Castiel írta:recrea, Saf marasztalta volna Piquet ezt ő saját maga mondta el, de a védő hajthatatlan volt amikor Pep hívta, és egyből eldöntötte, hogy visszaigazol! nem 3 évre akarták leigazolni amikor elment a gyárvárosba! Ahogy akkor ő sem tudta magát beverekedni a Rio-Vidic páros mellet, úgy nem tudja magát most Marquinhos! Aztán eljött haza, s top védő! (okés más a két páros, de a lényeg az összeszokottság)
Egyébként abból a szemszögből nézitek hogy nem tudja magát beverekedni a brazil, holott a képességei alapján, a kora alapján, abszolút hatalmas játékos válhat belőle, csak folyamatosan játszania kéne!
Az a baj hogy pont abban az arab-francia csapatban játszik, akiket a pénz nem érdekel, szóval nincsenek rászorulva hogy pénzt csináljanak belőle! Jót meg miért tennének velünk? Az egyik legnagyobb riválisaik vagyunk európában, szóval megkérik az árát!
Mondjuk én annak örülnék ha nem lenne éles váltás a védelemben, azért Masch sem fiatal már, jó lenne ha most nyáron jönne az a védő, akárki is lesz, s egy tanulóév alatt még tanulhatna a kisfőnöktől, hogy lassan vegye át a helyét a kezdőben!
vezetőség biztosan alaposan körbenéz, és az mellett hogy tárgyalóasztalhoz ülnek, x-y játékossal/ügynökkel/klubbal, biztosan párhuzamosan másfele is nézelődnek!
France football szerint a Rennes elutasított egy 35 milliós ajánlatot amit Dembele játékjogáért ajánlottunk!
Man Utd megfigyelőket küldött a Lyon elleni meccsükre,de az Arsenal, West Ham és a Southampton is jelen voltak. Kapós a srác!
Illetve a sport pedig azt hozta le hogy a M.city Bravo iránt érdeklődik, mert a kapus szeretne a Bl-ben védeni!
Azt viszont nem tudjuk és nem is fogjuk megtudni, hogy Piqué mikor lett volna kezdőjátékos a MU-ban. Kb. ugyanaz a helyzet, mint most Marquinhos-szal, sőt, a spanyol még jóval kevesebbet is játszott, mint a brazil, aki már 19 évesen leginkább ő volt kezdő TS mellett.
Laporte-tot én nagyon szívesen láttam volna, sőt még most is örülnék neki, csak az egyetlen gondom, hogy már tavaly és idén is nagyon visszaesett a teljesítménye. Így elég kockázatos. Lehet, hogy csak egy hullámvölgy vagy Bilbaoban már nem érzi rendben magát és itt tovább folytatná azt a tendenciát mint korábban, mert ő is nagyon tehetséges, de könnyen lehet egy Csiga 2.0. Nem véletlen, hogy el akartuk már egyszer hozni, de akkor azt a 36 milliót sokalltuk érte (ami érthető is volt). Az utóbbi időben viszont ahány meccsét néztem egyszer sem tudott meggyőzni. Ha idén láttam volna először Laporte-ot és azt hallom, hogy meg akarjuk venni, számomra ő lenne az utolsó opció. Főleg 40-50 millióért. Viszont, ha jönne és egy évig Masch-kal felváltva játszanának, megszokná a közeget, lehet, hogy nagyot akasztanánk, mert a tehetség megvan benne, csak kérdés, hogy ki tudja-e hozni magából. Ami mellette szól, hogy ballábas, ami láthatólag fontos Lucho-nak, és komoly rutinja van a korához képest, ráadásul a spanyol ligában.
Ezen a Dembelés híren komolyan meglepődtem. Egy 18 éves játékosért, aki azért még közel sem váltotta meg a világot (értsd, a Rennes-ben sem stabil kezdő, a válogatottban is egyelőre az u18-ig jutott) 35 millió elég durva. Még 8-10 is sokallanék piaci árak ide vagy oda, főleg annak fényében, hogy mennyit játszhatna itt. A B-be komoly segítség lenne, de ilyen összeget nem hiszem hogy költenénk arra. A franciák pedig szerintem ott helyben aláírtak volna egy 35 millás szerződést érdeklődés ide vagy oda.