1LG írta:Az utóbbi hetek formája alapján úgy gondolom, jó esélyeink vannak a győzelemre, az pedig fantasztikus lenne, ha az idegenbeli Klasszikus után 6 ponttal mennénk úgy, hogy nem igazolhattunk, és jó néhány sérülés is hátráltatta a csapatot. A döntetlen is egyértelműen nekünk kedvezne, de még a vereséggel sem történne tragédia, hisz akkor is csak pont egyenlőség lenne, és én még ebben az esélyben is magunkat tartanám a bajnokság favoritának.
De én bizom benne, hogy győzni fogunk, Messi sérülése ellenére is meggyőzőek voltunk az utóbbi meccseken, a Real meg összességében csalódás nekem eddig a szezonban. Tavaly ősszel erősebbnek éreztem őket, nem is lepett meg, hogy kikaptunk, most azonban nem tartok tőlök, egy x-nél többet nem érzek bennük. Aztán lehet, jól pofára esek, de most ez a benyomásom.
Tippem: 3-1 nekünk.
Nos, azt hiszem jól megéreztem az erőviszonyokat, bár, hogy a 3-1-es tippem bejöjjön vissza kéne kicsit vennünk, különben a Madrid nem ússza meg 3-4 gólos vereség alatt.
Egy-két hajmeresztő egyéni hibát leszámitva, melyekből voltak lehetőségei a Madridnak, nagyon jól játszunk, ennyire alárendelt szerepben már rég volt a Real, főleg hazai pályán.
Remélem a folytatás hasonló lesz. Forca Barca!