De csak jövőre!

Forrás: sport365.hu
Igazából elég kevés olyan játékos van, aki mind KH és VKP koszton is tud remekül teljesíteni, vagy egyik vagy másik, aki pedig ilyen sokoldalú, azért ki kell csenegtni bizony a pénz. Ha választani lehetne, én biztos vakon is ő rá tenném a voksom.K900 írta:Jó kérdés!!!De sztem Mancini most számolni akar a következő szezonban is Yayával.Nem hiszem, hogy most elengedné.Meg hát az sem biztos, hogy Tito számol-e vele egyáltalán.
Márpedig csatárral jól állunk. Alexis, Villa, Pedro, Messi távolról sem tapasztalatlanok. Hozzájuk társul Cuenca aki ígéretesen játszott végig mint szélső. Neki inkább a mezőny munkája sokatmondó. Határozottan nem egy góllövő játékos! Tello esetében várni kell szerintem a hosszútávú kijelentésekkel. Eladhatják/ maradthat. Ő belőle még bármi lehet: jó/rossz játékos. Nekem ennyi elég is. Persz még mindig játszhat Fabre és Ini is elől. A válogatott ékesen bizonyította hogy lehet klasszikus befejező csatár nélkül is nyerni.Léfe írta:Márpedig csatár kell, nem izgat más vélemény. Villa sem szorta a golokat - már a sérülés elötti időkben, inkább kihagyta. Pedró és Alexis még talány. A két fiatal Cuenca és föleg Tello nem tul acélosak. Ha Messi nem termel ipari
modon az nagy baj lehet. Sérülésről ne is beszéljünk. Nekem egy tapasztalt baloldali golfelelős kellene. És egy középső védő. A keret csak 4-6 fiatalal hosszu, de egyszerre ennyi tapasztalatlant nem lehet bevetni. Fontasnak egy jó meccsére sem emlékezem.
szerencsétlenségedre az edző más véleményen van és ő dönt.Léfe írta:Márpedig csatár kell, nem izgat más vélemény. Villa sem szorta a golokat - már a sérülés elötti időkben, inkább kihagyta. Pedró és Alexis még talány
Jó kérdés!!!De sztem Mancini most számolni akar a következő szezonban is Yayával.Nem hiszem, hogy most elengedné.Ronaldinho&Barca írta: Hát, nekem lenne egy jobb ötletem, de megint megkapnám, hogy lerágott csont, pedig szívesen vissza jönne lenyilatkozta.. és ő aztán mind a két poszton világklasszist tud nyújtani.
Állítólag már jelentkeztünk érte, de mind a klub, mind a játékos elutasított minket!K900 írta:,,Amennyiben találunk egy olyan játékost, aki képes középső védőként és középpályásként is játszani"-Tito
Kh-ül sztem Kompany az aki minőségi igazolás lehetne, ő is bevethető lehetne mint a kh úgy a vkp poszton.Csak az a kérdés, hogy mennyit kérne érte a city.
Hát, nekem lenne egy jobb ötletem, de megint megkapnám, hogy lerágott csont, pedig szívesen vissza jönne lenyilatkozta.. és ő aztán mind a két poszton világklasszist tud nyújtani.K900 írta:,,Amennyiben találunk egy olyan játékost, aki képes középső védőként és középpályásként is játszani"-Tito
Kh-ül sztem Kompany az aki minőségi igazolás lehetne, ő is bevethető lehetne mint a kh úgy a vkp poszton.Csak az a kérdés, hogy mennyit kérne érte a city.
Szerintem Alexisre gondolfanbarca írta:Először is nem Abala, hanem Alaba. Másodszor, én még nem láttam őt vkp-t játszani, balhátvéd meg van elég. (Alba, Adriano, Muniesa és talán Abidal is)albandytos írta:Olvasom az írásokat véleményem szerint vkp vagy bv posztra jónak találom a Bayerben játszó Abalát.Gyors meglehetősen jól bánik a labdával és hosszú távon is megoldás lehetne mert fiatal.
