Cooltiszo írta:"A Real Madrid jelenleg a legjobb utánpótlással rendelkezik Spanyolországban...."
Vagy nem. a mostnában realba felkerült tehetséges gyerekekeltől hangos a sajtó, hagyjuk már,a korosztályos csapatokban messze a Barca a legjobb, és nálam az az utánpótlás,nem a b csapat, persze az is valamennyire. Ja és csakn nézzk meg a neveket, igen kb. 4 éve került föl értelmes átékos a realhoz a bből, és majd nézzük meg a következő pár évet, lesznek itt nálunk csillógó fiatalok(Dos Santos, Krkic), mindegy, nem idegesítem magam...
El vagy egy kicsit tévedve. A Real Madrid 14 korosztályos csapatából csak 8 vezeti a saját bajnokságát. Hú, de szégyellem magam emiatt...

llyen tréh utánpótlást... Főleg, hogy pl. a Benjamin A -s csapat 15 meccsből 15-öt nyert és ebből csak ötször fordult elő, hogy több, mint 10 góllal szórja meg az ellenfelét. Aztán amiatt is csak szégyenkezhetünk, hogy ugyanebben az osztályban az egy évvel fiatalabb gyerekek a harmadikak... Egyedül csak az Infantil B kategóriában áll 4. helyen a csapatunk, akiket nem soroltam, azok másodikok. Maradt még a Castilla, amely friss feljutóként a középmezőnyben szerepel, egész jó eredményeket is elérve néha. Már csak azért is akarom , hogy jusson fel a B csapatotok, mert tavaly igencsak tolta a szöveget 1-2 nagytudású odaát, hogy a Real B feljutása az "semmit nem ér". Persze a Barça B feljutása az igen... Ugyanabból az kategóriából ugyanoda... Nem tudom, mivel érnénk mi kevesebbet... Ráadásul állandóan cserélődik a mi csapatunk is, mielőtt még azzal a szöveggel jönnél, hogy túlkorosak. Ugyanaz a korosztály, mint a tietek. Kiváncsi lennék, mit tudnának egymás ellen kezdeni, mert ezt így ne akarja megmondani senki míg nem játszottak egymás ellen egy oda-visszavágós párharcot. Amúgy ha ti nyernétek, az lenne, hogy milyen überkirályak vagytok, ha meg mi, akkor jönnének a kifogások, hogy "persze ti már egy éve ott játszotok, meg blablablablablabla". Ismerlek már titeket, mindig találtok kifogást.

De ez természetes dolog.
Azt meg senki sem tudja előre, hogy mikor lesz egyáltalán kerettag Dos Santos vagy Krkic a felnőtt Barcában, nemhogy kezdő. Lehet itt fikázni Raúl Bravo-t meg Pavónt, de nehéz elgondolni, hogy miért pont ők kerültek fel a nagycsapathoz? Mert azokra a posztokra egyszerűen nem volt hajlandó a vezetőség pénzt áldozni, inkább közepes szintű játékosokkal oldották meg a dolgokat. És mondd meg nekem, ha van egy Ronaldod, aki 1 évvel korábban VB-döntőben 2 gólt lőtt és formában van, kit fogsz játszatni? Ronaldot, vagy egy csatártehetséget a B csapatból? (Ez pl. 2003-ban fennállt nálunk.) Mellette ott volt Raúl, Morientes... Ezért nem jöttek fel támadók (kivéve Portillo). Most lehetne kisérletezgetni, mondhatnád te. De akkor a Barça mért nem kisérletezgetett, amikor nem ment nektek? Kérdezem én... Mert egy ilyen csapatnál nem lehet. Nincs idő, nincs rá mód!!! Bármilyen nagy ígéret valaki, egyből bevágni a mélyvízbe, az nagy kockázat! Erről tudna mindkét klub mesélni. Nyáron lenne, de mi a nyarat el szoktuk szórakozni, ez viszont a mi dolgunk (egyébként helytelennek tartjuk, de ebbe ne menjünk bele).
Összegezve: elnézve a két csapat keretét, nálunk még mindig több a saját nevelés, mint nálatok. A középpályássorba pedig ezen a szinten idény közben nem lehet belebolygatni utánpótlásjátékosokkal. Ha nálatok neadjisten kidőlne a középpályássor, kivel pótolnátok? Nem B-sekkel, hanem a felnőttkeret csereközéppályásaival. Tehetség ide, tehetség oda... Amúgy várom, hogy számadatokkal alátámaszd, hogy "a korosztályos csapatokban messze a Barca a legjobb". Ebből különösen kiváncsi vagyok arra, hogy mit értesz azon, hogy messze. Mondjuk ha valahogy kihozod, hogy minden korosztályos csapatotok első a saját osztályában, akkor már bebizonyítottad, hogy a Barça a legjobb, de a fenti eredmények tekintetében miért messze? A felnőtt keretetekben benne van mondjuk Puyol, Xavi esetleg Oleguer, Valdés a többieket hadd ne tartsam már meghatározónak (ti. szinte az összes többi külföldi...)... Míg nálunk Guti, Raúl a szűk keret tagjai. De mondhatnám kicsit lejjebb Mejía játszik annyit, mint mondjuk Iniesta. Casillas-Valdés: megint nem tudok mit mondani. Aki még viszonylag sokat játszik, az Messi, illetve nálunk Raúl Bravo. Most 1-2 emberrel több itt vagy ott, az még nem jelent az égvilágon semmit. (Megjegyzem, a nevek felsorolásánál nehogy párhuzamot vonjon valaki, mert egyáltalán nem annak szántam.)
És ha megfigyeled, én nem nyilatkoztam egyik utánpótláscsapatotokról sem lekicsinylően. És nem is állítottam , hogy mi "messze jobbak vagyunk". Mivel nem ismerem igazán őket. Te meg a miénket nem. Most adtam egy kis képet (tudod: ennek a hosszú szövegnek az elején), lehet a tényeimmel vitatkozni (bár, fölösleges, mert ezekre van bizonyíték). De még a saját igazadat bizonyíthatod.