülre. Yamalt mondjuk beljebb tolva is lehet azért játszatni 10-esként néha.
Salah viszont tuti, hogy nagy pénzt kérne. Szerintem kell két szélső is a nyáron, de nem ilyen kaliber. Stabil rotációs szintű játékosok, amolyan Ferrán szintűek, csak "szélsősebbek", egy jobb és egy ballábas. Nyilván, ha itt lenne, brutál támadó keretünk lenne, de luxus ez most. Szerintem amúgy maradni fog, fogalmam sincs miért menne, a Pool is BL esélyes, akár nyerhetnek is, lehet lesz aranylasztija, vagy épp lemarad(nak) ezekről, és jövőre megint nekidurálhatják magukat.
Plusz nem tudom, Flick megtenné-e azt a szívességet, amit Klopp és Slot, külön embert tesz kb mögé védekezni. Mivel baromi jó, megtérül, de azért necces a dolog kicsit. Nálunk inkább fordítva van, az eleve elit támadóink még kisegítik a mögöttük lévőket.

ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Mohamed Salah has offered himself to Barça as a free agent this summer. [Diario Sport]
szerintem esélytelen, hogy idejöjjön padra Yamal cseréjének, inkább megy majd az arabokhoz sokkal nagyobb fizuért.
szerintem esélytelen, hogy idejöjjön padra Yamal cseréjének, inkább megy majd az arabokhoz sokkal nagyobb fizuért.

Nagyon durva lenne, ha ezt megcsinálnák. Egészen döbbenetes lenne. Én a nem-hosszabbításra, szerződéskifuttatásra és könny nélküli búcsúra szavaznék, amit egy gigantikus afterparty követne.
Közben Mingueza gólt szerzett. Opciónk van rá, nála olcsóbb, mindkét szélen bevethető játékost aligha találunk ilyen minőségben. Én visszahoznám, de valószínűnek tartom, hogy eladatjuk a Vigóval, amiből részesedünk, és azt próbáljuk majd más igazolásokba építeni.
Barcelona have sent a 3-year contract renewal offer to Frenkie De Jong with the same salary.
https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... -114981240
Ha így van, az nagyon szomorú, mert csökkenteni kellene, hogy bármilyen igazolás szóba kerülhessen nyáron. Én továbbra is azt mondom minimum 30, de inkább 50% csökkentés, vagy könnyes búcsú kellene.

Ez kissé ellentmondásosnak tűnik. Garcia gyakran vkp, Cubarsí-t szinte soha nem pihenteti, de mindenhol rotál, ahol tud?
Szerintem nem rotál mindenhol, ahol tud, ezért nem hiszem, hogy egyes posztokon vagy egyes személyek esetében ez létszám kérdése. Azt se felejtsük el, hogy a becserélt játékosnak nem kötelező ott játszania, ahol a lecserélt játékos játszott, így még ha le is cserélné Yamalt, amit nem tesz, de tegyük fel, hogy hajlandó lenne rá, akkor sem feltétlenül az ő posztjára kellene igazolni. Szerintem nem is tesz jót Yamalnak, hogy ott játszik, ahol, a gólszerzési nehézségeinek az egyik oka szerintem az, hogy nagyon a szélről mozog befelé, ezért elképesztően kiszámítható, mindenki tudja, melyik irányba fog húzni. Beljebb sokkal szélesebb lenne a mozgástere, sokkal kiszámíthatatlanabbul játszhatna, egy idő után Messi is inkább befelé helyezkedett, és ott is játszotta a legsikeresebb szezonjait (bár a csapat szerintem mindig akkor volt a legeredményesebb, amikor Messi összekötő volt, mert Eto'o-nak és Suareznek is komparatív előnye volt Messivel szemben centerként).
