Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025

Bartra kiesése nem feltétlenül önmagában okoz gondot, hanem hogy mellette még két középső védő is kiesett. Amúgy ahányszor játszott Masch-nál szinte mindig jobb volt, az pedig hogy 0 km-esen berakták a Bayern ellen egy BL-elődöntőben nem mérvadó, ráadásul a körülmények ellenére jól hozta le a meccset, nem rajta múlt a meccs.Yokozuna írta:Ha már egy Bartra kiesése is gondot okoz, akkor tényleg nagy bajban vagyunk. A B csapatot meg felejtsük el, mire való az első keret, ha ezt nem lehet abból megoldani. A vezetőségen kívül Puyol felelőssége is, hogy nem jött középső védő, már tavaly el kellett volna köszönnie. Bartra képességeiről már a Bayern ellen meggyőződhettünk, őt kölcsön kellett volna adni, egyelőre még tartaléknak se megfelelő a Barca szintjén.
Én jobban örülnék neki, ha pl. a Real ellen Adriano játszana középen. Sergioval is elégedett lennénk... Ugyanez vonatkozik a hétvégére is.BarcafanTomee írta:nem hiszem el, hogy Bartra is kiesett, ebben a szezonban tényleg minden de miiiiinden ellenünk dolgozik..
Végülis veszteni valónk nincs.Gareth Tello írta:Szerintem Busquets pihenjen, kezdjen Song és Adriano középen, Mascheranót pedig próbáljuk ki ismét szűrőként.visca el barca írta:érdekes h ki játszhat helyette, song semmiképp, inkább busira tippelnék és song mehetne kp-ra. bár ha emlékeim nem csalnak, 1x-2x adriano is tolta középen.
Szerintem Busquets pihenjen, kezdjen Song és Adriano középen, Mascheranót pedig próbáljuk ki ismét szűrőként.visca el barca írta:érdekes h ki játszhat helyette, song semmiképp, inkább busira tippelnék és song mehetne kp-ra. bár ha emlékeim nem csalnak, 1x-2x adriano is tolta középen.



La Masia no es toca volt a felirat.Aki latta elobb az elokepes zaszlot, az mondja mar el h mit jelentett
Gondolom h a FIFAnak uzentek



Egyetlen dolgot tudok elképzelni, ahogy a mérkőzés előtti nyilatkozatából is kiderült, hogy a Betis trénere eleve feladta az esélyt a győzelemre, vagy inkább a pontszerzésre. Pedig ma lett volna esélyük egy dekoncentrált, sétálgató Barca ellen.Rumig írta:Azon gondolkodtam, vajon milyen logika mentén születik olyan döntés, h a két, egyaránt 8 gólos házi gólkirályom egyikét sem jelölöm a kezdőbe?hank1ee írta:...Molina és Castro nagyon veszélyes játékosok, Ruben ezt gyorsan bizonyította is.Szóval a Betis pechje mellett még az edzőjüknek is jövünk egy köszönömmel.
Mik ezek a hiányosságok? Csak érdekel mire gondoltál.Deptusac írta: Az, hogy valaki kulturáltan tud nyilatkozni nem elég ha szakmailag gyengén teljesít. Egyre jobban látszanak a hiányosságai ....
De azt is mondtam,hogy Messi rúg 3-4-et,legalább 2 félpályáról indulós szóló gólja megvolt.Alcantara írta:Látod mondtam neked, amikor hét elején 5-6 gólos győzelmet vizionáltál, hogy jó ha kis győzelem lesz.Leon írta:Persze örülök,hogy megnyertük ezt is de ilyen siralmas játékot utoljára a Valladoid ellen láttam.Nem lehet mindig gálázni,de könyörgöm az utolsó helyezett ellen a Camp Nouban nem tudunk egy nyamvadt akciógólt összehozni?![]()
A 3 pont és a Messi 2 gólja (nem mintha megérdemelte volna) vigasztal.
Egy dologban tévedtem: Nem a Betis volt jó, anem mi voltunk harmatgyengék!