TripleH írta:Egyébként mivel vételi árban hasonló kategóriában mozog Pato és Nolito is, én már csak a kora miatt (na meg persze amit tud a lasztival, bár Nolito sem falábú) Patot választanám, ráadásul biztos vagyok benne ha a Barcában kötne ki, Dunga egyből be is válogatná.
Én is Nolitot látnám legszívesebben, de ahogy írtam már luxusnak érzem, hogy szezononkénti 900 percre ilyen játékost hozzunk. Ha egészséges az MsN úgyis ők játszanak, max kupában/egy-két gyengébb ellenfél ellen tennék be egész meccsre. Ráadásul leginkább Neymar helyén lehetne bevetni, a többi poszt nem tudom mennyire feküdne neki, de inkább kényszermegoldás lenne. A brazilt meg nem fogják olyan szinten rotálni, ezt ne képzelje senki. Persze lehet sérülés, de emiatt elhozni nem tudom, hogy megéri-e, főleg 25 milla körül. 18-ért a Celta szóba se áll velünk, Pato pedig 10-12 millióért jöhetne és megmutatta már Európában is hogy helyt tud állni.
A sérülékenységéről meg annyit, hogy kiegészítő embernek jönne, annyi esélye sem lenne, ezt nem tartom érvnek ellene. (ha pedig meg is történne még ott van B-megoldásnak Arda)
Persze valószínű, hogy pletyka volt (bár kétszer is felhozták), de azt tartom, hogy ha Nolito nem jön lehetne találni más játékost, nem osztom azt a véleményt, mint Bob, hogy vagy a spanyol vagy senki.
Ugyanakkor, ha mégsem jönne télen senki, nyáron könnyen el lehetne intézni. Kapus és kp szinten megvagyunk, előre egy cserecsatár max. 20-25 milla, azon kívül pedig egy védő kell. Ha nem is igaolunk Luchonak rendet kell tenni. Ez a káosz, ami jelenleg ott van tarthatatlan. Már a Piqué-Masch tengely sem igazi alap, hol ott van Matyi, hol Vermaelen, hol Bartra. Ráadásul az argentin sem az igazi már, nem nagyon kéne belevágni a köv. szezonba vele, mint első számú védővel Piqué mellett. Két igazolás kijöhet durván 50-55 millióból mínusz az eladások. Alves lehetne még kérdés, de úgyis szent tehén, kivéve ha Vidal tudna robbantani, de tartok tőle, hogy akkorát képtelen.