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8529
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
EG-t túlnyomó részben nem hátvédként használta, de hiába volt csak 3 egészséges védőnk mindig bőven elég volt. Cubarsít viszont például szinte soha nem pihenteti, alig van elmaradva játékperccel Koundétól.gránit írta: ↑2025.03.04. 09:43:00Mindig rotált ott, amikor csak tehette, amikor nem csak két embere állt rendelkezésre. Garcia a bajnokságban mindössze 3 meccsen nem jutott szóhoz, amikor egészséges volt. A BL-ben mindössze egyetlen meccsen nem jutott szóhoz, amikor egészséges volt. Mindig is bízott Garciában, és mindig is rotált a hátvédsorban, amikor csak tehette.
A hátvédsorban például fontosnak tartja a rotációt. Más posztokon egyáltalán nem, pedig azokon a posztokon is vannak legalább olyan jó embereink, mint Garcia. Yamalt szerintem már csakazértsem hozza le, hogy végigvigye az igazát. Elkezdték az újságírók Yamal miatt citálni, ő megmondta, hogy a sztároknak játszaniuk kell, most már akkor sem hozza le, ha a meccs végén az ellenfél dühből rugdalja össze-vissza.
Ahol tudott mindenhol rotált. Amint visszatért Gavi, De Jong, Fermin a sérüléséből folyamatosan forgatta őket. Torrét azért nem venném ide, mert van rajta kívül 3 ember is arra a posztra, érthető, hogy az egyik i fog maradni. Flicknél ez Torre, másnál lehet hogy Fermin vagy Gavi lenne.
De kh posztra jelenleg van 4 magas szintet képviselő játékos, Garcia szerintem nagyon komoly teljesítményt hoz, ahogy tavaly is a Gironában. Jót tett neki az a tavalyi év kölcsönben.
Egy Fermintől pedig a jobb szélső poszt, ahol a Celta vagy a Soci ellen játszott nagyon távol áll. Borzasztó gyengén muzsikált, ami nem is csoda, mert nem oda való.
Ha két embert nem is, de egy Dembélé/Rashford karaktert tudnánk hozni már azzal is sokat lépnénk előre. Két játékos szerintem lehetetlen lesz, főleg hpgy középre is kell valaki. Raphinhán is érezni a fáradtságot, egyre többször pontatlan, amiket korábban simán megoldott azok sokszor nem sikerülnek. Nem játszik egyáltalán rosszul, de magához képest az utóbbi hetekben sokkal visszafogottabb, kevesebb a villanás is. A gólok/assistok sem igazán jönnek (az Atma ellen is szép a két gólpassz de pontrúgásokból lettek)
Remélem nyáron sikerül pótolni ezeket a lyukakat.
Forca Barca!!!!
Mindig rotált ott, amikor csak tehette, amikor nem csak két embere állt rendelkezésre. Garcia a bajnokságban mindössze 3 meccsen nem jutott szóhoz, amikor egészséges volt. A BL-ben mindössze egyetlen meccsen nem jutott szóhoz, amikor egészséges volt. Mindig is bízott Garciában, és mindig is rotált a hátvédsorban, amikor csak tehette.
A hátvédsorban például fontosnak tartja a rotációt. Más posztokon egyáltalán nem, pedig azokon a posztokon is vannak legalább olyan jó embereink, mint Garcia. Yamalt szerintem már csakazértsem hozza le, hogy végigvigye az igazát. Elkezdték az újságírók Yamal miatt citálni, ő megmondta, hogy a sztároknak játszaniuk kell, most már akkor sem hozza le, ha a meccs végén az ellenfél dühből rugdalja össze-vissza.
Beáll Ferran, beáll Fermín, beáll Torre, és lövik a gólokat, ahogy eddig. Fun fact: ez a három játékos 20 gólt szerzett eddig ebben a szezonban 2532 játékperc alatt, Raphinha és Yamal összesen 35-öt 6036 játékperc alatt.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11569
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Szélsőt nézegettünk télen is, el is hoztuk volna Rashfordot, csak hát nem volt rá anyagilag esélyünk.
A belső védőket akkor kettős mércével nézed, hiszen elég kettő.
