Nekem mikor még fiatal voltam (

5-6 évvel ezelőtt, 16-17 évesen) a szőkék jöttek be. Aztán jött egy leányzó, akinek fekete haja volt, és teljesen megbabonázott. Azóta a feketék a gyengéim

A barátnőm is fekete hajú volt, sokszor át akarta festetni a haját, vagy elhagyni a feketét, és hagyni az eredeti (barna) hajszínét, illetve le akarta vágatni vállig érőre, mert már unta hogy évek óta hosszú haja van, de mindig mondtam neki hogy kapcsolatunk ott ér véget, mikor levágatod a hajadat

Persze csak poénból mondtam, de a hosszú fekete haj (sukáááár, ez a csaj

) a zsánerem. Testileg meg igazából combmániás vagyok

Mindegy ha egy lánynak kicsi a melle, ha olyan lábai vannak, hogy elájulok

A röpis csajok ilyen szempontból a gyengéim. Izmos combok, feszes, kerek popsi. Nyamnyam
De egyébként van olyan lány is, aki meg nagyon vékony, de nagyon tetszik. Ha egy csajnak van egy kisugárzása, vagy valami olyan, ami megfog benne, akkor igazából lehet vékony is, akkor is bejön. Leginkább azokat szeretem, akiknek erős kisugárzásuk van, de bejönnek a kis aranyos cuki csajok is
Ami a szem színt illeti, a totális párosítás a fekete haj-kék szem. Nnnnnnnnna azzal hipnotizálni lehet

De ugye ez elég ritka, úgyhogy a kék szem jöhet barna vagy szőke hajjal is, megemésztem
