2007.04.17. 19:48:10
nekem nem hiányzik, h úgy ugrabugráljon rijkaard a pad mellett, mint egy hülyegyerek. zdenek zeman például csak akkor mozdult meg a padon, amikor új cigarettára gyújtott, mégis kemény ellenfele volt a csapata bárkinek. nem egyszer szórtak meg náluk sokkal nagyobb nevű brigádokat, és ezt nem milliárdokat érő messikkel, ronaldinhókkal, decokkal, xavikkal, hanem bozsinovokkal, vucsinicsekkel, ledesmakkal, chevantonokkal művelte a leccében. na neki látszott a munkája, amivel abból a brigádból ezt hozta ki. de említhetném spallettit is, aki a Romát tette helyre.
rijkaard ezeknek az edzőknek a cipőjét sem köthetné meg, ebből az emberanyagból talán még a kapello is bajnokságra esélyes csapatot tudna csinálni... na, azért nem akarok túlozni... kapello nem tudna...
rijkaard megmutatta már, h szerényebb képességű csapattal - amikor talán még hatványozottabban múlnak az edzőn a dolgok -, mit tud elérni, a sparta rotterdammal kiesett az első osztályból. ezek után már nem is képne csodálkozni azon, h ebben az évben, amikor ugye magára maradt, úgy játszik a csapat, ahogy. jóllakottak, tök motiválatlanok, néhányszor erősen beleszarósak a játékosok, taktika nulla, megy előre mindenki, mint a mérgezett egér, h utána egy mákos góllal nyerjünk, vagy xeljünk, vagy netán zakózzunk, és ezekkel szemben van néhány olyan meccs, amikor ugyan tré játékkal nyerünk, olyankor viszont minden támadásunk gól, ekkor szoktunk 4-0ra nyerni. nem értem, h ilyen szituk után mit kellene ünnepelni az edzőn? biztos nagyon szimpatikus ember, szeretik a zsugások is, de szakemberként egy tök középszerű valaki, aki helyett nagyon szívesen látnék mást a kispadon.
PUYOL-XAVI-INIESTA