Pont azokon a posztokon nem rotál, ahol nincs számára minőségi alternatíva. Nézd meg a kh posztot. Az őszi szezont végigtolta 2 emberrel 0 rotációval. Aztán lett Ara, megbízott Ericben, azóta rotál. A kp-n végigtolta konkrétan szinte 0 rotációval az őszt. Lett ember, azóta rotál. A szándéka teljesen egyértelmű ezekből a folyamatábrákból, Nyilván nem akarja/akarta két emberrel végigtolni a szezont egy poszton, minden mellékelt ábra azt mutatja, hogy megteszi ezt, ha nincs helyettes. Ha van, akkor esze ágában nincs. Ad absurdum lenne Rashford, vagy akár csak Fati csúcsformában focizna, akkor jópár meccsen kezdene a padon a két szélsőnk egyike.
És tényleg, mi lesz, ha egyiket lerúgják? Flick fizikai felkészítése atom, de nem kontrollálhat mindent egy kontaktsportban. Mi lesz, ha Yamalt vagy Raphát valaki egy belépővel kiteszi 2-3 hónapra? Nem annyira elméleti a kérdés, mert láttuk, mi történt. Na, akkor jó lett volna egy korrekt szélső a háznál. Ezzel játszadozunk csere nélkül továbbra is. Talán összeállt jobban a csapat kicsit, mostanság a szélsőink nélkül is jobbak vagyunk, akkoriban azért más gondjaink is voltak, pl. pont a rotáció hiányában elfáradt védelmi vonal és kp, de azért jelentőset visszaesne a játékunk csere hiányában, valami középpályást beerőltetve a feladatkörbe.
De sérülés nélkül is látszik, hogy elvesztették kicsit az élüket, ami nyilván törvényszerű, de ez a jóval kisebb baj, a nagy az, hogy a szezonunk elment, ha bármelyik lesérül, mert nincs helyettes. Ez óriási rizikó, amit vagy megúszunk, vagy nem, nem rajzunk múlik, rengetegszer taposnak oda mindkettőnek.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Igazából nem mákja van vele, mert tett azért, hogy ez így alakuljon, nem a szerencse műve. Ő igazolta le, neki köszönhetjük. Amúgy szerintem is kimásztunk egy gödörből, és ebben Laportának azért nagyon nagy érdemei vannak. 2021 környékén bőven voltak olyan vélemények, hogy itt tíz évig nem lesz semmi. Ahhoz képest most újra ott vagyunk a nemzetközi élmezőnyben, és a pályán semmi nem elérhetetlen a számunkra. A baj azzal van, amire Pique is kitért a nyilatkozatában, több mint egymilliárd eurós adósságunk van, ebből is ki kell lábalnunk valahogy.
Szerintem nem feltétlenül arról van szó, hogy Flick nem bízik az alternatíváinkban, megvolt a lehetőségük arra, hogy Garcia lepasszolásával szerezzenek egy játékost Yamal posztjára, de nem tették. Szerintem Flick egyszerűen végig fogja tolni a szezont különösebb rotáció nélkül néhány poszton. Még akkor sem cseréli le Yamalt, amikor a mérkőzések végén már szanaszét rugdossák, pedig 4-0-ás állásoknál már kb bárkit becserélhetne helyette. Szerintem nála alap, hogy néhány embernek végig kell játszania a szezont, ahogy LeBron is 43 perceket játszott nagyon sokáig. Mi azt mondjuk, hogy ezekre a posztokra kellenek emberek, mert ott nem cserél Flick, ő meg azt mondja, hogy pont azért nem kell oda ember, mert úgysem cserél ott. Prioritást élvezett ezzel szemben a belső védők rotációja.
Nyáron egész jól összejöhet egy jó játékos ára eladásból,
Még akkor is, ha Araujo, DeJong, Torres és Garcia marad.
Roque, Todibo (rész) bevétel
Torre, Pau Victor, Pena, Christensen, Lenglet, Ansu (ő sajnos ingyen is mehet) 5-10 m /fő max
További részek, opciók másokban: Mingu, Trincao (pont MU-ba való drága igazolás gyenge képességgel)
Ha lassan is de csak haladunk a keret, fizu tisztulás, erősödés útján, ha visszaköltözünk a stadionba és ez az év is jól sikerül, akkor elmondható, hogy a gödörből kimászunk, és izgalmas a jövő. Laportának óriási mákja van Flickkel..
Még akkor is, ha Araujo, DeJong, Torres és Garcia marad.
Roque, Todibo (rész) bevétel
Torre, Pau Victor, Pena, Christensen, Lenglet, Ansu (ő sajnos ingyen is mehet) 5-10 m /fő max
További részek, opciók másokban: Mingu, Trincao (pont MU-ba való drága igazolás gyenge képességgel)
Ha lassan is de csak haladunk a keret, fizu tisztulás, erősödés útján, ha visszaköltözünk a stadionba és ez az év is jól sikerül, akkor elmondható, hogy a gödörből kimászunk, és izgalmas a jövő. Laportának óriási mákja van Flickkel..
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11569
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Teljesen mindegy, mit dicsértem Fortot, a lényeg, hogy ő nem bízik benne. Most hagyjuk, hogy ez jogos, vagy nem jogos, nem rakja be. (Még így is többször kezdett Fort, mint Rapha helyett bárki!)gránit írta: ↑2025.03.03. 23:31:47Koundé-t sem rotálja, pedig nagyon dicsérted Fortot. Akkor most mégsem akkora májer ez a Fort, ha az alternatíva hiánya miatt nem rotál Flick?
Szerintem nem az alternatíva hiánya miatt nem rotál, megvannak az alternatíváink. Fermín és Torre is nagyon jól játszanak, mégsem kapnak sok lehetőséget, Torre szinte semmit, pedig ha játszik, magas szinten teszi. Szerintem ennek nincs köze az alternatívákhoz, Flick egyszerűen padlógázzal végig fogja nyomni a szezont ugyanazokkal a játékosokkal. Engem ez nem lep meg, a kosárlabdában is minden meccsen kezdenek a sztárok, pedig ott jóval több meccset játszanak. Van, aki 82 meccset egy alapszakaszban. Meg is mondta Flick, a sztároknak játszaniuk kell. Megvannak az alternatíváink, de nem használjuk őket, és nem azért, mert gyengék lennének. Flick egyszerűen nem rotál különösebb ok nélkül. Ha lenne még x játékosunk, akkor is ugyanazok kezdenének. Valle például egész jól helytáll az olasz bajnokságban is, aztán simán el lett küldve. Ugyanazzal a néhány arccal fogja végigtolni a szezont, szerintem akkor is ezt csinálná, ha minden posztra kapna plusz egy embert. A középhátvédeket meg a mélységi középpályásokat rotálja rendszeresen.
Dunsztom nincs, mi van a kosárban, de fociban ez Rapha workrate-jével és Yamal korával iszonyat durva. A poszton mindenképp, középső védők szoktak végigtolni egész szezonokat, fizikailag ott a legkisebb a terhelés, azt még 36-7 évesek is bírják.
Flick a két szélsőt nem rotálja és Koundét. Mindenki mást igen. Belső védőket, centert, Baldét, középpályásokat, tényleg alig állunk fel ugyanúgy kétszer. Ősszel sokszor volt full ugyanaz az egész csapat, Ara, Frenkie, Gavi, Fermín sérültek voltak, vagy épp visszatérőben. Most meg vannak, van is rotáció. Szerintem ez jól mutatja, mit akar Flick, nem tudom, miért írod, hogy ő végigtolná a szezont ugyanazokkal, a mellékelt ábra ennek homlokegyenest az ellenkezőjéről árulkodik - de nyilván csak akkor, ha bízik valakiben. Akar ő rotálni, csak az elülső két poszton az ő szemében nincs kire. Mondhatod, hogy Torre ilyen jó meg olyan jó (szerintem is magas szint volt mindig, egyetértek), de teljesen mindegy, ha neki ő nem jó, de pláne nem szélső, akkor tökmindegy.
