Bob_Marley írta:Szerintem engem félreértesz, mert én sem mondom, hogy jó éve volt, de a struktúrát és az eddigieket figyelembe véve védhető. Én is előbb adnám egy Vidalnak pl mint neki, de ahogy lejjebb felsoroltam más években is lehetett volna mást választani, de mégse tették. Hozzáteszem hogy kicsiben mi magunk kis emberek is ilyenek vagyunk, hogy sokszor megszokásból szavazunk pl választásokon is. Itt is hasonló, hogy Messit és Ronaldot mindig "tolni" fogják.
Én egyetértek ezzel. Teljesen más már ez a rendszer. Egy Cr nem fog csakúgy kikerülni a top3 ból, főleg ha megvannak a góljai (Aranycipő az pedig bőven benne volt).
Ennyi erővel ha tavaly bekerült Neuer, akkor idén Bravo-nak is ott lehetett volna a helye. Eljött Neymar ideje. Ezentúl ő is mindig benne lesz a top 3 ban, ez szerintem garantálható. Szép lassan kezdik beépíteni a rendszerbe. Jövőre már talán második lesz, aztán így tovább.
Cr meg egyértelmű, hogy a góljai meg az Aranycipője miatt van ott ahol. Ha idén nem jönnek neki a gólok, akkor jövőre könnyen lehet harmadik, de szerintem akkor is beszavazzák a top 3 ba.
Az sem korrekt szerintem, hogy 4 REAL játékos volt az év kezdőjébe. Erre se tudunk magyarázatot találni. Modric helyett Busi pl. simán befért volna, vagy a Bl döntőt játszó Juve-ból is simán befértek volna többen.