

...hm....Kroos ugyan nem egy hentes mint Xabi A. de kiválóan védekezik!!! kemény és jól tapad nekem éppen ez tűnt fel a Madrid két utóbbi meccsén, éppen Busquets kapcsán akiről sajna nem mondható el ugyanez....(más erényei mellett!)Sanama írta:Realban középpályán ki fog védekezni jövőre? Csak mert most Xabi Alonso is el lett adva, megy a Bayernbe.
Se Modric, se Kroos, se James nem az a tipikus vkp, aki ütközik. Ráadásul már egy Di Maria se lesz ott, aki fel alá futkosson.
Vidal,Pogba szóba jött?
Tavaly a bl cím ellenére vastagon látszottak a hibái a csapatnak,melyből azt mondom,hogy nem sikerült megoldani mindent.nagyatyesz írta:Az ezen a fórumon lévő Realosokat kérdezném elsősorban, hogy szerintetek tavalyhoz képest erősödtetek, vagy gyengültetek?
Ti se kerültetek erősebb csoportba.Leon írta:Mit szólnak a madridisták ahhoz,hogy megint halálcsoportba kerültek a BL-ben?
tökmind1 kiket kaptak, nem tudtak volna nekik olyan csoportot sorsolni ahol nem lesznek elsők.Leon írta:Mit szólnak a madridisták ahhoz,hogy megint halálcsoportba kerültek a BL-ben?
szóba szóba jöttek.Sanama írta:Realban középpályán ki fog védekezni jövőre? Csak mert most Xabi Alonso is el lett adva, megy a Bayernbe.
Se Modric, se Kroos, se James nem az a tipikus vkp, aki ütközik. Ráadásul már egy Di Maria se lesz ott, aki fel alá futkosson.
Vidal,Pogba szóba jött?
Honnan veszed, hogy az utóbbi az igaz?
Honnan veszed, hogy az utóbbi az igaz?ferninho írta:nso-féle fordításmadridom"„Egyikünk sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindketten végezzük munkánkat és próbáljuk a maximumot nyújtani a klubunk és a válogatottunk mezében egyaránt, miközben a legjobbak akarunk lenni. Úgy gondolom, hogy a szakmámban én vagyok a világ legjobbja és ezért nap mint nap kőkeményen meg is dolgozom. A fejemben mindig mindenkinél jobb vagyok” – zárta a gondolatsort 2013 aranylabdása."gusztustalan szennylap bazzeg...."“Egyikünk sem jobb vagy rosszabb. Mindannyian tesszük a dolgunkat és igyekszünk a legjobbunkat nyújtani úgy klubcsapatainkban, mint nemzeti együtteseinkben. Viszont igen, a saját szememben én vagyok a legjobb. Ha az ember nem így gondolja… ha például Ön nem akar a legjobb lenni a munkájában, vagy ha Messi úgy gondolja hogy nem ő lesz a legjobb… Kötelességem úgy gondolni, hogy az én munkámban én vagyok a legjobb. Lehet, hogy nem így van, de az én fejemben én vagyok az.” Forrás: Madridom.hu"
persze, hogy lehagyták a lényegét, akkor nem jönnének a kommentek, meg a kattintások nekik... kb blikk szintjén vannak már...
madridom"„Egyikünk sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindketten végezzük munkánkat és próbáljuk a maximumot nyújtani a klubunk és a válogatottunk mezében egyaránt, miközben a legjobbak akarunk lenni. Úgy gondolom, hogy a szakmámban én vagyok a világ legjobbja és ezért nap mint nap kőkeményen meg is dolgozom. A fejemben mindig mindenkinél jobb vagyok” – zárta a gondolatsort 2013 aranylabdása."
gusztustalan szennylap bazzeg...."“Egyikünk sem jobb vagy rosszabb. Mindannyian tesszük a dolgunkat és igyekszünk a legjobbunkat nyújtani úgy klubcsapatainkban, mint nemzeti együtteseinkben. Viszont igen, a saját szememben én vagyok a legjobb. Ha az ember nem így gondolja… ha például Ön nem akar a legjobb lenni a munkájában, vagy ha Messi úgy gondolja hogy nem ő lesz a legjobb… Kötelességem úgy gondolni, hogy az én munkámban én vagyok a legjobb. Lehet, hogy nem így van, de az én fejemben én vagyok az.” Forrás: Madridom.hu"
daffy írta: Alsó hangon 1 játékos még érkezni fog,de lehet 2 is.
Egy kp tuti és egy támadó kérdőjellel.
Most nézd kevésbé piszkálódón a dolgokat. Megvennéd bármelyiküket a Barca számára?
Nem. És nem véletlenül.
Illarramendi már akkor felesleges volt,amikor megvette a Real.
Khediráról meg csak a közeli hozzátartozók hiszik azt,hogy tud focizni.
Xabi cserének jó,de a kezdőben nincs helye. Pogbának lesz
jó. értem én kellene a ráknak illara meg khedira, de 3 napotok van lezavarni két játékos igazolást... meglátjuk. mondjuk annyira nem érdekeldaffy írta:...