Jelen pillanatban majdnem mindenhová van olyan játékos, akiben bízik csereként annyira, hogy kezdőként is betegye néha. Eric, Martin, DJ, Fermín, Ferrán, Gavi, stb. Kivéve a jobb bekk pozit (de néha még ugye ott is kezd Fort), illetve a két szélsőt. Minden mást gyönyörűen rotál, kivéve ezt a 3 posztot. Nem véletlen. Ezért elsődleges a szélső poszt, mert oda nincs cserénk. A gyakorlatban. Egyetértek, minél több belső védő, annál jobb, de oda 4 emberünk van még Chris nélkül is, akit be mer vetni - ez elég. Szélső kereken 0 van, akit be mer vetni a 2 kezdőnk mögött. Két szélsőt kell szereznünk, az egy az a létminimum, és akkor tudjon mindkét oldalon magas szinten focizni. Szerintem alapvetően kéne egy jól cselező Yamal-style, a másik meg kevésbé fontos.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Koundé-t sem rotálja, pedig nagyon dicsérted Fortot. Akkor most mégsem akkora májer ez a Fort, ha az alternatíva hiánya miatt nem rotál Flick?
Szerintem nem az alternatíva hiánya miatt nem rotál, megvannak az alternatíváink. Fermín és Torre is nagyon jól játszanak, mégsem kapnak sok lehetőséget, Torre szinte semmit, pedig ha játszik, magas szinten teszi. Szerintem ennek nincs köze az alternatívákhoz, Flick egyszerűen padlógázzal végig fogja nyomni a szezont ugyanazokkal a játékosokkal. Engem ez nem lep meg, a kosárlabdában is minden meccsen kezdenek a sztárok, pedig ott jóval több meccset játszanak. Van, aki 82 meccset egy alapszakaszban. Meg is mondta Flick, a sztároknak játszaniuk kell. Megvannak az alternatíváink, de nem használjuk őket, és nem azért, mert gyengék lennének. Flick egyszerűen nem rotál különösebb ok nélkül. Ha lenne még x játékosunk, akkor is ugyanazok kezdenének. Valle például egész jól helytáll az olasz bajnokságban is, aztán simán el lett küldve. Ugyanazzal a néhány arccal fogja végigtolni a szezont, szerintem akkor is ezt csinálná, ha minden posztra kapna plusz egy embert. A középhátvédeket meg a mélységi középpályásokat rotálja rendszeresen.
Neymar tényleg nem kell.
Más: én nagyon Tah érkezése ellen vagyok, bár mai hírek alapján olvasom, ha marad Araujo akkor Tah nem jön. Ha így egyik vagy másik között kell választanom, akkor inkább Tah jöjjön, fizujuk kb ugyanannyi, sokkal nem lesz rosszabb Ronaldnál és keresünk 65m-t.
Más: én nagyon Tah érkezése ellen vagyok, bár mai hírek alapján olvasom, ha marad Araujo akkor Tah nem jön. Ha így egyik vagy másik között kell választanom, akkor inkább Tah jöjjön, fizujuk kb ugyanannyi, sokkal nem lesz rosszabb Ronaldnál és keresünk 65m-t.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11569
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Hát, azért az nagyon nem normális, hogy valaki gyakorlatilag szó szerint sosincs kirotálva. Felteszem, nem kezdené végig 5 hónapon keresztül az összes meccset, ha lenne normális alternatívája. Yamal ugyanez, csak még rosszabb, mert ott még a profil is más, olyan profilból aztán pláne nincs még egy. Ha lenne oda rendes alternatíva, néha ki lennének rotálva, függetlenül attól, hogy ők lennének a gálakezdők. Egy olyan játékos kell, akit tényleg be mer rakni Flick kezdőként, legalább ilyen Valladolidok ellen. De inkább kettő. Mint ahogy minden top csapatban van két játékos ugyanarra a posztra, 2-2 szélső általában, nekünk van kettő, az nem megoldás, hogy majd egy középpályás beáll oda. Persze, meg lehet csinálni, csak láttuk, mi lett a vége, majdnem a bajnokságunkba került.
