Asys írta:Kalap!
Te, hogy képzelnéd el az erkölcsi regenerálódást vagy, ha nem regenerálódást szeretnél, akkor az új erkölcsök meghonosítását?
Azt se értem, igazából, hogy mit értesz általános erkölcsi értékeken, Kant kategorikus imperatívuszát? Vagy a keresztény dogmatikát?
Mert, egyrészről rendben van, hogy léteznek erkölcsök, de én azt kérdezném meg magamtól elsősorban, hogy azok mennyire önnön természetem sajátjai?
Másodszor: Melyek azok az ösztönök amik velem születnek és nevezhetem e őket erkölcsnek és ha úgy élek erkölcsös vagyok e?
Harmadszor: Nem e az a igazán erkölcsös ember aki természetes ösztöneinek fenntartások nélkül engedelmeskedik?
Mert, ha feltételezzük Isten létét és alkotó nagyszerűségét, akkor az embert jónak teremtette, azaz alap természete is jó, szóval, ha természetesen viselkedik akkor lesz erkölcsös nem?
Viszont akkor nincs szükség Bibliára, dogmára, vallásra? Sőt akkor, maguk a szélesebb társadalmak, nagyobb közösségek szokásai, szabályai sőt törvényei is elnyomják ezeket az erkölcsöket nem? S mivel gátolják kiteljesedését valójában a társadalmak, közösségek létjogosultsága is megkérdőjelezhető?
Ezek teljesen jogos és helyüket megálló felvetések és kérdések. Nem mindre lehet pontosan válaszolni, de a saját véleményem szerint próbálkozom.
Nagyobb részt regenerálódást szeretnék, mert annak előtte sokkal inkább jelen voltak az erkölcsök az emberiség mindennapjaiban, kisebb részt viszont új erkölcsöket, hiszen egyik kor emberisége sem volt szent, mindég is gyarlók voltunk. A tökéletes világ, Föld, nem létezett, hiszen ha csak minden kor irodalmát tekintjük, akkor az köszön vissza korról-korra, hogy az azt megelőző "Aranykort" sírják vissza. Ez természetes, így azt mondom, hogy az én szavaimban is van egy efféle nosztalgia, elfogultság, de másrészről, mint racionális történész, azért rengeteg objektív tényező is létezik, amik miatt ezt írom. Hogyan képzelem el ennek meghonosítását? Ez már fogósabb kérdés, mert nincs rá egy jó válasz sem. Amondó vagyok, hogy mindenkinek a maga környezetében kell megtennie mindent azért, hogy ez így legyen, mert többre mi emberek nem biztos, hogy képesek vagyunk. Egyikünk sem Jézus Krisztus ugyanis. Hiszek benne, hogy a lassú víz partot mos. Fontosnak tartom még egyszer kihangsúlyozni a saját környezetet, mert sokszor ütközök abba, hogy emberek, emberek csoportjai, abszolút jó szándékkal, tőlük 1000 kilométerekre lévő emberekért aggódnak és értük tüntetnek, rajtuk próbálnak segíteni mindenáron, de hatástalanul ( itt az átlag emberre gondolok, akinek a lehetőségei nem engedik meg, hogy akár anyagilag, akár odautazva segítsen), miközben a saját szomszédaikat és azok problémáit egyáltalán nem ismerik. Épp ezért, ha mindenki a saját környezetén próbálna segíteni, akkor valószínűleg ez a világ is más volna. Ennél jobb receptet nem ismerek és sajnos többre nem is vagyunk képesek.
Mivel keresztény vagyok, így a második felvetésre nagyrészt a keresztény dogmatika a válasz ( de nem mereven értelmezve) kiegészítve eleink természettiszteletével és saját gondolatokkal.
Az embert alapvetően Isten a szabad akaratból is fakadóan gyarlónak teremtette, a jó sajátja, a rossz pedig nem alaptermészete, de a gyarlósága és az ösztönei miatt létező tulajdonsága. Tehát valahogy úgy képzelem el, hogy mindenkiben benne rejlik a jó, míg a rossz egyfajta a gonosz által sugallt ösztön, amit mindenáron el kell fojtanunk. Szerintem az ösztönök közt van jó és rossz is egyértelműen és az ezeknek való feltétel nélküli engedelmesség épp a gonosz megnyilvánulása, hisz azért kaptunk szabad akaratot, eszet és szívet is, hogy ne csak az elemi, gyarló ösztöneink, hanem az isteni tanítás is vezéreljen ( nevezzük ezt bárhogy, nem feltétlen a keresztény hitre kell gondolni). Szerintem Isten alkotásában épp az a gyönyörű és felemelő, hogy nem csak jót teremtett, hanem egy színes, csodás világot, melyben minden ember más és más. Épp ezért optimális esetben a vallás és a közösségek is azért jöttek létre, hogy az ösztönöket elnyomják, korlátok közé tereljék és igyekezzenek meghonosítani a jót a gyarló emberiségben. Más kérdés, hogy minden ilyen kísérletnek szerves része a gyarló ember, így mind máshogy és máshogy alakult. Hol jól, hol kevésbé jól vagy épp nagyon rosszul. Az ember társas lény, szüksége van közösségekre, társadalmakra és vallásokra is, a kérdés csupán az, hogy mennyire van jelen a gyarlóság ezekben a közösségekben és, hogy miért jöttek létre? Ugyanis vannak olyan közösségek is egyértelműen, melyek létrehozásának szándéka is gyarló. Valahogy így képzelem el, de a filozófia nem a fő terepem
És még hallani ezt is: Chewi add rá a tartalékot... 