Alsó hangon 1 játékos még érkezni fog,de lehet 2 is.visca el barca írta:illaramendiről az a hír járta, ha a bilbao bejut a bl csopkörbe, akkor megveszik.
mondjuk én örülök ha vkp-t eladnak (khedira is lemgy sztem), lesz kb 3 cseréjük, coentrao, isco, meg jesé
Minőségben szerintem egyik sem tudja Xabi szintjét hozni. Esetleg Illaramendi, ha megkapja a lehetőséget, de tavaly nem úgy tűnt. Ha Alonso megy, a középpályára és előre (6 poszt) vannak 9-en, ha jól számolom. 1-2 sérülés/eltiltás és nagy bajban lennének.Alfa írta:Azért ne felejtsd el , hogy ott van Illaramendi és Khedira . Várható volt , hogy valaki még távozni fog ebből a hármasból , szerintem logikus , hogy a legidősebb távozik...MOF írta: A Bayern egyik fejese megerősítette a hírt. Alonsóval már megegyeztek, és remélik, hogy a Madriddal is meg tudnak majd állapodni.
A Madrid részéről nem nagyon értem ezt. Nem hiszem, hogy ennyi idő alatt minőségi pótlást tudnának szerezni, és nagyon kevesen lennének így középre.
Azért ne felejtsd el , hogy ott van Illaramendi és Khedira . Várható volt , hogy valaki még távozni fog ebből a hármasból , szerintem logikus , hogy a legidősebb távozik...MOF írta:A Bayern egyik fejese megerősítette a hírt. Alonsóval már megegyeztek, és remélik, hogy a Madriddal is meg tudnak majd állapodni.Erxy írta:nem akarom megtörni a beszélgetést Irináról (így hívják asszem) de a Cadena Cope meg a Marca breaking newsként hozza, hogy Xabi Alonso a Bayernbe tart
![]()
Végülis, a Cordoba ellen is Kroos játszott a védelem előtt, lehet Kroossal számol ott Ancelotti, szóval érthető lehet a Real és Alonso részéről.
A Madrid részéről nem nagyon értem ezt. Nem hiszem, hogy ennyi idő alatt minőségi pótlást tudnának szerezni, és nagyon kevesen lennének így középre.
A Bayern egyik fejese megerősítette a hírt. Alonsóval már megegyeztek, és remélik, hogy a Madriddal is meg tudnak majd állapodni.Erxy írta:nem akarom megtörni a beszélgetést Irináról (így hívják asszem) de a Cadena Cope meg a Marca breaking newsként hozza, hogy Xabi Alonso a Bayernbe tart
![]()
Végülis, a Cordoba ellen is Kroos játszott a védelem előtt, lehet Kroossal számol ott Ancelotti, szóval érthető lehet a Real és Alonso részéről.
Én ugyanezt gondolom. Korábban sem volt rossz, de ilyen szintet csak az elmúlt hónapokban hozott. Ha hosszabb távon tudna hasonló színvonalon játszani, akkor kerülne be nálam a szűk elitbe. Ha ennyi pénzt kiadott rá a MU, akkor gondolom Van Gaal komoly szerepet szán neki, szóval a lehetőség adott számára, csak rajta múlik.De az egy tavasz volt. Nálam a 'top' kategória, aki hosszútávon is az tud lenni, nem csak egy tavasszal bizonyított.
Nem akartam személyeskedni ha annak vetted akkor esedezem a bocsánatodértBarcaforever írta:Személyeskedésbe nem megyünk, nem kommentálom ink, neked van igazad!!!Alfa írta:Ha realista lennél akkor nem neveznéd a csaját a világ legjobb nőjének ( bár ez ízlés kérdése ) de szerintem nem olyan hű de jó nő .Barcaforever írta:Gyerekek, ezt reggelig beszélhetnénk, de egy biztos őt ismeri a fél világ, nem minket, ő keres annyi, pénzt, h nem tudja megszámolni és vele jár a világ egyik legjobb nője nem velünk. Most, h pattogva vagy a kapufáról megy be a lövése, már mindegy. Ami jár az jár.Akkor persze senki se írt, ide, miután kiütötték a Bayern-t az természetes volt vagy mi?
![]()
Nem istenítem, csak reális vagyok.![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Ez tetszik!
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
De vágom, tudom 2-3 kapja keményen ezt a nagy meccseket nem tud eldönteni, vagy ha eltudna Messi 1el vagy 2el több gólt lő. (ez mekkora már!? de igazKash írta:Beírtam a gúgli-be hogy "girl" és kapásból az 1. képtalálaton jobb nőt dobott kiBarcaforever írta:Gyerekek, ezt reggelig beszélhetnénk, de egy biztos őt ismeri a fél világ, nem minket, ő keres annyi, pénzt, h nem tudja megszámolni és vele jár a világ egyik legjobb nője nem velünk. Most, h pattogva vagy a kapufáról megy be a lövése, már mindegy. Ami jár az jár.Akkor persze senki se írt, ide, miután kiütötték a Bayern-t az természetes volt vagy mi?
![]()
Nem istenítem, csak reális vagyok.![]()
![]()
Persze Ronaldo barátnője is gyöngyörű, de van tőle 100x jobb csaj![]()
Amúgy szerintem tökre helytálló az amit írtam92. perc, mondom magamban, hogy végre egy virsli-csapat aki ellen Ronaldo nem talál be, erre jön a gólja...Kifakadt belőlem. Nem értesz velem egyet, sebaj