És itt még arról beszélünk, hogy egészségesek. Ha az egyik kidől... volt már rá példa, láttuk az eredményét. Persze, megvagyunk darabra Fermínt kidobva, csak épp helyzeteket nem fogunk kialakítani. Iszonyat pengeélen táncolunk úgy, hogy összesen ketten vannak két posztra, nagy mák kell, hogy ezt megússzuk. Hátul szoktad mondogatni, hogy legyen 4-5 belső védőnk, mert rotálni kell, meg mi van ha valaki lesérül. Két posztra ott is. Ez szélsőre is vonatkozik, sőt, ők nagyobb terhelést kapnak fizikailag.
Ja, és nem stimmel, Flick konstansan változtatja a kezdőt, nézz rá a kp-ra, ahol van rotációs lehetőség. Gyakorlatilag nincs gálakezdőnk, minden meccsen máshogy állunk fel. Védelemben is változtatgat, Arával alighanem még többet fog.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára bence0330 2025.03.03. 23:15:12-kor.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8529
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ezek szerint a kh már egy túltelített poszt, mert ott van még de Jong és Sergi Dominguez. Sőt talán az utóbbi kettő jobb is a belső védő pozícióban, mint Ferminék szélsőként.
Forca Barca!!!!
Mi az összefüggés?
Flick csak nagyon indokolt változtat a bevált kezdőn, akkor is mindig Raphinha kezdene, ha lenne még oda öt játékosunk. Fatit már nem számolom, így is ott van Fermín, Ferran.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11569
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Olyan sokan vagyunk rá, hogy szeptember 30 óta minden egyes meccsen Raphinha kezdett. Jobbszél ugyanez, Yamal 1 alkalommal nem kezdett, amikor egészséges volt, amikor meg nem, ki is derült, miért kéne tartalék. Nincs egyik posztra sem cserénk. Olyan, akiben Flick bízik legalábbis.
Neymart tényleg minimális fizuért hoznám, máskülönben túl nagy rizikó. Mindenképp hadra fogható szélső kell.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Akkor már Inkább Ayoze Pérez. Mondjuk őt a Villarreal már biztos nem adná olcsón, de az a 20 meccsen szerzett 14 gól elég erős. De erre a balösszekötő pozícióra többen is vannak tartalékok, ott elég jól állunk. Meg lennék lepve, ha oda igazolnánk.
A brazil ligából senkit sem szabadna hozni, Neymart sem, Roque "beárazta" az ottani számokat, ő is 25 meccsen 12 + 6al zárt mielőtt idejött, a Betisben 22 meccsen 4 gól. (Direkt nem is azt nézem itt milyen volt)
Ha low-budget balszélső kellene, ott van az Espanyolból Puado.
26 éves, ingyen igazolható a nyáron, idén a Laligában ebben a szezonban 23 meccsen 8 gól, 1 assziszt, fizetése nincs 500k egy évre.
Egyszerűen nem tud annyira ócska lenni, hogy ráfaragjunk. Hoznám őt is, meg a kapust is a város másik végéről, a két játékosnak összesen kéne 3-4 milliós bér és nincs akklimatizálódási probléma, még költözniük sem kell, cserepadra jó mind a kettő, kezdőben meg úgyis TS és Raphinha lesz a posztjaikon.

- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15871
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
1 milliós fizu, minusz 5-6 kiló érkezéséig, teljes független orvosi vizsgálatok garmadája.
Ezek a feltételek mellett hoznám vissza maximum a brazilt.
Ezek a feltételek mellett hoznám vissza maximum a brazilt.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Leon
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2617
- Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
- Tartózkodási hely: Balkán sarkán
A foci is megy neki:Az utóbbi négy meccsen három gól szerzett és adott három gólpasszt is.
Fabrizio Romano:
COPE: “Neymar really WANTS to RETURNS to Barcelona in the summer transfer window”.
“He is willing to sign on a low salary to prepare for the 2026 World Cup. Neymar wants to come back”.
Fabrizio Romano:
COPE: “Neymar really WANTS to RETURNS to Barcelona in the summer transfer window”.
“He is willing to sign on a low salary to prepare for the 2026 World Cup. Neymar wants to come back”.
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!

ma jött pár Neymaros hír/pletyka...