A különböző vélemények olvasása engem is megihletett

:
Az Aranycipőt egy egzakt módon mérhető teljesítmény nyújtása alapján ítélik oda. Nem szubjektív, sőt nem is szakmai szempontok alapján osztják, hanem a játék egy - kétségkívül leglényegesebb - akcióját és annak eredményét díjazzák. Hisz ezt a játékot mégiscsak gólra játszák...
Az Aranylabda teljesen más tészta: Amíg a franciák osztották, addig jószerivel szakújságírók hozták meg a döntést, amióta a FIFA osztja, azóta pedig a futball szakembereinek tartott edzők, játékosok, stb. A korábbi, és főként a mostani szavazókról sem mondhatjuk el, hogy fogalmuk sincs a fociról, de azt sem mondhatjuk el, hogy teljes objektivitással szavaznának. Emberek szavaznak, tehát az objektív szakmai szempontok mellett, belépnek az egyéni megítélések. Ezeket a szubjektív véleményeket meghozhatják szakmailag megalapozott és a szakmaiságot teljesen nélkülöző szempontok alapján. Tehát az Aranylabda díj akkor sem lefektetett szabályok alapján megítélt díj, ha szakmai szempontok határozzák meg annak sorsát. Helyesebben az Aranylabdát mérlegelés alapján odaítélik valakinek, míg pl. az Aranycipő vagy a Zamora díj jogosultját a matematika helyes ismeretével mi magunk is képesek vagyunk meghatározni.
Szerintem akkor járnak el a voksolók helyesen az Aranylabda szavazáson, ha a mindenki számára egyértelmű és mérhető (tehát objektív) szakmai szempontokat ötvözik a saját egyéni (tehát szubjektív) DE szakmai véleményükkel. Illetve akkor járnak el helytelenül, ha az objektív szempontokat és szubjektív DE szakmai oldalt háttérbe szorítva, szimpátia alapján szavaznak. Az Aranylabda díjat a naptári év legjobb futballistájának találták ki. Márpedig a legjobb focistát, úgy lehet korrekt módon kiválasztani egy évben, hogy nem a csapata teljesítményét és érmeit, kupáit vizsgáljuk, hanem a focista teljesítményét úgy, hogy a viszonyítási pont a legmagasabb színvonalon nyugodjon. Értem ezalatt azt, hogy Aranylabdás csak a top bajnokságokból kerülhet ki. Magyarul a kosár kiválasztásánál e szempontot kell figyelembe venni: a bajnokság az egyedüli, ami egész évben prezentálja a focista teljesítményét. Ezért csak a top bajnokságokból lehet szakmai szempontok alapján korrekt módon választani. Mivel egész naptári éves teljesítményt értékel e díj, ezért - szerintem - a "kosáron" belüli válogatásánál is a bajnokságban nyújtott teljesítmény kell a legdominánsabb legyen a szavazatleadásnál. Ezután érdekes a BL-ben, EL-ben nyújtott teljesítmény, majd az egyéb... Kontinens, ill. Világviadalok évében érdemes - szerintem - az ott nyújtott teljesítményt közvetlen a bajnokságban nyújtott teljesítmény után - a BL mellett - értékelni, hisz oda kiemelkedő összpontosítás szükséges, és csak kb. 4 évente lehet e megmérettetéseken bizonyítani. Fontos azt is mérlegelni, hogy ha nem is ért el a csapatával tornagyőzelmeket, de mit tett a siker érdekében. Tehát, hogy a csapat felnőtt e hozzá vagy sem.
Számtalan olyan esetről beszélünk, ahol zseniális teljesítményt hoz a focista, mind egyéni, mind csapatmunka területén, de a csapat mégsem nyer semmit, mert a többi játékos kevés a győzelmekhez. Nézzük pl. Ibra esetét: a svéd nem kapott még Aranylabdát és valószínűleg nem is fog! Pedig a PSG-ben már hasonlóan komplett focistaként szerepel, mint Messi vagy CR: gólokat lő, sokszor szervezi a játékot és megnyeri a csapatának a fontos meccseket, illetve a BL címre "esélyesnek" mondható csapatban játszik, és a bajnoksága sem éppen gyenge. DE korrekt, szakmai szempontok mérlegelése alapján sem nyerhet, hisz CR és Messi jobbak nála.
Vannak esetek, ahol egy csapat teljesítménye zseniális, mindent megnyernek (Bayern és a Német válogatott). De nem szabad megvezetődni ekkor sem, hisz sem a klub csapatban, sem pedig a válogatottban nem játszik a világ két legjobbjához mérhető focista. A kapus sem (Neuer): nem mutat be annyi bravúros védést, hogy azt lehetne mondani, ő hozza csapatai mérkőzéseit. Márpedig CR-en és Messi-n rengetegszter múlik a csapat sikere! Ibrán is többször múlik a csapata eredményessége, mint Neuer-en, Robben-en vagy Müller-en! A Bayern és a Német Válogatott megkapták azt a csapatelismerést, ami járt nekik (BL és VB), de nincs az Aranylabdára (egyéni tudást értékelő díjra) esélyes játékosuk. A csapatjátékukról sem lehet azt elmondani, hogy egy kiemelkedő tudású egyéniségen múlna, egy ember irányítaná azt. Sem kapusa, sem védője, sem középpályása, sem pedig csatára nincs olyan az említett klub csapatnak és válogatottnak (de a Real-on és a Barca-n kívül más csapatnak sem), mint Messi és CR. Nincs ma a foci világában az ő tudásukat elérő játékos. Felzárkózók már vannak, de őket nem a német válogatottban vagy a Bayern-ben találjuk...
A fenti érveléssel nem a német focit akarom lehúzni. Sőt nagyon látványos és eredményes, jó focinak látom a mai német labdarúgást. DE ezek az eredmények és ez az összkép nagyon jó focisták csapatjátékából ered, nem kiemelkedő (korszakot meghatározó) egyéniségek teljesítményéből. Az Aranylabda pedig korszakot meghatározó futball egyéniségnek jár, aki az adott évben is jobb focista, mint a többiek.
Lehet, hogy többen megköveznek ezért, de Ibra (nem vagyok a rajongója, csak a fenti szempontok szerint mérlegelek) inkább illik egy Aranylabda szavazáson a 3. helyre, mint Neuer. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy őt kellett volna biztosan a dobogóra választani (ennyire nem vizsgáltam meg az erős bajnokságok labdarúgóinak 2014-es teljesítményét), de biztosan többször múlik rajta fontos mérkőzés, mint "szegény" (mindig bántom

) Neuer-en!
A fent leírtakkal csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az Aranylabda létrehozásának céljával összhangban csak Messi és Ronaldo kaphatja meg a díjat a jelenleg aktív focisták közül. Ez már évek óta így van! Lehet, hogy ez sokaknak nem tetszik, sőt unalmasnak találják már ezt, de "sajnos" az a helyzet, hogy e díj továbbra is az év legjobb focistájának jár, nem az év legjobb csapata egyik fontos tagjának. Márpedig ők voltak 2014 legjobb és legjobban teljesítő focistái is. A mérhető adatok (objektív érvek), mint pl. gólok, gólpasszok, kulcspasszok, mérkőzések eldöntései, stb.; és a szubjektív DE szakmai szempontok (lát a pályán, egyéni megoldások, fantázia, stb.) alapján is! Az más kérdés, hogy Messi teljesítménye nem volt kiegyensúlyozott, sőt inkább kiegyensúlyozottan alatta maradt a tőle megszokottnak, de még így is jobban futballozott mindenki másnál CR kivételével.
Sőt Barca fanatikusként kötelességem kijelenteni, hogy ha a szakmai szempontok közül a
szubjektív DE szakmai oldal győzött volna a voksok leadásakor az objektív szakmai szempontokkal szemben, akkor CR győzelme nem lett volna ennyire egyértelmű, sőt igen szoros eredmény is születhetett volna! CR egyetlen objektív mérce alapján mutatkozott jelentősen jobbnak 2014-ben, mint Messi: ez pedig a gólok száma! Ezért pedig Aranycípőt, BL gólkirályi címet, stb. adnak... Amit csapatként nyert CR (BL), azt majdnem Messi is elérte. Értem ezalatt, ha 2014-ben az Atma ellen 1 góllat többet lövünk, akkor Bajnokok vagyunk, ill. ha a VB dötőben az argentinok csak egy hangyányit hatékonyabbak, most Messi nyakában VB arany is lógna. Ugye egy VB és egy Spanyol Bajnoki arany már többet vet a latba, mint egy BL győzelem!? Ebben az esetben Messi felé billenne a "mérce", pedig lehet, hogy ahhoz az 1-1 gólhoz semmit nem tett volna hozzá, amellyel megnyeri csapata a tornákat. DE ekkor már feltűnt volna mindenkinek, hogy egyéni teljesítményeket összehasonlítva (gólok (NEM TIZIK

), gólpasszok, kulcspasszok, stb.), - még úgy is hogy Messi jócskán alulteljesít önmagához képest - nem is igen marad el CR-től a 2014-es évben. Ez esetben pedig a "tisztán szakmai" szempontok szerint mérlegelő szavazók hozzávették volna, hogy Messi VB és Spanyol Bajnoki cím eléréséhez vezette csapatait, CR csak BL címhez, CR nem nyújtott semmit a VB-n és Messi-nek ítélték volna az aranylabdát!

Mindezt úgy, hogy egyik gólban sem lett volna benne azon kettő közül, amely jócskán megváltoztat(hat)ja a 2014. évi csapattal elért eredménysorát, így esélyét az Aranylabdára!
Tehát én úgy gondolom, hogy megérdemelten a világ két legjobban teljesítő (jelenleg legjobb) focistája végzett a 2014-re ítélt aranylabda szavazásának az élén, De szerintem a tudásuk között nem volt akkora különbség, mint amekkorát a szavazás eredménye tükröz! (Ezt a véleményem az előző bekezdésemmel magyarázom) A harmadik legjobb focista 2014-ben biztos nem Neuer volt!
