Bob_Marley írta:Nagyon nem értek egyet itt pár emberrel.
Teljesen evidens, hogy olyan embert akarunk hátra, aki több posztos játékos. Van egy alap sémánk, de univerzális játékosokra van szükség, akik ebbe passzolnak. Teljesen evidens (legalábbis számomra) ezért nem kerül itt szóba se Hummels meg se Mangala stb. Bartra-Pique a két belső hátvédünk a klasszikus bekkek, de a két igazolásnak olyannak kell lennie, akik bevethetők akár szélső hátvéd pozícióban, akár feljebb lépve középpályára. (többek között ezért is tartom Rakiticet is remek igazolásnak, mert rengeteg helyen bevethető, ellentétben mondjuk az emlegetett Kroos-szal.)
Mathieu -val kapcsolatban is ez a véleményem, hogy több posztos jó játékos (védelem közepe széle, középpálya, szélső). Az út is tetszik, Ligából igazolunk ráadásul folyamat próbálunk alkudni. Marquinhos-Mathieu jó igazolások lennének, de én Rojot is preferálnám, ugyanezen a gondolatmeneten haladva, több posztos játékos, jó fizikai felépítéssel.
Nem hiszem, hogy az lenne a fő indok, hogy tud több helyen is játszani. Ott van pl. Vertonghen. Alapból középső védő, de tud balhátvédet, sőt vkp-t is játszani (ahogy Hummels is), ráadásul alig kerülne többe, mint a francia és akár játékost is be lehetne vonni az üzletbe. Mangala szintén bevethető a baloson vagy az általad említett Rojo. Szóval vannak bőven ilyen játékosok . Mathieu pedig inkább bal bekk, mint középső. Kb. az a helyzet vele, mint Masch-al.
Marquinhos alapból nem lenne rossz igazolás, nagy tehetség, 3 éven belül akár klasszissá is válhat, de egyelőre egy tejfölösszálú ígéret. Nekünk egy bizonyított, rutinos védő kell és ez szerintem elsősorban nem a brazil és nem is is Rojo.
Arról nem is beszélve, hogy nekünk is van egy fiatal védőnk, akinek játékpercek kellenek.
Bob_Marley írta:Suarez szerződtetésével egyetértek, nagyon drága és felesleges igazolás volt. Hiába remek játékos, ennyit rohadtul nem ért. Beilleszkedésével nem lesz gond, nagyon agilis játékos, aki a csapatjátékból bőven kiveszi a részét (nekem nagy kedvencem az uruguayi) csak hát az ára....
Hát igen, az ára az húzós, de ha LE tényleg egy középcsatárral képzeli el a játékunkat, akkor örülök, hogy a legjobbat hoztuk és nem egy Higuain-t vagy egy Llorrentet. Kerül amibe kerül.