S.Agüero írta:
Bizonyára direkt azért vették Mathieu-t, mert nem akartak betonvédelmet.

A franciával pedig minden lesz hátul csak betonvédekezés nem.
Azt el tudom fogadni, ha xy nem volt jó, mert lassú, vagy idős, stb. De azt nem hiszem el, hogy Mathieu volt a legjobb a piacon. Sőt.
És egyet kell értsek Feast-tel.
Ha TÉNYLEG CSAPATOT akartunk volna építeni a nyáron azt egészen biztosan nem így tesszük meg.
A védelmünk középen katasztrófa volt az utóbbi években és nem csupán azért, mert a középpályánk nem szűrt. Persze utóbbi is benne volt sok gólban, de igazából hátul össze-vissza szaladgáltak a védőink, illetve egyéni hibákból is volt bőven. Ennek pedig a legfőbb oka a szervezetlenség volt, ami nem csak és első sorban az edző hibája. Hiába dolgozott ki Tito vagy Tata jó taktikát hátulra, ha az éppen hátul lévők azt nem tudták végrehajtani. Elég egy Piqué-áramszünet, Mascherano-hiba és annyi az egésznek. Ráadásul borzasztóan alacsonyak is voltunk, ami megint gyenge pont volt. Arra akarok rámutatni, hogy hiába a jó elmélet, ha nincs aki a pályán is megvalósítsa ezt. Puyol olyan típus volt, aki az edzői utasításokat tökéletesen be tudta tartani és a társakra is oda tudott figyelni, irányítani tudta őket, hogy ki hova menjen, ha mondjuk a szélen Alves lemarad. És ez a tulajdonság nem olyan, amire csak Puyol képes.
Az lett volna az ÉSSZERŰ, ha egy tapasztalt, karizmatikus figura érkezik hátra. Ismétlem: nem csapatkapitányt kerestünk, mert azt nem is lehetne - hanem hátulra egy "VEZÉRBIKÁT" - amilyen Piqué vagy Matyi a büdös életben nem lesz (a franciának már az is nagy szó, hogy itt van...).
Az, hogy valaki Piqué-vel vagy Bartra-val állította volna párba, az mindegy. A másik védő lehetett volna egy tapasztalt epizodista (akár Mathieu), vagy egy fiatal, többek között a kezdőbe érkező életkorától függően lehetett volna választani (nyilván mondjuk Hummels érkezésekor Mathieu is megfelelt volna, de pl. Thiago Silva mellé egy olyan fiatal, mint Inigo Martinez "illett" volna jobban).
Ehelyett mi a kezdőbe hozunk egy epizodista képességekkel rendelkező hátvédet (aki igazándiból nem is középhátvéd...) és kergetünk egy olyan reménységet, akire a PSG is valószínűleg hosszú távon számít...
Összességében a védelmünket nem reformáltuk meg, csupán igazoltunk egy alibi-t, aki miatt már nem mondhatja senki, hogy nem igazoltunk hátra. Egyébként csendben megjegyzem, hogy az időhúzás, ami Matyival ment és ami most Marquinhos-szal is megy arra tökéletes, hogy egy szem hátsó igazolással letudjuk a nyarat, de a vezetőség elmondhassa, hogy "mindent megtett".
A középpályánkat illetően: nem voltak égető problémáink, most sincsenek. Viszont az irányító posztra szánt Rakitic (a képességeiről most újfent nem nyitok vitát, mindenki döntse el látatlanban magának, majd kiderül, hogy mit (nem) tud) minden, csak nem irányító. Már ha csupán a horvát válogatottat vesszük alapul, akkor sem, hiszen ott Modric volt a középpálya fazonszabásza, Rakitic feladata kicsit Busquets-ére hasonlított. Ahogy pl. Neymar-t próbálta fogni...
Érdekes, hogy Sevilla-ban (és korábban a Schalke-ban is) pedig inkább játszott Iniesta-éhoz hasonló támadó középpályást, mintsem irányítót.
Összességében sokkal nem lettünk gyengébbek, de érzésem szerint a Xavi-Roberto-Rakitic hármast nem fogja elbírni a középpályánk, mert őszintén megvallva egyikük sem jó a kezdőbe, ki ezért, ki azért. Ez viszont akár meg is oldható jelen pillanatban igazolás nélkül is.....
Az én érzésem az, hogy a szakmai szempontoknál idén (is) inkább a financiális szempontokat helyezték a vezetők előtérbe, hiszen érkezett egy nagy név előre, akivel lehet "pénzt keresni", a többi posztot pedig másodrangú játékosokkal töltötték fel, akik csak "sebtapaszok" lesznek egy "nyílt törésen", ami lassan (a középpályával) kettő lesz.
Tulajdonképpen jövőre is bejelenthetik, hogy x milliós profitot termelt a klub, csak éppen trófeákat nem tudunk majd felmutatni. Ez pedig sportklub révén azért elég kínos azon a szinten, amin elméletileg az FC Barcelona jegyezve van...