Troym írta: ↑2025.10.02. 10:15:56
...
- Jobb csapat a PSG, de nem feltétlen azok a játékosok miatt, akik ellen tegnap játszottunk.
...
- El kéne dönteni, hogy most eljátsszuk az outsider szerepet, vagy az egyik nagy esélyest, de az fura, hogy egyik nap jön egy nyilatkozat mondjuk Yamaltól, Yustétól, Decotól, hogy irány a BL arany, miért nem Yamal, Raphinha, Pedri az aranylabda 1-3 valamilyen sorrendben stb. másnap meg egy vereség után, hogy szegény ember vízzel főz, és mennyi csapat jobb, mint mi. Vagy ez, vagy az, de így nem komolyan vehetőek a nyilatkozatok.
Elfogadom a PSG lehet jobb csapat, mint mi, de a tegnapi PSG nem a gálakezdőjével és atomfutballal vert minket, hanem egy felforgatott csapattal és még csak nem is különösebben ledarálva minket, szóval azért csak keressük meg a problémák okait és javítsuk, azzal ne mentegessük magunkat, hogy volt 3 hiányzónk, mert tavasszal is lesz.
A többi oké. Viszont:
Yamal sérülésből visszatérve szerintem 20-30 perces játékos volt még ezen a szinten, annyit jól cselezett, hajtott, visszazárt, utána vége volt.
Raphinha ott sem volt
Pedri valami apróságot összeszedett látszólag az első félidőben, vagy csak extrémen csapódott ki a fáradtság, nem tudom.
Szerintem az nem mentegetés, hogy ha már az egyik oldalon megjegyzed, hogy a PSG nem a gálakezdőjével lépett pályára, 3-4 kulcsjátékosuk sérült volt, akkor szerintem úgy korrekt, ha leírjuk, hogy ez bizony nálunk is megvolt pont ugyanígy, szerintem pontosan ugyanannyira nem a gálakezdőnk volt, mint nekik. Ez nem mentegetés, hanem pont az inverze lenne, amit írtál, hogy amit a PSG-nél figyelembe veszünk, azt nálunk nem. Kb azonosak voltak a feltételek, és egy góllal talán jobb volt a PSG, de még ez sem egyértelmű, mert az első félidőben inkább voltunk 2 góllal jobbak.
Ettől még Flick szerintem is elmeccselte a belső védőket, és a formaidőzítés nem volt jó pl. Pedrinél, ezek edzői hibák, szerintem Rashford lehozatala is az volt, Yamal a neve miatt volt már csak fent akkor, de még Ferrán is fáradtabbnak tűnt, mert végigsprintelte a meccset. De mondjuk neki eleve egy fokkal nehezebb dolga van szűkebb kerettel egy nehezebb bajnokságban, nehezebben pihentet egy Pedrit, mint LE egy Vitinhát, akárkit, ez a szegény ember vízzel főz esete.
De azért ne csináljunk úgy, mintha a nem gálakezdővel felálló PSG lemeccselte volna a gálakezdővel felálló Barcát, és mi lett volna ha ott van legalább Kvara és Doué. Nekik meg mi lett volna, ha ott lett volna Rapha meg Fermín, vagy a második félidőben nem egy rúgást kapott Pedri. És az első félidőben így is mi meccseltük le őket, ezt sem kéne szerintem elfelejteni, nem voltunk csak úgy elfújva a meccsen.
És szerintem mindkettő igaz lehet a maga nemében, normál esetben enyhe outsiderként indulnánk neki a BL-nek, a teljes kereteket nézve szerintem 7.-8. helyen. Más kérdés, hogy majdnem ki van maxolva ez a keret, és top2 edző van nálunk, ezért a gyakorlatban álmodozhatunk a BL-ről, a játék kb megvan hozzá, szerencse kell a sérülésekkel, meg úgy egyáltalán a BL-hez mindig kell egy kis szerencse (még a PSG is simán kikaphatott volna tizikkel a legjobb 16 között, az már full lutri volt).
Tippre a Reálnak(?), a Poolnak, Arsenalnak, CFC-nek, BM-nek, PSG-nek alsó hangon esélyesebbnek kéne lennie keret alapján, így hívhatnánk magunkat outsidernek is, közelebb állnánk vele az igazsághoz. Játékban meg ennél jobbak vagyunk. Inter is hasonló volt Inzaghival, csak más stílussal, a miénk még szép is.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy