LG írta:Az, hogy Xavi utód kell az inkább a nevére vonatkozik, mint a posztjára.
Végig olvasva amit ketten írtatok, értem mit mondotok, de úgy veszem észre, a vezetőség máshogy gondolkozik. Nem Iniesta helyére akarnak embert, az alap kp. valószínűleg marad ami ebben a szezonban is volt. Olyan játékost keresnek, aki Xavi idei szerepkörét látná el, tehát 4. számú középpályást. Ez lehetne Gündogan.
Ott van Pogba, ha iránta is komolyak a szándékaink, vele nyilván más terveink lennének. De szerintem ő most divat, ezért került velünk szóba. Egyébként nem hinném, hogy megfelelő ember lenne Iniesta helyére, az okokat már néhányan, többek közt Rivaldo kolléga leírta.
Álon Lemzi meg londa angol gazembel.
Szerintem azért jönnek szóba többen, mivel most nem csak Xavi helyére kell keresni embert, hanem Iniesta helyére is. Jövő nyáron (sajnos) Iniesta pótlása is napirenden lesz. 33. évében jár majd, erre gondolni kell.
Ha pedig '16-ban szeretnének egy embert hozni mögé/mellé, akkor azt már most el kell kezdeni intézni a fifa ban miatt, úgy is csak akkor igazolhat a csapat, akkor legalább akkor ne kelljen gondolkodni. Legalábbis szerintem valami ilyesmi az oka annak, hogy Pogba/Veratti és társaik repkednek.
Egyébként megmondom őszintén, Veratti-n kívül, -akinek azért nem sok meccsét láttam, de ott tetszett a játéka-, nem nagyon tudnék mondani mást, akinek egyértelműen örülnék. Mármint aki nem kiegészítő embernek jönne, hanem tényleg mondjuk a Busi-Rakitic duó mellé, majd jövő nyáron. Szóval, őszintén, ha a Veratti-Pogba kettősből az egyik jön, elégedett leszek, más igazán értékelhető alternatíva nincs. Oké, hogy mondjuk Pogba ára elképesztő, de ez van, majd lefaragják, mint Neymar-nál
(Gündogant azért nem említem, mert ahogy írtad, akkor ezek szerint ő "padra" jönne, egyfajta kiegészítő embernek. Ráadásul én őt sem sokat láttam, sőt.)