Fontosnak tartom egy támadó érkezését mivel Villa milyen állapotban lesz mennyire fogja magát odatenni.Alex elég sérülékeny.Mi van ha a szezon közepére megint Messinek kell vinni a csapatot?A nagy rangadókon meg faragják is elég rendesen.Véleményem szerint kell egy befejező csatár,talán a lenyel Lewa.megoldás lehetne.Bár gondolom a Dortmund megkérné az árát.De ha padozni kellene szerintem nem lenne vele gond.A fiataljaink jók de a nagy derbiken kell a rutin.Milyen Alexre gondolsz? A PSG-s Alex? Alex Song? Nem tudom kire gondolsz. Lewandowski nem illene a játékunkba és a padot sem tűrné.
Tello és főleg Deulofeu minden bizonnyal a B cspatot fogja erősíteni. Tello neve fel sem merült volna a nagycsapatnál, ha nem szenvedtünk volna csatárhiányban. Szóval van a négyesünk + Cuenca. Kp-n is hiába vannak többen előtte bőven elférne rotálás sérülés esetén. Szóval elférne, azzal nem hiszem hogy gond lenne. JDS-nél pedig azért jobb, pláne, hogy nem is egy poszt a 2. Sztem bevétel szempontjából engednék el vagy több szerepet kapna máshol. Egy Arsenalban például kezdőként el tudnám képzelni, bár én megtartanám.Barcaman1993 írta: Jóval nagyobb a keret, mint tavaly. Ugye Muniesa-Bartra-Montoya-Dos Santos 4-essel már az első csapatban kell számolni. És eddig ugye Keita ment, Alba jött. Én inkább az arányokkal vagyok elégedetlen. Konkrétan 1 emberrel: Afellay hol fog játszani? Ha maradunk a 4-3-3-nál, akkor a kp-n konkrétan 3 világklasszis (Xavi, Ini, Cesc) egy szupertehetség (Thiago) van előtte. Nem tudom itt hol játszana? Azért a pár meccsért meg fölösleges megtartani, azt Adriano, esetleg Dos Santos is bőven le tudja játszani. A támadósorban megint nehezen tudom elképzelni. Messi-Sanchez-Villa egyenlőre alapnak tűnik. Pedro fix előtte van és Cuenca is sztem. Messi majdnem minden meccsen játszik és akkor még ott van Tello és akár Deulofeu is. Egyszerűen nem értem, hogy hova férne be? Padozni meg fölösleges maradnia, mert így 10-15 meccsnél többet nem hinném, hogy nagyon tudnának neki adni, max. ha a sörmeccseken a kupában és a Bl, stb. játszana, de ki-ki meccsen... Szóval én eladnám.
Először is nem Abala, hanem Alaba. Másodszor, én még nem láttam őt vkp-t játszani, balhátvéd meg van elég. (Alba, Adriano, Muniesa és talán Abidal is)albandytos írta:Olvasom az írásokat véleményem szerint vkp vagy bv posztra jónak találom a Bayerben játszó Abalát.Gyors meglehetősen jól bánik a labdával és hosszú távon is megoldás lehetne mert fiatal.
Fontosnak tartom egy támadó érkezését mivel Villa milyen állapotban lesz mennyire fogja magát odatenni.Alex elég sérülékeny.Mi van ha a szezon közepére megint Messinek kell vinni a csapatot?A nagy rangadókon meg faragják is elég rendesen.Véleményem szerint kell egy befejező csatár,talán a lenyel Lewa.megoldás lehetne.Bár gondolom a Dortmund megkérné az árát.De ha padozni kellene szerintem nem lenne vele gond.A fiataljaink jók de a nagy derbiken kell a rutin.
Jóval nagyobb a keret, mint tavaly. Ugye Muniesa-Bartra-Montoya-Dos Santos 4-essel már az első csapatban kell számolni. És eddig ugye Keita ment, Alba jött. Én inkább az arányokkal vagyok elégedetlen. Konkrétan 1 emberrel: Afellay hol fog játszani? Ha maradunk a 4-3-3-nál, akkor a kp-n konkrétan 3 világklasszis (Xavi, Ini, Cesc) egy szupertehetség (Thiago) van előtte. Nem tudom itt hol játszana? Azért a pár meccsért meg fölösleges megtartani, azt Adriano, esetleg Dos Santos is bőven le tudja játszani. A támadósorban megint nehezen tudom elképzelni. Messi-Sanchez-Villa egyenlőre alapnak tűnik. Pedro fix előtte van és Cuenca is sztem. Messi majdnem minden meccsen játszik és akkor még ott van Tello és akár Deulofeu is. Egyszerűen nem értem, hogy hova férne be? Padozni meg fölösleges maradnia, mert így 10-15 meccsnél többet nem hinném, hogy nagyon tudnának neki adni, max. ha a sörmeccseken a kupában és a Bl, stb. játszana, de ki-ki meccsen... Szóval én eladnám.S.Agüero írta:ugyanannyi ember, mint tavaly.Zibra16 írta:Csak nekem tűnik kicsit rövidnek a játékos keret vagy másnak is ?
még kell egy kv-vkp és megvagyunk elegen.
Viszont nagy hibaszázalékkal játszik, sokszor dönt rosszul, ide szerintem semmiféleképpen nem férne be, írtad Te is, hogy nem világklasszis. Jó ő ott, ahol van.Castiel írta:Ezzel egyáltalán nem értek egyet. szerintem ő egy jó védő Vermaleen-el 2-en egy nagyon stabil középső védőpárost alkotnak. sokan kritizálták is Blanc-t, mert nem őt játszatta, hanem Mexés-t.(aki szerintem szintén nem olyan rossz mint ahogy azt a pályafutása igazolja) Koscielny egy kv-hez képest elég gyors játékos, s agilis is mellé, ami ugyan elengedhetetlen ezen a poszton, de mivel Angliában is kiemelkedik ilyen szempontból ide tökéletesen jó lenne. Főleg hogy nem Világklasszis, a fizetése nincs az egekben, s talán nem is reklamálna, ha nem minden meccsen lenne kezdő.Kluivertinho írta:... Említettétek itt Koscielnyt, hát:![]()
![]()
Kb. Csiga szint, fölöslegesen kidobott pénz lenne, én még az 5 milliót is sajnálnám rá.
![]()
Azért nem igazán így van... nem volt középpályája az Arsenalnak, főleg nem védekező. Wili sérült volt sokáig diaby is... Song tolta végig a szezont... szerintem ő egy jó védő, s bizonyítani is fogja jó lenne ő nekünk... de igazad van Zubiék eldöntik.... Mást nem elviszik az Égertfanbarca írta:Stabil a teljesítményük. Stabilan kapnak minden meccsen 1-2 gólt. (Néha 8-at)
Stabil a teljesítményük. Stabilan kapnak minden meccsen 1-2 gólt. (Néha 8-atCastiel írta:Ezzel egyáltalán nem értek egyet. szerintem ő egy jó védő Vermaleen-el 2-en egy nagyon stabil középső védőpárost alkotnak.
Mondasz valamit.Castiel írta:Hát szerintem mi nem Real Madrid vagyunk.
A múltkor én is felvetettem ezt a lehetőséget,de hamar leoltott egy-két ember hogy ez nem FM...stb.Marchenát leszámitva, aki már azért eléggé koros játékosnak számit mostanság, én is inkább a Musacchio vs Zapata vonalat támogatom.S.Agüero írta: tényleg jó lenne szétnézni a kieső Villarrealnál.
Vannak ott jó védők. Zapata, Musacchio, Marchena.
Lehet itt is válogatni, és szerintem szívesen el is jönnének, drágák sem hinném, h lennének.
![]()