Nem tudom mit várnak azok a madridisták, akik ide jönnek hepajkodni és meggyőzni minket arról, hogy Ronaldo egy szent.
Aki figyelemmel követi/követte a kislány pályafutását az nyilvánvalóan tudja, hogy sok piszkos húzása volt már, de az is egyértelmű, hogy néhány madrid szurkoló ezt elfelejtette amióta a spanyol fővárosba igazolt CR.
Szerintem, már csak magamból is kiindulva, akik Ronaldo ellen vannak ebben az esetben (hozzáteszem teljesen jogosan), azok nem amiatt utálják Ronaldo-t, mert a Real Madrid játékosa, hanem azért amilyen, én személy szerint már az MU-ban sem bírtam a gyereket.
Ami még inkább amellett szól hogy van okunk utálni a Real vezetőségét és az egész madridi bandát az az, hogy belevonták Messi-t az esetbe és megpróbálják más kárán kihúzni a játékosukat a sz..ból.
Még Messi belevonása nélkül is nevetséges az eset, de így már egyenesen gusztustalan és erkölcstelen.
Valóban vannak normális szurkolók az ellen oldalon is, pl. Csoki, akivel még egy szót sem váltottam itt a fórumon, de ahogy a hozzászólásait olvastam eddig, abból megállapítottam, hogy sokan példát vehetnének róla a másik oldalon.
Ne várja már el senki egy Barcelona fórumon, hogy a madridot ajnározzuk könyörgöm!
Az meg a másik, hogy sokan azzal jönnek, hogy a Bacát védi a média, meg állandóan középpontban van a csapat. Kérem szépen, tavaly minden fronton tarolt a csapat, futball történelmet írva ezzel, így nem tartom meglepőnek a dolgot. A real madrid és bármelyik másik csapat is ekkora tündöklésben lenne részes ebben az esetben, csak hogy más csapat mostanában nem hajtott végre ilyen tettet és szerintem nem is fog jó pár évig.
Majd ha letesztek valamit az asztalra (triplázásról ne is álmodjatok, esetleg bajnoki cím, meg kupa

), és reflektorfényben lesz a csapatotok, majd akkor jusson eszetekbe az, amit a Barcáról mondtatok.
Szerintem pedig annyira nincs is középpontban a Barca, mint kellene ilyen sikerek után, csak éppen annyira, hogy jó pár divatdrukkerrel nőtt a csapat rajongótábora, amit nem bánnék, ha ezek az emberek átköltöznének hozzátok.
Ami pedig a másik oldalon szokott menni azt meg sem tudom fogalmazni, az valami iszonyatos. Olyan szinten szidjátok a Barcát, hogy az félelmetes, szerintem a saját csapatotok háza táján kellene keresni a bűnbakokat.
Zárásként csak Dani Alves tavalyi nyilatkozatából szeretnék idézni, ha nem is pontosan, de a lényeg ez lenne: "Hiába jó a Madrid, ha mi náluk is jobbak vagyunk!"
